fbpx

Az amerikai adóhatóság átadhatja Donald Trump adóbevallását a demokrata vezetésű bizottságnak – közérdek

Az előző elnök ellen még hivatali ideje alatt, 2019-ben kezdeményezett vizsgálatot Richard Neal, a törvényhozás alsóházi bizottságának elnöke, aki azóta próbálta megkapni Donald Trump adóbevallását több évre visszamenőleg.
Az iratok kiadásáról szóló jogi eljárás a Biden-kormány hivatalba lépése után gyorsult fel, amikor az igazságügyi minisztérium megváltoztatta jogi álláspontját, és 2021. júliusában úgy ítélte meg, hogy az adóhatóságnak eleget kell tennie a képviselőházi igénynek. Erről 2021. végén bírói határozat született, ami ellen Donald Trump fellebbezett. Ezt követően egy körzeti bíróság, majd idén nyáron a legmagasabb szintű fellebbezési bíróság is úgy döntött, kiadhatók az adóiratok. A volt elnök jogi szakértői ezután adtak be keresetet a Legfelsőbb Bírósághoz, amely – ezt elutasítva – helyt adott a képviselőházi kérésnek.
Donald Trump és jogászai arra hivatkoztak a jogi eljárás során, hogy a törvényhozás demokrata vezetésű bizottsága közérdekre hivatkozik, de valójában politikai megfontolásokat követ.
(MTI)
The post Az amerikai adóhatóság átadhatja Donald Trump adóbevallását a demokrata vezetésű bizottságnak – közérdek appeared first on Adó Online.