A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel „ügyeskedő” elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak. A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelet egy vállalkozó ellen majdnem hetvenöt millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt.
Pszichoaktív szerek online kereskedelmével szerzett csaknem egymilliárd forintos jövedelmet két zalai férfi, akik az adófizetés megkerülésével mintegy 400 millió forintos költségvetési csalást követtek el – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán.
Több mint 420 millió forintot érő kriptovalutát foglaltak le a NAV nyomozói egy hárommilliárd forint adót eltitkoló bűnszervezettől, amely okostelefonokkal, tabletekkel, napelemekkel és egyéb elektronikai eszközökkel kereskedett – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága szerdán.
Adóelkerülő számlázási láncolatot tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két vállalkozásnál is: csaknem 100 millió forintnyi élelmiszert foglaltak le.
Az Európai Bizottság javaslatokat mutatott be kedden a kis- és középvállalkozások (kkv-k) hosszú távú versenyképességének javítására és a határokon átnyúló tevékenységet végző vállalkozások adóterheinek könnyítésére.
Már tavaly is megfigyelhető volt, hogy többéves csökkenés után ismét egyre többet ellenőriz az adóhatóság: 2022-ben 6,2%-kal emelkedett a revíziók száma az előző évhez képest. A tapasztalatok alapján ez a tendencia idén még erőteljesebben folytatódik. Az ellenőrzések legnépszerűbb adóneme ugyanakkor továbbra is az áfa. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
Az utóbbi években gyökeresen megváltoztak az adóhatóság ellenőrzési módszerei: míg a korábbi években a revizorok egy megbízólevéllel „kopogtattak”, addig ezt felváltották az úgynevezett asztal mellől végezhető „desk audit” eljárások. Az azonban, hogy a NAV egyre kevesebb helyszíni ellenőrzést végez, nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne aktív az ellenőrzési folyamataiban – pont ellenkezőleg. Ugyanis az adóhatóság a rendelkezésére álló óriási adatvagyon célzott felhasználásával már a kockázatelemzési szakaszban könnyedén felderítheti az adózói hibákat vagy mulasztásokat. Ennek ellenére sokan még mindig nem számolnak azzal, hogy ma már jellemzően csak akkor indít a NAV klasszikus adóellenőrzést, ha jogsértés gyanúja merül fel, amit nagy eséllyel szankció követ. Éppen ezért még a NAV bejelentkezése előtt érdemes a cégeknek szakértői segítséghez fordulni, különösen, ami az ÁFA-bevallások és transzferár dokumentációk felülvizsgálatát illeti, melyek hiányos vagy hibás elkészítése komoly bírságot vonhat maga után – figyelmeztet a Kiss Tamás a SALDO Zrt. Tanácsadó üzletágának vezetője.
A legális online sportfogadásból származó nyeremény után nem kell adózni, azonban az illegálisból származó nyeremény egyéb jövedelemként adóköteles, utána személyi jövedelemadót (szja) és szociális hozzájárulási adót (szocho) is kell fizetni – tudható meg a NAV-Figyelő eheti számából.
Néhány férőhelyes kis apartmant üzemeltető személynek/cégnek kell-e panaszkönyvet (Vásárlók könyve) kitennia szálláshelyen? A biztos válaszhoz egy kis nyomozásba kezdve megnyugtató válaszra lelhetünk. Fontos, hogy a vásárlók könyvét ne keverjük össze a vendégkönyvvel.
Negyvenezer darabos tiltott Elf Bar-szállítmány érkezett repülőn Németországból Magyarországra, a feketepiacon több mint hétszázmillió forintot érő, négy raklapnyi „manórudat” a pénzügyi nyomozók egy záhonyi parkolóban foglalták le – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.