3,7 milliárdnyi áfát csalt el a „banánmaffia”, aztán lecsapott rájuk a NAV kommandója
A közlemény szerint a Nagybani Piacon tevékenykedő gazdasági társaság az Európai Unióból szerzett be nagy mennyiségben zöldség-gyümölcsöt, jellemzően banánt, árukészletét pedig magyarországi és közösségi partnereinek értékesítette.
A nagy mennyiségű termékbeszerzés után a cégvezetőnek folyamatosan nagy összegű áfabefizetési kötelezettsége keletkezett, amelynek nem tett eleget, ráadásul fizetendő adóját még fiktív belföldi árubeszerzésekkel, hamis számlákkal is csökkentette.
A nyomozók az alapos felderítés után országszerte 50 helyszínen végeztek kutatásokat, lefoglalásokat és kihallgatásokat, hogy a költségvetést károsító bűnös tevékenységet megállítsák, és az elkövetőket felelősségre vonják – közölték.
Az eljárás során a cég aktuális árukészletét, majdnem 130 raklapnyi banánt is lefoglaltak, majd értékesítették nagyságrendileg 20 millió forintos áron. A vagyoni hátrány megtérülése miatt további vagyonbiztosítás is történt: bankszámlákat zároltak, autókat foglaltak le.
A bűnözői kör vezetőjét elfogták, a nyomozók hét gyanúsítottat hallgattak ki, öten szabadlábon védekeznek, két embert pedig őrizetbe vettek, akik letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság 30 napra elrendelte – áll a közleményben.
(MTI)