Hírek

A sorozat előző részeit itt találja.
DAC9 irányelv az igazgatási együttműködésről
Az EU végrehajtotta a társasági adó minimális effektív szintjéről szóló globális megállapodást. A multinacionális vállalatcsoportok és nagy méretű belföldi csoportok unión belüli globális minimumadó-szintjének biztosításáról szóló, 2022. december 14-i Direktíva (EU) 2022/2523 (a Második Pillér irányelv) az EU-n belül végrehajtotta az OECD/G20 Inclusive Framework (OECD/G20 IF) által az adóalap-erózióról és nyereségátcsoportosításról (BEPS) 2021. december 8-án elért megállapodást. Az irányelv szorosan követi az OECD/G20 IF által elfogadott, majd 2021. december 20-án közzétett Global Anti-Base Erosion Rules (GloBE) mintaszabályokat is.
A Második Pillér irányelv célja annak biztosítása, hogy a nagy multinacionális vállalatcsoportok (MNE-k) minimális szintű adót fizessenek azon jövedelmek után, amelyek minden olyan joghatóságban keletkeznek, ahol működnek. A szabályok hatálya alá tartozó szervezeteknek ki kell számítaniuk effektív adókulcsukat minden olyan joghatóság tekintetében, ahol működnek, és kiegészítő adót (top-up adó) kell fizetniük a joghatóságonkénti effektív adókulcsuk és a 15%-os minimumadó-kulcs közötti különbözet után. Az ebből eredő kiegészítő adót főszabály szerint az MNE végső anyavállalatának (UPE) joghatóságában vetik ki. A szabályok figyelembe veszik annak lehetőségét is, hogy a joghatóságok saját minősített belföldi kiegészítő adót (QDTT) vezetnek be, ezáltal megőrizve egy joghatóság elsődleges adóztatási jogát a saját jövedelme felett. Ez a minősített belföldi kiegészítő adó megszünteti a kiegészítőadó-kötelezettséget, amennyiben azt QDTT Safe Harbour-ként kezelik.
A minimumadó megfelelő kockázatértékelése és vizsgálata további információkat igényel az adózóktól. A Második Pillér irányelv 44. cikke meghatározza azokat a benyújtási követelményeket, amelyeknek az irányelv hatálya alá tartozó szervezeteknek meg kell felelniük. Ez egy kiegészítő adóval kapcsolatos információs bevallásra (Top-up adóról szóló bevallás) utal, amelyet szabványos sablon használatával kell benyújtani, és amely meghatározott adatpontokat tartalmaz. A kiegészítő adóval kapcsolatos információs bevallás egy kockázatértékelési eszköz: olyan információkat tartalmaz, amelyekre az adóhatóságnak szüksége van a megfelelő kockázatértékelés elvégzéséhez és a szervezet adófizetési kötelezettségének helyes megállapításához.
A központosított benyújtás információcserét tesz szükségessé. A benyújtás alapértelmezett esete az, hogy minden csoporttag szervezetnek be kell nyújtania a kiegészítő adóval kapcsolatos információs bevallását abban a tagállamban, ahol található. Ez azt jelenti, hogy az MNE minden csoporttagjának nagyon részletes jelentéseket kellene benyújtania saját adóhatóságának, amelyek magukban foglalnák annak az MNE-nek a magas szintű információit is, amelyhez tartozik. Ettől a helyi benyújtási kötelezettségtől azonban eltérés lehetséges abban az esetben, ha a UPE (vagy egy kijelölt benyújtó szervezet) az egész MNE nevében nyújtja be ezt a kiegészítő adóval kapcsolatos információs bevallást (központi benyújtás). Az ehhez kapcsolódó egyetlen feltétel az, hogy az érintett joghatóságok adóhatóságai között információcserére vonatkozó megállapodások legyenek érvényben. Ez lehetővé teszi, hogy a jelentéstétel az egész MNE-re nézve csak egyszer történjen meg, és a csoporttag szervezetek ezután mentesüljenek a helyi jelentéstételi kötelezettség alól. Várható, hogy az egész csoport számára kijelölt szervezet által végzett általános jelentéstétel lesz az MNE-k által leginkább alkalmazott megközelítés a Második Pillér irányelv által megkövetelt információk jelentésére.
A DAC9 lehetővé teszi az információcserét az adóhatóságok között, és ezáltal egyszerűsíti az adózási megfelelést. A DAC9 olyan keretrendszert állapít meg, amely megkönnyíti a kiegészítő adóval kapcsolatos információs bevallások cseréjét a tagállamok között, és lehetővé teszi az MNE-k számára, hogy a helyi benyújtásról áttérjenek a központi benyújtásra. Ez a keretrendszer magában foglal egy „terjesztési megközelítést” („dissemination approach”) annak biztosítására, hogy minden érintett joghatóság megkapja a szükséges információkat az MNE-ben betöltött szerepének megfelelően, összhangban az OECD keretrendszerrel.
Az OECD szabványos sablonja beépül az uniós jogba. Az OECD kidolgozott egy szabványos sablont is (GloBE Information Return vagy GIR), amelyet a szervezetek használhatnak benyújtási kötelezettségeik teljesítésére. Ez tartalmazza a kicserélendő adatpontokat, valamint alkalmazására vonatkozó magyarázó útmutatást, és egyensúlyt teremt aközött, hogy az adóhatóságok megkapják a megfelelő megfelelőségi ellenőrzésekhez szükséges adatokat, miközben korlátozza az MNE-k megfelelési költségeit. A DAC9 a GIR-t az uniós jogba építi be azáltal, hogy azt a Második Pillér irányelv 44. cikkében előirányzott kiegészítő adóval kapcsolatos információs bevallássá teszi. Harmadik országbeli joghatóságokkal történő információcsere céljából a tagállamoknak megfelelő nemzetközi megállapodásokat kell kötniük ezekkel a joghatóságokkal. Az információcsere zavartalan működésének biztosítása, valamint az adminisztratív terhek minimalizálása érdekében az Unión belül alkalmazandó javasolt szabályok teljes mértékben összeegyeztethetők a harmadik országbeli joghatóságokkal történő információcserére vonatkozó szabályokkal. Az irányelvet a Tanács 2025 áprilisában fogadta el. A tagállamoknak 2025 végéig kell átültetniük az irányelvet nemzeti jogszabályaikba. Az első információcserék 2026. december 1-jétől várhatók.
A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.