Hírek

A sorozat előző részeit itt találja.
Miután az EU általános államháztartási hiánya 2024-ben a GDP 3,2%-ára csökkent, 2025-ben várhatóan több mint 0,1 százalékponttal emelkedik, 2026-ban pedig csak kismértékben nő tovább, elérve a GDP 3,4%-át. 2024-ben tizenegy tagállam számolt be a GDP 3%-át meghaladó hiányról, ez a szám 2026-ra várhatóan kilencre csökken. Ebben az összefüggésben az adópolitikai eszközök releváns szerepet játszhatnak a túlzott hiányok kezelésében.

Az adóbevételek GDP-hez viszonyított aránya 2025-ben várhatóan enyhén emelkedik, majd 2026-ban stabilizálódik. A bevételi arány 2024-ben becsült 0,6 százalékpontos növekedését jelentős bevételi többletek okozták, amelyek ellensúlyozták a 2023-ban tapasztalt jelentős bevételkieséseket.
Ez elsősorban a magas infláció bizonyos adóalapokra – különösen a bérekre – gyakorolt késleltetett hatását tükrözi. 2025-ben, egyes bevételi elmaradások ellenére, az adóbevételek GDP-arányos szintje további 0,2 százalékponttal, a GDP 39,8%-ára emelkedhet, elsősorban a társadalombiztosítási járulékokat és a közvetett adókat fenntartó diszkrecionális intézkedések, valamint az uniós költségvetésből érkező magasabb transzferek támogatásával.
A kiadások GDP-arányos szintje 2024-ben szintén 0,2 százalékponttal nőtt, elsősorban a magasabb kamatkiadások miatt. 2025-ben további 0,4 százalékpontos emelkedés várható, a kamatkiadások további növekedése, valamint a nemzeti és uniós költségvetések által finanszírozott magasabb beruházások következtében. Mind a bevételi, mind a kiadási ráta 2026-ban – a változatlan politikát feltételezve – összességében stabil marad.
A következőkben nézzük meg, hogy milyen megállapításai vannak a jelentésnek az elöregedő társadalom adózási rendszerre gyakorolt hatásáról
Az uniós tagállamok jelentős kiadási szükségletekkel szembesülnek, amelyek komoly terhet róhatnak fiskális rendszereikre. Az Adózásról szóló éves jelentés korábbi kiadásai már bemutatták azokat a közép- és hosszú távú strukturális változásokból – az úgynevezett „megatrendekből” – eredő költségvetési kihívásokat, mint a népesség elöregedése, az éghajlatváltozás, valamint a digitalizáció és a mesterséges intelligencia. Ezek a tartósan érvényesülő folyamatok jelentős politikai, társadalmi és gazdasági hatásokkal járnak, és várhatóan számottevően növelik a közkiadásokat.
A népesség elöregedése már most növeli a nyugdíjkiadásokat, valamint az egészségügyi és a hosszú távú ápolási-gondozási költségeket, és várhatóan emeli azokat a kísérő szakpolitikákhoz kapcsolódó kiadásokat is, amelyek a munkaerő-állomány zsugorodásának ellensúlyozását célozzák (például aktív munkaerőpiaci politikák és az egész életen át tartó tanulás). Az éghajlatváltozás elleni fellépés jelentős beruházásokat mozgósított a dekarbonizáció, a megújulóenergia-projektek, az infrastruktúra korszerűsítése és a fenntartható technológiai innovációk területén, amelyek a következő évtizedekben is meghatározó jelentőségűek maradnak.
A digitális átállás tovább növeli az igényt a készségfejlesztésbe, a kiberbiztonságba és a széles körű digitális infrastruktúrába irányuló beruházásokra a versenyképes gazdaságok fenntartása érdekében, míg a generatív mesterséges intelligencia fejlődése jelentős állami támogatást igényel a méretgazdaságosság megteremtéséhez. Mindezen hosszú távú strukturális kihívásokon felül az uniós kormányoknak rövid távon is költségvetési forrásokat kell találniuk az általános versenyképességet támogató szakpolitikák és a stratégiai autonómia erősítésére, ideértve a fokozódó geopolitikai feszültségek által közvetlenül érintett védelmi és biztonsági területeket is.
A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.