Hírek

A Kúria Kfv.I.35.067/2025/9. számú ítéletének tényállása szerint az adóhatóság adóellenőrzést folytatott a felperesi gazdasági társaságnál. A cég a vizsgált időszakban franchise partnereivel olyan szerződéseket kötött, amelyek értelmében a partnerek a felperes termékeit forgalmazták, azok ellenértékét pedig az eladást követően fizették meg. A felperes és partnerei által végzett értékesítés adatait egy programban (a továbbiakban: SMS rendszer) rögzítették a felek. Az adóhatóság az SMS rendszerből adatmentéseket végzett, az így beszerzett adatokat pedig az adóhatóság információs technológiai osztálya, valamint egy kirendelt igazságügyi szakértő elemezte ki.
Az elsőfokú adóhatóság több ízben megismételt eljárás eredményeként hozott határozatával általános forgalmi adó és társasági adó adónemekben adóhiányt tárt fel a felperesnél, egyúttal kötelezte őt az adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére. Indokolása szerint az SMS rendszerből beszerzett adatok alapján megállapítható volt, hogy a felperes iratai nem alkalmasak a valós adóalap megállapítására, mivel a felperes csak a boltjaiban található raktári helyekről történt készletcsökkenéseket számlázta ki partnerei részére. Ehhez képest az SMS rendszerben nyilvántartott egyéb raktári helyekről „bizonylathoz nem köthető” értékesítések történtek, e termékeket azonban a felperes nem számlázta ki, azok után bevételt nem számolt el és az áfát nem fizette meg. A felperes a bizonylat nélkül értékesített készleteket közösségen belüli termékértékesítésként számolta el, ilyen értékesítések azonban a valóságban nem történtek. Az elsőfokú adóhatóság az iratok hiányosságai miatt becsléssel állapította meg az adó alapját, a kirendelt igazságügyi szakértő által kidolgozott módszer alkalmazásával.
A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresettel támadta az alperes határozatát. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megsemmisítette, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a kereset alapján elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy az adóhatóság határozata megfelel-e az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 2. § és 7. §-ában foglalt szakszerűség és hatékonyság, valamint közérthetőség alapelveinek. Megállapította, hogy az alperes határozata olyan módon került megfogalmazásra, hogy az csak speciális szakértelmet kívánó terminus technicusokat és az informatika speciális nyelvezetét használó érvelést tartalmaz, ugyanakkor az informatikai szakmai megállapítások jogi alapja nem került kifejtésre, megmagyarázásra, így a határozat nem felel meg közérthetőség alapelvi követelményének.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy az Air. 7. §-ában foglalt közérthetőség elve az adóhatósági döntések nyelvezetére vonatkozik, azonban az elsőfokú bíróság ezen alapelv kapcsán olyan megállapításokat tett, amelyek nem hozhatóak összefüggésbe a határozat nyelvezetével. A megismételt eljárások ismertetése, illetve a bizonyítékok bemutatásának módja ugyanis nem kapcsolódik a határozat nyelvezetének kérdéséhez. Kifogásolta, hogy a bíróság nem jelölte meg, hogy álláspontja szerint mely határozatrészek értelmezése jelent problémát, valamint hogy a becslés jogalapja kapcsán pontosan milyen hiányosságokat tárt fel. Kifejtette, hogy a közérthető nyelvezet követelménye nem abszolutizálható, mivel az ügy technikai bonyolultsága ezt korlátozza, és a szakvélemény túlzott leegyszerűsítése esetén éppen annak ténybeli tartalma veszne el.
A Kúria végzésével a jogerős ítéletet támadott részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az ügy további részleteiről és a Kúria döntésének indokairól itt olvashat bővebben.