Hírek

Az adólevonási jog biztosítása az általános forgalmi adózásban az adóhalmozódás kiküszöbölését szolgálja azáltal, hogy az adóalany saját adófizetési kötelezettségéből levonhatja azt az előzetesen felszámított adót, amely az adóköteles termék értékesítéséhez és szolgáltatás nyújtásához általa beszerzett termékhez, igénybe vett szolgáltatáshoz kapcsolódik.
Az adó jellegéből következő főszabály, hogy ha az adóalany nem, vagy nem teljes mértékben az adóköteles gazdasági tevékenysége keretében, annak segítése érdekében használja fel a terméket és a szolgáltatást, az adólevonási joggal nem, vagy csak részben élhet.
Az adólevonási joggal kapcsolatos legfőbb szabályt állapítja meg az Áfa tv. 120. § (1) bekezdésének felvezető szövege amikor meghatározza, hogy az adóalany az egyes beszerzéseit terhelő (előzetesen felszámított) adót abban a mértékben jogosult levonni az általa fizetendő adóból, amilyen mértékben az adott beszerzést – adóalanyi minőségében – adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, hasznosítja.
Ezen rendelkezés, a 121. §-ban foglalt esetekkel kiegészítve (ahol felsorolásra kerül, hogy melyek azok az adókötelesnek nem minősülő értékesítések, amelyekkel kapcsolatos beszerzés esetén is megilleti az adóalanyt a levonás joga) vezethető le szinte minden beszerzésre vonatkozóan – figyelemmel a 124. §-ban szereplő konkrét termékekre, szolgáltatásokra vonatkozó levonást tiltó rendelkezésekre is – az adóalanyt megillető levonási jog, vagy annak hiánya. A 120. és a 121. §-ban meghatározottak szerinti tevékenységeket nevezi a továbbiakban adólevonásra jogosító tevékenységnek az Áfa-törvény a 123. § (1) bekezdésben. Az Áfa tv. 125. § a 124. § -ban szereplő korlátozások alóli feloldásokat sorolja fel.
Az adólevonási jog tárgyi feltétele az adóalany nevére szóló, az előzetesen felszámított adó összegét igazoló dokumentum, mely nem minden esetben a számla, hanem bizonyos esetekben egyéb okirat is lehet. Az Áfa-törvény az adólevonási jog tárgyi feltételeinek meghatározásakor ügylettípusonként nevezi meg a levonásra jogosító bizonylatok fajtáit.
A következőkben egy jogesetet mutatunk be, ahol az adóhatóság a 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: régi Art.) 2. § (1) bekezdésére alapozva tagadta meg adózó adólevonási jogát. Az említett rendelkezés így szól: az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése.
Adózó 2012. augusztus 13-án kezdte meg működését, fő tevékenységi köre „Egyéb szárazföldi személyszállítás”. Adózó 2012. augusztus 29-én és 2014. január 1-jén vállalkozási szerződést kötött a B.T.H.ry Kft.-vel (a továbbiakban: Megrendelő) a Megrendelő munkavállalóinak munkanapokon, a megjelölt személyszállítási útvonalakon, meghatározott menetrend szerint a munkahelyre, illetve onnan a lakóhelyre történő utaztatására, melyet  a szerződés szerint 7 db autóbusszal biztosít,  továbbá teljesíti a Megrendelő külön igényeit (hétvégi vagy munkaszüneti napokon történő munkavégzés, rendezvények, kirándulások). Adózó kijelentette, hogy a közúti személyszállításhoz szükséges feltételekkel és hatósági engedélyekkel rendelkezik, a belföldi személyszállítás teljesítésére időben egymást követően három alvállalkozót   – P.T. Kft.-t (a továbbiakban: P. Kft.), Z.É. Kft.-t (a továbbiakban: Z. Kft.), D. Szerviz Kft.-t (a továbbiakban: D. Kft.) vett igénybe és az alvállalkozók által kiállított számlák áfa tartalmát bevallásaiban levonásba helyezte.
Az elsőfokú adóhatóság döntéseinek alapját az képezte, hogy az ügyletben résztvevő felek között fennálló szoros személyi és szervezeti összefonódás alapján adózónak rálátása volt az alvállalkozók tevékenységére, gazdasági helyzetére, ezzel együtt adó-és járulékfizetési hajlandóságára is. A D. Kft. ügyvezetője korábban adózó ügyvezetői pozícióját töltötte be. A munkavállalók nyilatkozataiból kiderült, hogy semmilyen ráhatásuk nem volt munkaviszonyuk alakulására, őket kész tények elé állítva jelentették át egyik társaságból a másikba. Az alvállalkozók egyike sem fizetett a munkavállalók után járulékokat, a ténylegesen munkát végző munkavállalókat a közterhek megfizetése nélkül jelentették be. A számlakiállítás alapját képező gazdasági esemény a számlákon szereplő felek között nem teljesült, a közöttük fennálló kötelmi jogviszony színlelt. Az objektív körülmények összességéből az következik, hogy az érintett ügyletek alapvető célja az adóelőny megszerzése volt. A visszaélésszerű magatartás tanúsítása a nemzeti jogszabályok rendelkezéseiben előírt feltételek formális fennállása (az alakilag kifogástalan számlák) ellenére sem eredményezheti az áfa levonások engedélyezését. Azáltal, hogy az alvállalkozók egymást időben követve, ugyanazon munkavállalókat bejelentve állítottak ki bizonylatokat a személyszállításról, megteremtették adózó számára az adóelőny lehetőségét, azt, hogy a munkák utáni adó- és járulékterhek viselése nélkül, azonban az áfa levonásával végezhesse tevékenységét.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az adóhatósági határozatokat – az elsőfokú határozatokra is kiterjedően – akként változtatta meg, hogy adózó terhére áfa adónemben megállapított adókülönbözeteket, adóbírságokat és késedelmi pótlékokat törölte. Az adóhatóságnak a tényállás feltárási kötelezettsége keretében azt kellett bizonyítania az objektív körülmények alapján, hogy az adóalany aktívan részt vett az adócsalásban, vagy azt, hogy tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel a számlakibocsátó által elkövetett adócsalásban vett részt, azonban a bizonyítékokból okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó következtetéseket vont le.
Az EUB az adólevonási jog megtagadására a levonás anyagi jogi feltételeinek megléte esetén is kizárólag akkor lát lehetőséget, ha az, miszerint az adólevonási jogával élni kívánó adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel az említett számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt, releváns tényállási elemei objektív körülmények alapján bizonyított. Ha ez nem bizonyított, az adózót a héa levonási jog a számla azon tartalmi hiteltelenségétől függetlenül megilleti.
A perbeli esetben az adóhatóság – formálisan ugyan az EUB döntéseire hivatkozva, tartalmilag azonban kizárólag a Kúria 5/2016. (IX. 26.) KMK véleményére alapozással – a számla tartalmi hiteltelenségére és a felek általi adókijátszásra hivatkozva olyan körülmények alapján tagadta meg adózó héa levonási jogát, melyekkel kapcsolatban az EUB már számos ügyben kimondta, hogy azok önmagukban nem adnak erre okot. Az uniós jog elsőbbségének elve alapján az adóhatóságnak kötelessége volt az EUB ítéleteiben foglaltak figyelembevétele a bizonyítékok értékelése során, mely kötelezettségének azonban nem tett eleget.
A Kúria már több döntésében rámutatott, hogy a régi Art. szabályozása általánosságban határozza meg a rendeltetésellenes joggyakorlást, pontos elhatárolást azonban nem ad arról, hogy az milyen magatartással valósul meg és mely körülmények fennállása esetén állapítható meg, hanem a jogalkalmazóra bízza a konkrét eset releváns tényállási elemeinek értékelése alapján e körülmények meghatározását. Az Art. értelmezése során figyelemmel kell lenni az Európai Unió Bírósága C-255/02. (Halifax) és C-425/06. (Part-Service) ügyekben a visszaélésszerű magatartás és az adókikerülés kapcsán kifejtett tételeire is. A rendeltetésellenes joggyakorlás feltárása csak a körülmények teljességének értékelésével, a láncügylet valamennyi szereplője tevékenységének bemutatásával, valamennyi tény összevetésével állapítható meg. Az egyes konkrét adóalanyoknak a láncon belüli szerepéről megalapozott következtetés csak a tények, körülmények egyediesítésével vonható le.
Ennek során a rendeltetésellenes joggyakorlást a Kúria által kimunkált három lépcsős teszt alapján az alábbiak szerint kell vizsgálni:

a Héa irányelvben, illetve a nemzeti adótörvényben foglalt feltételeknek formálisan megfelel a gazdasági esemény, de valós gazdasági tartalma nincs,
az ügyletek elsődleges célja az adóelőny megszerzése,
az adóelőnynek ellentétesnek kell lennie a héa szabályozás céljával, rendelkezéseivel, mely nem a piacon elérhető bevételszerzés, hanem a héa mechanizmussal ellentétes, visszaélésszerű magatartás eredménye.

Annak vizsgálata, hogy a felek által kötött ügylet tisztán mesterségesen létrehozott, kizárólag adóelőny elérése céljából jött-e létre, az adóhatóság kötelezettségét képezi. Az adóhatóságot a tényállás tisztázási kötelezettsége keretében a felek szerződéses kapcsolatainak vizsgálata során feljogosította a teljes időszakot érintően a gazdasági esemény tényleges megtörténtének vizsgálatára, a rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítására, a szerződés, jogügylet valódi tartalom szerinti minősítésére. Az adóhatóság a végleges döntésekben helytállóan mutatott rá, hogy az áfa jogszerű levonásának alapja az a számla, amely megfelel az alaki és tartalmi hitelesség, megbízhatóság és helytállóság követelményének, adattartalma teljes körű és pontos, az abban rögzített gazdasági esemény a valósággal egyezik, azaz a gazdasági esemény a számla szerinti módon megy végbe a felek között.
Hangsúlyozta a Kúria azt is, hogy a bírósági felülvizsgálat tárgyát képező határozatában az adóhatóság a felek között fennálló kötelmi jogviszony színlelt voltára hivatkozott annak kapcsán, hogy az érintett ügyletek alapvető célja az adóelőny megszerzése volt. Az, hogy a számlák formai kibocsátása megtörtént, senki sem vitatta. Mindazonáltal a szerződő felek közötti kapcsolatot és az adózói tudatállapot értékelését az adóhatóság és az elsőfokú bíróság is elvégezte. Az adóhatóság nagyszámú személyi-szervezeti összefonódást sorakoztatott fel a nyilvános cégadatok alapján táblázatos formában is rögzítette. Eltérő következtetése okán a szervezeti-személyi összefonódásoknak az elsőfokú bíróság kellő jelentőséget nem tulajdonított, így nem került a látókörébe, hogy a számlák szerinti gazdasági események teljesítésére ezen összefonódások miként hatottak ki. Azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a D. Kft.-nél munkaszerződés keretében dolgozó buszvezető munkavállalók nyilatkozatai egyértelműek és egybevágóak voltak abban, hogy a P. Kft., a Z. Kft. és D. Kft. munkáltatók változásáról csupán tájékoztatást kaptak, a munkaviszonyuk alakulására ténylegesen semmilyen ráhatásuk nem volt, miközben függetlenül attól, hogy éppen melyik társaság foglalkoztatta őket, minden alkalommal ugyanazon az útvonalon, ugyanazon gépjárművel, ugyanazért a bérért teljesítették a fuvarokat. Mindezeknek nem jelenti okszerű magyarázatát a buszvezetői hiányszakma.
A szoros személyi és gazdasági összefonódást az adóhatóság helytállóan értékelte objektív körülményként, és összességében megalapozottan következtetett a visszaélésszerű magatartás, az adóelkerülés tanúsítására is. Az ügyletek valós célja, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközött. A számlákat kibocsátó azonos érdekeltségi, ismeretségi körbe tartozó társaságoknál létrejött ügyletek bár formálisan megfeleltek az áfalevonási jog feltételeinek, azonban a feltárt személyi, szervezeti és a tényleges irányításban megmutatkozó összefonódások, átfedések alapján a láncolatban létrejött mesterséges ügyletek célja nem a piacon elérhető bevételszerzés, hanem a jogosulatlan adóelőny elérése volt, így adózónak rálátása kellett, hogy legyen az alvállalkozók tevékenységére, gazdasági helyzetére és ezzel együtt adó- és járulékfizetési hajlandóságára is. A munkavállalók színleg megvalósult törvényes foglalkoztatása az adólevonási jog áfa mechanizmussal ellentétes látszat megteremtését szolgálta. A Kúria hangsúlyozta, hogy adózó és a számlák kibocsátói között olyan nagyfokú személyi átfedés volt, hogy a gépkocsivezetők hiába nem voltak adózó alkalmazottai, tevékenységük a felperes érdekkörébe tartozott.
Adózó a felülvizsgálati kérelemben helytállóan vezette le, hogy a jogerős ítéletben a bizonyítékok mérlegelése kirívóan okszerűtlen, a többszörösen kimutatható összefonódások összességükben alátámasztják a számlákban meghatározott gazdasági esemény felek közötti meg nem történtét, a számlák fiktív voltát és adózó adókijátszásban való tudatos részvételét. Mindezek alapján a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp 121. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban a Kúria kifejtett jogértelmezése alapján kell az új döntést meghozni. (Kúria, Kfv.V.35.538/2021/7.)
The post Adólevonási jog és a szervezeti összefonódás kapcsolata appeared first on Adó Online.