A bizonytalan nemzetközi gazdasági környezetben továbbra is keresik a kitörési lehetőségeket a régió vállalkozásai, köztük a magyar cégek, miközben nagy hangsúlyt helyeznek a stabilitásra – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása.
Június-július fordulója több fontos határidőt is hoz a gépjárműadó, a globális minimumadó és az új, 3 eurós vámszabály kapcsán – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Milyen költségeket lehet figyelembe venni a munkásszállás céljára bérelt ingatlanra tekintettel érvényesíthető adóalap-csökkentő tétel alkalmazásakor?
Méret alapján is adóztatni kell az autókat, mert egy nemzetközi felmérés szerint az egyre nagyobb gépjárművek miatt jelentősen csökkenhet a parkolóhelyek száma az európai nagyvárosokban – közölte a Levegő Munkacsoport.
Az Európai Unió Bizottsága minden évben jelentést tesz közzé a tagállamok adózásáról. Sorozatunkban a közelmúltban kiadott 2025-ös jelentés legfontosabb megállapításait ismertetjük. A következő részekben a legutóbbi adóreformokat ismertetjük.
Az Adó szaklap friss számának cikkében bemutatja a szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető kedvezményeket, ezek érvényesítésének szabályait, valamint kitér a gyakorlatban felmerült egyes kérdésekre is.
Hat személyt őrizetbe vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásainak ügyében. „A hűtlen kezelés gyanújával meghallgatott és most őrizetbe vett egykori és mostani munkavállalók az NKTK és a Kulturális és Innovációs Minisztérium alkalmazásában állnak vagy álltak” – írta Facebook-oldalán Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Sorozatunk második részében a hibás, sérült, elkésett és téves számlákkal kapcsolatos tudnivalókat vesszük sorra.
2026 júliusától kötelezővé válik az áfabevallás összesítő jelentésének részletesebb kitöltése: a vállalkozásoknak pontosabban kell bemutatniuk, hogy a befogadott számlák alapján mekkora áfaösszeget helyeztek ténylegesen levonásba. A változás elsőre nyomtatványtechnikai módosításnak tűnhet, valójában azonban az adóhatósági kockázatelemzés, az Online Számla-adatokra épülő ellenőrzés és az adatvezérelt adózás irányába mutat.
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság, annak a két férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint 300 millió forint összértékben elektromos és füstszűrős cigarettákkal éltek vissza – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya kedden.