Hírek

A jelenleg hatályos adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) szerint az adóhatóság által alkalmazható legsúlyosabb szankció az adóbírság, amelynek kiszabására az adóellenőrzés keretében feltárt adóhiány és a kiutalás előtti ellenőrzés során jogosulatlannak minősített adó-visszaigénylés, költségvetési támogatás igénylés, valamint adó-visszatérítési igény vonatkozásában kerülhet sor.
Az adóbírság mértéke főszabály szerint az adóhiány, illetve a jogosulatlan igénylés 50 százaléka. Lényegesen magasabb az adóbírság mértéke (az adóhatóság által megállapított adóhiány 200 százaléka), ha az adóhiány bevétel-eltitkolással, bizonylatok, könyvek meghamisításával, megsemmisítésével függ össze.

A 200 százalékos adóbírsággal kapcsolatban kiemelendő, hogy annak bevezetése annak visszatartó ereje miatt volt szükséges. Ez különösen azon jogsértésekre igaz, amelyet csalárd magatartással, a bizonylatok, könyvek meghamisításával, iratok megsemmisítésével követnek el.
Nem állapítható meg adóbírság
a) a természetes személy terhére az adóhiány olyan része után, amely a munkáltató vagy a kifizető valótlan adóigazolása miatt keletkezett;
b) az adó megfizetésére az adózó örököseként, vagy az általa megajándékozottként kötelezett személy terhére az adózónál keletkezett adóhiány után.
Az adóbírság alkalmazásának tipikus esetkörei:
1. az adóellenőrzés – ide értve az egyszerűsített ellenőrzést is – keretében feltárt adóhiány,
2. az adóellenőrzésen belüli kiutalás előtti ellenőrzés során jogosulatlannak talált
– adóvisszaigénylés, költségvetési támogatás igénylés, valamint – adóvisszatérítési igény.
3. Az Art. külön nevesíti az ismételt ellenőrzést – beleértve a felülellenőrzést is – mint az ellenőrzés egyik fajtáját, és adott esetben ennek keretében is sor kerülhet adóbírság kiszabásra.
Adóbírságot kell megállapítani a feltárt adóhiány után. Mivel erre csak az ellenőrzés során kerülhet sor, a büntetést is csak az adóhatóság szabhatja ki. Az adóhatóság mindig bevallással lezárt időszakot – hónapot, negyedévet, évet, éveket vizsgál. Ezért a bírság kiszabása is egy már korábban elkövetett szabálytalansághoz kapcsolódik. Az Art. a pénzforgalmi teljesítéstől függetlenül bírságalapnak tekinti a jogosulatlan támogatás igénybevételét akkor is, ha azt az adózó részére nem utalták ki. A szankció a támogatási vagy visszatérítési igényt tartalmazó bevallás, igénylőlap benyújtásához kapcsolódik.
A költségvetési támogatások igénylése bevallással történik, így az adókülönbözet, adóhiány, illetve jogosulatlan igénylés megállapítása a más adóknál már megszokott módon történik a költségvetési támogatásoknál is.
Az Art. külön nevesíti az ismételt ellenőrzést – beleértve a felülellenőrzést is – mint az ellenőrzés egyik fajtáját. Az ismételt ellenőrzés többek között irányulhat egyszer már ellenőrzött bevallás ismételt vizsgálatára, így ez esetben is sor kerülhet adóbírság kiszabására.
Az Art. az adóbírság kiszabásának lehetőségét kiterjeszti a jogtalan adóvisszatérítési igények kiutalás előtti megállapításának eseteire is. A kiterjesztés indoka, hogy az adózók a személyi jövedelemadó, társasági adó, illetve az önellenőrzési bevallásban egyre gyakrabban tüntettek fel olyan adókedvezményt, amelyet a jogszabályi előírásokkal ellentétben jogosulatlanul vettek igénybe. Az Art. lehetőséget teremt arra, hogy a jogosulatlanul igényelt támogatás, adóvisszaigénylés mellett – amennyiben a kiutalás előtti ellenőrzések ezt feltárják – a jogtalanul igényelt adóvisszatérítések után is adóbírságot állapítson meg az adóhatóság.
Az adóbírság tekintetében a törvény a mérséklésnek egyetlen esetét ismeri, miszerint az adóhatóság kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén akkor szabhat ki a törvény által megszabott taxatív mértéktől alacsonyabb bírságot, ha az adózó, illetve képviselője az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el.
Az „adott helyzetek” is eltérőek lehetnek egymástól, így például a tevékenység megkezdésének időpontja; a költségvetési kapcsolatok vagy a vállalkozás forgalmának nagyságrendje és rendszeressége; egy új jogintézmény bevezetése, vagy egy hatályos szabályozás jelentős módosítása alapján.
A „tőle elvárhatóság” magatartási kritériuma az általános zsinórmértéknél többet, illetve mást is megkövetelhet az adott személytől; ebben az elvárhatósági körben a kiindulási pont maga a személy (az adózó, illetve intézkedő képviselője, foglalkoztatottja, tagja vagy megbízottja) azaz az egyén, a szubjektum. Ezen felelősségi rendszert csak a konkrét helyzetek tölthetik meg tartalommal, néhány tipizálási csoport azonban megállapítható. Így a „tőle elvárhatóság” nyilván eltérően ítélendő meg egy szervezet, társaság és egy természetes személy esetén, miután a gazdaságban is és a társadalomban is általánosan érvényesülő megállapítás, hogy a szervezettség magasabb követelmények elvárását teszi lehetővé. A tipizálás egy másik szempontja lehet a képességbeli különbség is, valamint a szakképzettség, a specializáltság is. E különböző kiindulási alapok szintén eltérő felelősségi szintet eredményezhetnek.
Mind a jelenleg hatályos Art, illetve a 2003. évi XCII. törvény (régi Art.) is úgy rendelkezik, hogy nincs helye adóbírság mérséklésének, kiszabása mellőzésének, sem hivatalból, sem kérelemre, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, hamis bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze.
A következőkben egy a témát érintő Kúriai döntést mutatunk be.
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás: az elsőfokú adóhatóság személyi jövedelemadó adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le adózónál, amelynek eredményeként a határozattal összesen 60.526.673 Ft adókülönbözetet, ebből 60.427.943 Ft adóhiányt állapított meg adózó terhére, illetve 45.470.767 Ft adóbírságot szabott ki és 17.463.010 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Adózó fellebbezése folytán eljárt adóhatóság a határozatával az elsőfokú adóhatóság határozatát helybenhagyta. Adózó keresetet terjesztett elő a jogerős közigazgatási határozat ellen, mely alapján a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2018. május 16. napján meghozott 4.K.27.445/2017/16. számú ítéletével a jogerős határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Az adóhatóság a megismételt eljárásban hozott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában megállapította, hogy az E. Kft. (a továbbiakban: Kft.) és a H. C. Zrt. (a továbbiakban: Zrt.) bankszámláiról adózó által készpénzben felvett összegek adózó adóköteles egyéb jövedelmének minősülnek, mivel nem igazolt, hogy a felvett készpénzt ezen társaságok tevékenységével összefüggésben és érdekében használta fel, a társaságokkal elszámolt volna, az így megszerzett bevételek adómentesek lennének. Az adóhatóság határozatát a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 1. § (3)-(4) bekezdéseire, 4. § (1)-(2) bekezdéseire, 28. § (1) bekezdésére alapította, az adóbírságot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: régi Art.) 170. § (1) bekezdésére és 171. § (2) bekezdésére, a késedelmi pótlék felszámítását a régi Art. 165.§-ára alapította.
A felperesi adózó keresetében az adóhatóság határozatának megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését kérte. Kifejtette, a régi Art. 164. § (1) bekezdésébe ütközik a jogerős határozat az adómegállapításához való jog elévülése miatt és sérelmezte az emelt mértékű adóbírság alkalmazását. Álláspontja szerint az adóhatóság megsértette a tényállás tisztázási kötelezettségére vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Az elsőfokú bíróság adózó keresetét elutasította. Tévesen hivatkozott adózó az adó megállapításához való jog elévülésére, másrészt az adóhatóság eleget tett tényállás-tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, megfelelő döntést hozott, amellyel a bíróság is egyetért. Kifejtette, hogy adózó az adóhatóság által megállapított összegben a Kft. és a Zrt. bankszámlájáról készpénzt vett fel, ennél fogva az Szja tv. előírásai szerint adóköteles jövedelemnek minősülő megszerzett bevételekkel összefüggésben adózónak kellett bizonyítania, hogy ezek a bevételek adómentesek. Adózó a pénzmozgást hiteles pénztárbizonylattal nem igazolta. Az adóhatóság addig, ameddig a régi Art. az ő kötelezettségévé teszi a tényállás megállapítását és a bizonyítás lefolytatását, azt elvégezte. A felvett pénz társaságok érdekében történő felhasználásának pénzmozgás igazolására alkalmas eredetét, a társaságok könyvelési anyagában is ellenőrizhető hiteles pénztárbizonylatokkal való bizonyítás hiányában, a felvett pénzösszegeket a felperes jövedelmének kellett minősítenie az adóhatóságnak.
Az adóhatóság feladata annak bizonyítása volt, hogy adózó a hivatkozott pénzösszegeket felvette, illetve feladatát képezte adózó felhívása a gazdasági társaság részére történő felhasználást alátámasztó eredeti, hiteles számviteli bizonylatok bemutatására. Az adóhatóság az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek teljeskörűen eleget tett. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az adóhatóság addig a mértékig, ameddig a régi Art. a kötelezettségévé teszi a tényállás megállapítását és a bizonyítás lefolytatását, azt teljeskörűen elvégezte. Ezen túlmenően is bizonyítást folytatott le az adóhatóság, hiszen kapcsolódó vizsgálatokat folytatott adózó érdekeltségébe tartozó, a cégjegyzékből még nem törölt gazdasági társaságoknál, beszerezte adózói készpénzfelvételekkel érintett gazdasági társaságoknál korábban lefolytatott adóvizsgálatok iratanyagát, pénzintézeti megkereséseket eszközölt.
Nem volt vitatott, hogy az adott összegeket adózó készpénzben a társaságok számláiról felvette, a társaságokkal történt elszámolásokat azonban – az őt terhelő bizonyítás ellenére – egyáltalán nem, illetve a számviteli jognak is megfelelő bizonylatokkal nem igazolta. Adózó előbb arra hivatkozott, hogy a házipénztárba fizette be a felvett összegeket, amely egy páncélkazetta volt, majd a fellebbezésében már azt állította, hogy a gazdasági események nem az adózónak adott pénztárbizonylatok, hanem a Zrt. nevére kiállított számlák, bérjegyzékek voltak és mivel a társaságot eladta Sz. B.-nak, semmiféle dokumentummal nem rendelkezik. Később csatolta az A. Kft. ügyvezetőjének nyilatkozatát, illetve arra hivatkozott, hogy a Zrt. nevében a Zrt. tulajdonában lévő lovak állatorvosi vizsgálata, kezelése ellenértékéről kiállított számlákat fizette ki készpénzben.
Az elsőfokú bíróság ugyanis a pénzmozgás igazolására alkalmas pénztárbizonylatok, a Kft. és a Zrt. számviteli bizonylatainak hiányában okszerűen nem tartotta alkalmasnak a társaságok beszállítóinak megkeresését a felvett pénz társaságok tevékenységéhez történő felhasználásának bizonyítására a Kúria Kfv.V.35.377/2017/4. számú végzésében rögzítettek alapján. Ez annál is inkább okszerű következtetés volt, mert a bevételek adómentességét a Kft. és a Zrt., valamint a felperes által megjelölt üzleti partnereinek iratanyagai sem igazolták, továbbá adózó az adóhatóság előtt tett és a perbeli nyilatkozatai szerint sem rendelkezik a pénzmozgást igazoló pénztárbizonylatokkal és a társaságok számottevő bizonylataival. Márpedig szabályszerű házipénztár kezelés esetén a szigorú számadás alá vont pénztárbizonylat másodpéldányának vagy másolatának megőrzése adózó érdeke volt, függetlenül attól, hogy a társaság eredeti iratait adózó kinek, mikor és milyen okból adta át.
A Kúria ismét kiemelte, hogy adózó bizonyítási kötelezettségébe tartozott a pénzmozgást igazoló számviteli bizonylatokkal igazolni a kérdéses pénzösszegek társaságok érdekében történő felhasználását. E körben az elsőfokú bíróság ítéletét indokolta, a bizonyítékok mérlegeléséről számot adott, amikor kifejtette, hogy adózó nem igazolta hitelt érdemlően az általa benyújtott iratok és adózó jövedelmeként megállapított pénzösszeg közötti összefüggést, mivel a benyújtott állatorvosi szolgáltatásokról kiállított számlákkal kapcsolatban nem állapítható meg, hogy a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Zrt. tevékenységével miként hozhatók összefüggésbe versenylovak gyógykezelése kapcsán kiállított számlák, mint ahogy a társaságok beszállítóinak megkeresése sem lenne alkalmas a felvett pénz társaságok nevében felhasználásának bizonyítására, amikor pl. az Zrt. üzleti partnereként megnevezett A. Kft. „kta” évek óta nem létező gazdasági társaság.
A Kúria okszerűen állapította meg a bíróság azt, hogy adózó a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, ezért az adóhatóság a társaságok bankszámlájáról felvett készpénzt jogszerűen minősítette adóköteles jövedelemnek. Utalt arra is, hogy a könyvelő és adminisztratív feladatokat ellátó személyek tanúkénti kihallgatását az adóhatóság jogszerűen mellőzte az ellenőrzési határidő leteltére és arra hivatkozva, hogy a hitelt érdemlő dokumentumokat a tanúvallomás nem helyettesíti.
Megalapozatlan a felülvizsgálati kérelemnek az adóbírság túlzott mértékére vonatkozó okfejtése. Az adóbírság mérséklésének két törvényi feltétele van, a kivételes méltánylást érdemlő körülmény és a kellő körültekintő magatartás. A régi Art. 171. § (2) bekezdése azonban az adóbírság mérséklésének lehetőségét kizárja, amennyiben az adóhiány a bevétel eltitkolásával függ össze. Mivel adózó nem bizonyította az általa felvett készpénznek az érintett gazdasági társaságok részére történő felhasználását, a bevételét eltitkolta, amit az elsőfokú bíróság jogszerűen állapított meg. Nem az adóhatóság bizonyítási kötelezettsége körébe tartozott az, hogy az adózó a tárgyi pénzeszközökkel sajátjaként rendelkezett, azok megszerzését szándékosan nem vallotta be az adóhatóságnak, mint ahogy azt a felülvizsgálati kérelem állítja. A bevétel eltitkolása azzal valósul meg, hogy a gazdasági társaságok részére történő felhasználást nem tudta bizonyítani adózó az általa felvett készpénz tekintetében. A Kúria a kifejtett indokok alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Kúria, Kfv.I.35.313/2020/6.)