Hírek

A vállalkozás pénzforgalma általában pénztári forgalomra és bankszámlaforgalomra osztható. A készpénzforgalom bizonylatolása, pénztári nyilvántartás céljára szabvány nyomtatványokat szükséges alkalmazni. A pénztári befizetésekről bevételi pénztárbizonylatot, a kifizetésekről pedig kiadási pénztárbizonylatot kell kibocsátani. A pénzkezeléshez kapcsolódó bizonylatok kiállításának, kezelésének és feldolgozásának rendjét, alaki tartalmi előírásait a bizonylati szabályzatnak szükséges tartalmaznia.
A pénzkezelési szabályzat célja az, hogy a vállalkozás pénzforgalma a jogszabályi előírásnak megfelelően, szabályszerű és zökkenőmentes legyen, melyben rögzíteni szükséges a pénztár, illetve a pénz-és értékkezeléssel kapcsolatos szabályokat, feladatokat, felelősséget, bizonylatolási és ellenőrzési rendet.
Elszámolásra pénzt csak személyre szólóan, az arra feljogosított személyek utalványozása és csak olyan bizonylat alapján lehet kifizetni, melyen az összeg rendeltetése és az elszámolás véghatárideje is feltüntetésre került.
A gazdasági társaság számlájáról pénzt felvevő személyt terheli annak bizonyítása, hogy az céges számláról, pénztárból felvett összeggel a társaság felé elszámolt, vagy azt a társaság érdekében használta fel. Amennyiben ezt bizonyítani nem tudja, úgy az adójogilag azt jelenti, hogy a magánszemély a bevételét eltitkolta, mely egy adóellenőrzés során adóbírság kiszabását is lehetővé teszi.
Az adóellenőrzések során a jelenleg hatályos, illetőleg a régi Art szabályainak alkalmazása is előfordulhat.
A jelenleg hatályos adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) az adóbírság mértéke főszabály szerint az adóhiány, illetve a jogosulatlan igénylés 50 százaléka. Lényegesen magasabb az adóbírság mértéke (az adóhatóság által megállapított adóhiány 200 százaléka), ha az adóhiány bevétel-eltitkolással, bizonylatok, könyvek meghamisításával, megsemmisítésével függ össze. A 200 százalékos adóbírsággal kapcsolatban kiemelendő, hogy annak bevezetése annak visszatartó ereje miatt volt szükséges. Ez különösen azon jogsértésekre igaz, amelyet csalárd magatartással, a bizonylatok, könyvek meghamisításával, iratok megsemmisítésével követnek el.
Nem állapítható meg adóbírság
a) a természetes személy terhére az adóhiány olyan része után, amely a munkáltató vagy a kifizető valótlan adóigazolása miatt keletkezett;
b) az adó megfizetésére az adózó örököseként, vagy az általa megajándékozottként kötelezett személy terhére az adózónál keletkezett adóhiány után.
Az adóbírság alkalmazásának tipikus esetkörei:
1. az adóellenőrzés – ide értve az egyszerűsített ellenőrzést is – keretében feltárt adóhiány,
2. az adóellenőrzésen belüli kiutalás előtti ellenőrzés során jogosulatlannak talált
– adóvisszaigénylés, költségvetési támogatás igénylés, valamint – adóvisszatérítési igény.
3. Az Art. külön nevesíti az ismételt ellenőrzést – beleértve a felülellenőrzést is – mint az ellenőrzés egyik fajtáját, és adott esetben ennek keretében is sor kerülhet adóbírság kiszabásra.
Adóbírságot kell megállapítani a feltárt adóhiány után. Mivel erre csak az ellenőrzés során kerülhet sor, a büntetést is csak az adóhatóság szabhatja ki. Az adóhatóság mindig bevallással lezárt időszakot – hónapot, negyedévet, évet, éveket vizsgál. Ezért a bírság kiszabása is egy már korábban elkövetett szabálytalansághoz kapcsolódik. Az Art. a pénzforgalmi teljesítéstől függetlenül bírságalapnak tekinti a jogosulatlan támogatás igénybevételét akkor is, ha azt az adózó részére nem utalták ki. A szankció a támogatási vagy visszatérítési igényt tartalmazó bevallás, igénylőlap benyújtásához kapcsolódik.
A költségvetési támogatások igénylése bevallással történik, így az adókülönbözet, adóhiány, illetve jogosulatlan igénylés megállapítása a más adóknál már megszokott módon történik a költségvetési támogatásoknál is.
Az adóbírság tekintetében a törvény a mérséklésnek egyetlen esetét ismeri, miszerint az adóhatóság kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén akkor szabhat ki a törvény által megszabott taxatív mértéktől alacsonyabb bírságot, ha az adózó, illetve képviselője az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el.
Az „adott helyzetek” is eltérőek lehetnek egymástól, így például a tevékenység megkezdésének időpontja; a költségvetési kapcsolatok vagy a vállalkozás forgalmának nagyságrendje és rendszeressége; egy új jogintézmény bevezetése, vagy egy hatályos szabályozás jelentős módosítása alapján.
A „tőle elvárhatóság” magatartási kritériuma az általános zsinórmértéknél többet, illetve mást is megkövetelhet az adott személytől; ebben az elvárhatósági körben a kiindulási pont maga a személy (az adózó illetve intézkedő képviselője, foglalkoztatottja, tagja vagy megbízottja) azaz az egyén, a szubjektum. Ezen felelősségi rendszert csak a konkrét helyzetek tölthetik meg tartalommal, néhány tipizálási csoport azonban megállapítható. Így a „tőle elvárhatóság” nyilván eltérően ítélendő meg egy szervezet, társaság és egy természetes személy esetén, miután a gazdaságban is és a társadalomban is általánosan érvényesülő megállapítás, hogy a szervezettség magasabb követelmények elvárását teszi lehetővé. A tipizálás egy másik szempontja lehet a képességbeli különbség is, valamint a szakképzettség, a specializáltság is. E különböző kiindulási alapok szintén eltérő felelősségi szintet eredményezhetnek.
Mind a jelenleg hatályos Art, illetve a 2003. évi XCII. törvény ( régi Art. ) is úgy rendelkezik, hogy nincs helye adóbírság mérséklésének, kiszabása mellőzésének, sem hivatalból, sem kérelemre, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, hamis bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze.
A következőkben egy a témát érintő Kúriai döntést mutatunk be.
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás: az elsőfokú adóhatóság személyi jövedelemadó adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le adózónál, amelynek eredményeként a határozattal összesen 60.526.673 Ft adókülönbözetet, ebből 60.427.943 Ft adóhiányt állapított meg adózó terhére, illetve 45.470.767 Ft adóbírságot szabott ki és 17.463.010 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Adózó fellebbezése folytán eljárt adóhatóság a határozatával az elsőfokú adóhatóság határozatát helybenhagyta. Adózó keresetet terjesztett elő a jogerős közigazgatási határozat ellen, mely alapján a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2018. május 16. napján meghozott 4.K.27.445/2017/16. számú ítéletével a jogerős határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Az adóhatóság a megismételt eljárásban hozott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában megállapította, hogy az E. Kft. (a továbbiakban: Kft.) és a H. C. Zrt. (a továbbiakban: Zrt.) bankszámláiról adózó által készpénzben felvett összegek adózó adóköteles egyéb jövedelmének minősülnek, mivel nem igazolt, hogy a felvett készpénzt ezen társaságok tevékenységével összefüggésben és érdekében használta fel, a társaságokkal elszámolt volna, az így megszerzett bevételek adómentesek lennének. Az adóhatóság határozatát a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) 1. § (3)-(4) bekezdéseire, 4. § (1)-(2) bekezdéseire, 28. § (1) bekezdésére alapította, az adóbírságot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: régi Art.) 170. § (1) bekezdésére és 171. § (2) bekezdésére, a késedelmi pótlék felszámítását a régi Art. 165.§-ára alapította.
A felperesi adózó keresetében az adóhatóság határozatának megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését kérte. Kifejtette, a régi Art. 164. § (1) bekezdésébe ütközik a jogerős határozat az adómegállapításához való jog elévülése miatt és sérelmezte az emelt mértékű adóbírság alkalmazását. Álláspontja szerint az adóhatóság megsértette a tényállás tisztázási kötelezettségére vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Az elsőfokú bíróság adózó keresetét elutasította. Tévesen hivatkozott adózó az adó megállapításához való jog elévülésére, másrészt az adóhatóság eleget tett tényállás-tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, megfelelő döntést hozott, amellyel a bíróság is egyetért. Kifejtette, hogy adózó az adóhatóság által megállapított összegben a Kft. és a Zrt. bankszámlájáról készpénzt vett fel, ennél fogva az Szja tv. előírásai szerint adóköteles jövedelemnek minősülő megszerzett bevételekkel összefüggésben adózónak kellett bizonyítania, hogy ezek a bevételek adómentesek. Adózó a pénzmozgást hiteles pénztárbizonylattal nem igazolta. Az adóhatóság addig, ameddig a régi Art. az ő kötelezettségévé teszi a tényállás megállapítását és a bizonyítás lefolytatását, azt elvégezte. A felvett pénz társaságok érdekében történő felhasználásának pénzmozgás igazolására alkalmas eredetét, a társaságok könyvelési anyagában is ellenőrizhető hiteles pénztárbizonylatokkal való bizonyítás hiányában, a felvett pénzösszegeket a felperes jövedelmének kellett minősítenie az adóhatóságnak.
A Kúria az elmúlt évtizedben számos döntésében foglalkozott a magánszemély által gazdasági társaság pénzforgalmi számlájáról felvett, de el nem számolt készpénzek adózásával. E bírói gyakorlat lényege, hogy az elszámolás igazolására eredeti, alakilag és tartalmilag hiteles, szigorú számadás alá vont számviteli bizonylat (pénztárbizonylat vagy pénzkezelési szabályzat szerint más egyedi irat) alkalmas, tekintve, hogy a gazdasági társaság pénzmozgásairól kiállított szabályszerű bizonylat egy példánya a magánszemélyt illeti; a pénzfelvétel bizonyítása az alperest terheli, annak bizonyítása pedig, hogy a pénzt a gazdasági társaság érdekében használták fel a felperesi adózó terhén marad.
Az Szja. tv. 1. § (4) bekezdésének első két mondata szerint az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló, a magánszemély adójának csökkenését eredményező eltérő szabály, adókedvezmény annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja az eltérő szabály, az adókedvezmény célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll. A 4.§ (1) bekezdés első mondata alapján jövedelem a magánszemély által más személytől megszerzett bevétel egésze, vagy a bevételnek e törvény szerint elismert költséggel, igazolás nélkül elismert költséggel, vagy átalányban meghatározott költséggel csökkentett része, vagy a bevétel e törvényben meghatározott hányada, kivéve, ha a bevételt a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni. A (2) bekezdés első mondata értelmében bevétel a magánszemély által bármely jogcímen és bármely formában – pénzben (e törvény alkalmazásában ideértve a készpénz-helyettesítő eszközt is), és/vagy nem pénzben – mástól megszerzett vagyoni érték.
Az Szja. tv. 4. § (1)-(2) bekezdésének idézett rendelkezései értelmében adózónál a bevétel egésze főszabály szerint adóköteles jövedelem, az annak minősítése tekintetében releváns Szja. tv. 7.§ (1) bekezdés a) és c) pontjai pedig egyaránt adókötelezettséget, adó mértéket befolyásoló szabályok, következésképpen az adóigazgatási eljárásban adózóra, mint felperesre telepített bizonyítás alapja az Szja. tv. 1. § (4) bekezdése volt. A bizonyítás továbbá adózót az Art. 97. § (4) bekezdése alapján is terhelte, mert a bizonyításra kötelezett személyét – mint kivételt – az Szja. tv. 1. § (4) bekezdése egyértelműen meghatározza.
A Kúria ismét kiemelte, hogy adózó bizonyítási kötelezettségébe tartozott a pénzmozgást igazoló számviteli bizonylatokkal igazolni a kérdéses pénzösszegek társaságok érdekében történő felhasználását. E körben az elsőfokú bíróság ítéletét indokolta, a bizonyítékok mérlegeléséről számot adott, amikor kifejtette, hogy adózó nem igazolta hitelt érdemlően az általa benyújtott iratok és adózó jövedelmeként megállapított pénzösszeg közötti összefüggést, mivel a benyújtott állatorvosi szolgáltatásokról kiállított számlákkal kapcsolatban nem állapítható meg, hogy a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Zrt. tevékenységével miként hozhatók összefüggésbe versenylovak gyógykezelése kapcsán kiállított számlák, mint ahogy a társaságok beszállítóinak megkeresése sem lenne alkalmas a felvett pénz társaságok nevében felhasználásának bizonyítására, amikor pl. az Zrt. üzleti partnereként megnevezett A. Kft. „kta” évek óta nem létező gazdasági társaság.
A Kúria okszerűen állapította meg a bíróság azt, hogy adózó a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, ezért az adóhatóság a társaságok bankszámlájáról felvett készpénzt jogszerűen minősítette adóköteles jövedelemnek. Utalt arra is, hogy a könyvelő és adminisztratív feladatokat ellátó személyek tanúkénti kihallgatását az adóhatóság jogszerűen mellőzte az ellenőrzési határidő leteltére és arra hivatkozva, hogy a hitelt érdemlő dokumentumokat a tanúvallomás nem helyettesíti.
Megalapozatlan a felülvizsgálati kérelemnek az adóbírság túlzott mértékére vonatkozó okfejtése. Az adóbírság mérséklésének két törvényi feltétele van, a kivételes méltánylást érdemlő körülmény és a kellő körültekintő magatartás. A régi Art. 171. § (2) bekezdése azonban az adóbírság mérséklésének lehetőségét kizárja, amennyiben az adóhiány a bevétel eltitkolásával függ össze.
Mivel adózó nem bizonyította az általa felvett készpénznek az érintett gazdasági társaságok részére történő felhasználását, a bevételét eltitkolta, amit az elsőfokú bíróság jogszerűen állapított meg. Nem az adóhatóság bizonyítási kötelezettsége körébe tartozott az, hogy az adózó a tárgyi pénzeszközökkel sajátjaként rendelkezett, azok megszerzését szándékosan nem vallotta be az adóhatóságnak, mint ahogy azt a felülvizsgálati kérelem állítja. A bevétel eltitkolása azzal valósul meg, hogy a gazdasági társaságok részére történő felhasználást nem tudta bizonyítani adózó az általa felvett készpénz tekintetében.
A Kúria a kifejtett indokok alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Kúria, Kfv.I.35.313/2020/6.)
The post Az adóbírság alapja appeared first on Adó Online.