Társasági formaváltást követően kiva-alanyiság választása

Egy társaságiadó-alany betéti társaság társasági formaváltás keretében korlátolt felelősségű társasággá alakul át. A jogutód társaság a kisvállalati adó alanyaként szeretné folytatni gazdasági tevékenységét. Tekintsük át, hogy a megvalósuló gazdasági esemény milyen adóvonzattal jár, mire kell figyelnie a jogelődnek és a jogutódnak.

Százezrektől vár még bevallást a NAV

Több százezer adózónak, a cégek mintegy 70 százalékának kell még számot adnia különböző adókötelezettségeiről. Június 2-ig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati adót (kiva), az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, valamint a helyi iparűzési adót (hipa). De hétfő éjfélig határidős a beszámoló közzététele is – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

A jogutód kiva-alanyisága

Adott egy kisvállalati adóalanyként működő egészségügyi szolgáltatást végző betéti társaság, amelynek két magánszemély a beltagja és két magánszemély a kültagja. A cég fogorvosi és háziorvosi tevékenységet is végez, a jövőbeli cél pedig az lenne, hogy ezt a két tevékenységet szétválasszuk. Erre azt a tervet dolgoztuk ki, hogy a jelenlegi négy tulajdonosból kettő maradna a jogelőd tagja, a másik két magánszemély pedig a jog-elődből kiválással létrejövő jogutód tulajdonosa lenne. A jogutód társaságba egy harmadik, jelenleg nem tag magánszemély is belépne tőkeemeléssel. A kérdésünk arra irányul, hogy a jogutód társaságok lehetnek-e már alakulásuktól fogva a kisvállalati adó alanyai.

Adóváltozások 2025-ben: Mire érdemes figyelni az új évben a könyvvizsgálói szemmel

Új év, új adótörvények – ahogy az ünnepi szezon közeledtével már megszokhattuk, ez az időszak korai „karácsonyi ajándékként” friss adószabályokat is hoz. Cikkünkben áttekintjük a 2025-ös adócsomag legfontosabb változásait, hogy Ön is időben kicsomagolhassa ezeket a „meglepetéseket”. Segítünk felkészülni, hogy az új évben magabiztosan és jól tájékozottan vághasson bele a teendőkbe!