A telekadó és az építményadó alapjának meghatározása

Releváns jogszabályhely: 2011. évi CLXI. törvény 6. §; 2017. évi I. törvény 146. § (5) bekezdés.
Ami a tényállást illeti, az ingatlannyilvántartásban kivett, beépítetlen terület megnevezéssel nyilvántartott ingatlanoknak tulajdonosa és telekadó fizetésre kötelezettje a felperes. Az alperesi érdekelt telekadóról szóló önkormányzati rendelete (Telekadó rendelet) forgalmi érték alapú telekadót vezetett be. Az alperesi érdekelt másik vagyoni típusú adót szabályozó, építményadóról szóló önkormányzati rendelete (Építményadó rendelet) területi alapon határozta meg az építményadó összegét. Az alperesi érdekelt jegyzője a perbeli ingatlanra telekadó előírást rendelt el, amely összeg a következő évre is irányadó volt. A felperes az adót e két évre megfizette.
Az alperes törvényességi felügyeleti jogkörben eljárva törvényességi felhívást terjesztett elő az alperesi érdekeltnél a Telekadó rendelettel összefüggésben, felhívva a figyelmet arra, hogy a telekadó alapjának meghatározása jogszabályba ütközik, ugyanis a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 7. § b) pontja az önkormányzat adómegállapítási jogát azzal korlátozza, hogy a vagyoni típusú adók adóalapját egységesen rendeli meghatározni; vagy területi alapon, vagy érték alapon. Az alperesi érdekelt módosította a Telekadó rendeletét, adóalapként a telek négyzetméterben számított területét határozta meg, azonban nem rendelkezett a két korábbi évi telekadóra vonatkozó szabályozás kérdéséről.

A felperes kérelmet terjesztett elő az alperesi érdekeltnél, amelyben a két korábbi évi adókötelezettsége megszűnésének megállapítását kérte. Az alperesi érdekelt, mint elsőfokú adóhatóság döntésével egyrészt a felperes kérelmének speciális önellenőrzésként történő elbírálására vonatkozó kérelmét visszautasította, másrészt a telekadó kötelezettség megszüntetésére irányuló kérelmét elutasította, harmadrészt a felperes telekadó kötelezettségének korábban hatályos rendelkezések alapján történő megállapítására irányuló kérelmét visszautasította. Az alperes, mint másodfokú önkormányzati adóhatóság az egybefoglalt döntést helybenhagyta.
A felperes keresetében a határozat megváltoztatását kérte a két korábbi évre vonatkozó telekadó kötelezettsége nulla forintban történő megállapításával és az alperes telekadó, és annak késedelmi kamata visszafizetésére kötelezésével. Az alperesi érdekelt a közigazgatási per tartama alatt bejelentette, hogy a képviselő-testület elfogadta az Építményadó rendelet módosítását, a két korábbi évre az építményadó alapját is forgalmi érték alapúvá tette. A módosításra tekintettel a törvényszék két alkalommal fordult a Kúria Önkormányzati Tanácsához, amely az első indítványt visszautasította, majd a törvényszék ismételten előterjesztett indítványát elutasította. Ez utóbbi határozat indokolása szerint, bár az Építményadó rendeletet módosító rendelkezés visszaható hatályú, ugyanakkor garantálja, hogy az építményadó-kötelezettség ne legyen terhesebb.
Az elsőfokú bíróság döntése
A Törvényszék a keresetet elutasította. Kiemelte, hogy a Kúria Önkormányzati Tanácsának döntése mindenkire nézve kötelező. Miután az alkalmazandó Telekadó rendeletet a Kúria nem találta jogsértőnek, ezért az erre épülő felperesi érvelést sem tekintette megalapozottnak. A felperes eredeti kérelmét az önkormányzati adóhatóságnál telekadó fizetési kötelezettségével összefüggésben terjesztette elő, ezért nem volt indokolt az építményadó rendelet Alaptörvénybe ütközése miatt alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezése.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, elsődlegesen a közigazgatási bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása mellett. Másodlagosan az ítélet megváltoztatását kérte, az alperes határozatának elsőfokú határozatra is kiterjedő megsemmisítése és az elsőfokú adóhatóság új eljárás lefolytatására kötelezése mellett.
A Kúria egyedi normakontroll eljárás kezdeményezése és az Alkotmánybíróság határozata
A Kúria a felülvizsgálati eljárás felfüggesztése mellett az Alkotmánybíróságnál kezdeményezte az alperesi érdekelt Építményadó rendelete egyes rendelkezéseinek Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütközésének megállapítását, e rendelkezések megsemmisítését és az alaptörvényellenes jogszabályi rendelkezések alkalmazásának kizárását.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hivatkozott rendelkezések alaptörvényellenesek, ezért azokat kihirdetésükre visszamenőleges hatállyal megsemmisítette, továbbá hogy az építményadó rendelet hivatkozott rendelkezései a Kúria előtt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásban, valamint bármely bíróság előtt folyamatban lévő ügyben nem alkalmazhatók.
Megállapította továbbá, hogy az önkormányzati jogalkotó, az alperesi érdekelt, az adóper folyamatban léte alatt a felperes terhére változtatta meg azt az anyagi jogi szabályozást, amelytől a törvényszék előtti egyedi ügy érdemi eldöntése függött. Utalt arra, hogy az alperesi érdekelt az alperes pernyertessége érdekében beavatkozott, ezáltal a felperes ellenfelévé vált, miközben jogalkotással változtatta meg az irányadó adójogot.
A Kúria megállapításai
A felülvizsgálati kérelem az Alkotmánybíróság határozatára tekintettel megalapozott az alábbiak miatt. A Törvényszék azt követően, hogy a Kúria Önkormányzati Tanácsa kimondta, hogy az Építményadó rendelet visszamenőleges hatályú módosításával mind a Telekadó rendelet, mind az Építményadó rendelet az indítvánnyal érintett évekre az adó alapját egységesen, az ingatlan korrigált forgalmi értéke alapján határozza meg, így az nem ütközik a Htv. 7. § b) pontjába.
Az elsőfokú bíróság ugyanakkor nem ismerte fel, hogy az Építményadó rendelet indítvánnyal érintett adóévekre vonatkozó utólagos módosítása felveti az alaptörvény-ellenesség lehetőségét. A Kúria megjegyezte, hogy az Alkotmánybíróság határozata tükrében az alperesi érdekelt és az alperes, alaptalanul hivatkoztak arra, hogy az Alkotmánybíróság Építményadó rendelet indítvánnyal érintett adóévekre vonatkozó szabályozását megállapító rendelkezések Alkotmánybíróság általi megsemmisítése nincs befolyással a jogvita megítélésére.
A fentiekre tekintettel a Kúriának a felülvizsgálati eljárás során nem volt más lehetősége, mint a törvényszék felülvizsgálni kért határozatának hatályon kívül helyezése, és a közigazgatási bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítása.
Az ismertetett döntés (Kúria Kfv.I.35.204/2025/5.) a Kúriai Döntések 2026/4. számában 84. szám alatt jelent meg.