A Kulcs-Soft, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) technológiai konzultációjára felkért partnereként az elsők között nyújtott be sikeres áfabevallást közvetlenül saját szoftveréből, a cég óvatos optimizmussal tekint fejlesztése várható piaci hatására – közölte a társaság.
Az eÁFA-rendszer 2024-es magyarországi bevezetése új korszakot nyitott az adóbevallások terén. Ez az innovatív, digitális megoldás jelentős változást hozott az ÁFA-bevallás folyamatában, amely megkönnyítheti a vállalkozások és könyvelők munkáját. S bár az új lehetőségek használata még önkéntes, várható, hogy hamarosan felváltja a hagyományos ÁNYK nyomtatványokat. Ennek ismeretében pedig minden vállalkozásnál érdemes elkezdeni a felkészülést az eÁFA-„konform” ügyviteli folyamatok és nyilvántartások kialakítására.
Kedden lesz az áfabevallás beadási határideje, amely már az új eÁFA-rendszerben, akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozásnak előnyös megoldást kínál az adókötelezettség teljesítésére – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Február 1. óta webes felületen, illetve gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható az áfabevallás az eÁFA-rendszerben – közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).