A becslés intézménye évtizedek óta az önadózásra épülő hazai adóigazgatási rendszer elválaszthatatlan része. Bár a köztudatban sokszor önálló eljárásként él (különösen a korábbi „vagyonosodási vizsgálatok” okán), valójában a becslés egy sajátos, szigorú törvényi keretek közé szorított bizonyítási módszer. Jelen cikk célja, hogy átfogó képet adjon a becslés anyagi és eljárásjogi szabályairól, a bizonyítási teher megfordulásának dogmatikájáról, az alkalmazott módszerekről, valamint a legfontosabb kúriai jogeseteken keresztül bemutassa a jogintézmény gyakorlati működését.