fbpx

A végelszámolás alatti adóhatósági ellenőrzésekre vonatkozó új szabályok

A korábbi szabályozás szerint a végelszámolás alatt álló cégeknél folyó adóellenőrzések jegyzőkönyvéhez nem lehetett észrevételt tenni. Már más a helyzet; az új szabályozás lényegéről beszél friss videónkban dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője.

Már nem „kopogtat a NAV”, de mindent lát: az ellenőrzések többsége a háttérben, algoritmusokkal zajlik

Az utóbbi években gyökeresen megváltoztak az adóhatóság ellenőrzési módszerei: míg a korábbi években a revizorok egy megbízólevéllel „kopogtattak”, addig ezt felváltották az úgynevezett asztal mellől végezhető „desk audit” eljárások. Az azonban, hogy a NAV egyre kevesebb helyszíni ellenőrzést végez, nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne aktív az ellenőrzési folyamataiban – pont ellenkezőleg. Ugyanis az adóhatóság a rendelkezésére álló óriási adatvagyon célzott felhasználásával már a kockázatelemzési szakaszban könnyedén felderítheti az adózói hibákat vagy mulasztásokat. Ennek ellenére sokan még mindig nem számolnak azzal, hogy ma már jellemzően csak akkor indít a NAV klasszikus adóellenőrzést, ha jogsértés gyanúja merül fel, amit nagy eséllyel szankció követ. Éppen ezért még a NAV bejelentkezése előtt érdemes a cégeknek szakértői segítséghez fordulni, különösen, ami az ÁFA-bevallások és transzferár dokumentációk felülvizsgálatát illeti, melyek hiányos vagy hibás elkészítése komoly bírságot vonhat maga után – figyelmeztet a Kiss Tamás a SALDO Zrt. Tanácsadó üzletágának vezetője.

Az ellenőrzés hírére számos szüneteltetett NAV automatát visszakapcsoltak

Nyáron országszerte több mint hatszáz étel- és italautomatát “élesztettek újra” az üzemeltetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek hírére: a korábbi időszakhoz képest a négyszeresére ugrott a visszakapcsolások száma – tájékoztatta a hivatal közleményben csütörtökön.

Kripto-ügyletek a bevallásban és májusi üzemanyagárak | NAV-Figyelő 15. hét

Az ehavi üzemanyagnormákról és a kriptojövedelem bevallás módjáról, az elmaradt korábbi kriptojövedelmek kezeléséről olvashatnak az eheti NAV-Figyelőben.

The post Kripto-ügyletek a bevallásban és májusi üzemanyagárak | NAV-Figyelő 15. hét appeared first on Adó Online.

Megjelent a PM tájékoztatója a transzferár-adatszolgáltatásról | NAV-Figyelő 13. hét

2023. január 1-től az átalányadózó egyéni vállalkozóknak saját személyükre vonatkozóan negyedévente, első ízben tehát 2023. április 12-ig kell adó- és járulékbevallást benyújtaniuk a NAV-hoz. A bevallásban a szociális hozzájárulási adó és járulékkötelezettséget havi bontásban kell majd feltüntetni. A bevallás módjáról, a PM transzferárazási tájékoztatójáról, valamint a külföldön befizetett áfa visszaigényléséről olvashatnak az eheti NAV-Figyelőben.

The post Megjelent a PM tájékoztatója a transzferár-adatszolgáltatásról | NAV-Figyelő 13. hét appeared first on Adó Online.

SZJA-felajánlások és felváltva gondozott gyermek utáni adókedvezmény | NAV-Figyelő 12. hét

Az adóhatóság közleményt adott ki a családi kedvezmény érvényesítése kapcsán. Kiemelik, hogy gyakori hiba, hogy az adóalanyok a felváltva történő gondozást félreértelmezik, illetve, hogy egy szükséges lépést kihagynak, tekintettel arra, hogy a felváltva gondozás ténye sem alapozza meg a családi kedvezmény megosztását. Erről, az SZJA 1+1%-ról, valamint az adótrafipax helyszínekről ad számot az eheti NAV-Figyelő.

The post SZJA-felajánlások és felváltva gondozott gyermek utáni adókedvezmény | NAV-Figyelő 12. hét appeared first on Adó Online.

Körültekintésre int a NAV a K+F költségek kapcsán | NAV-Figyelő 10. hét

A K+F költségek elszámolásával kapcsolatban, tekintettel arra, hogy a kutatás és fejlesztés tevékenységekre tekintettel számos ösztönző intézkedés van hatályban, mint ahogyan adóalap-, illetve adókedvezmény is, amelyek nem kizárólag a társasági adóban érvényesíthetők, hanem az innovációs járulék és a helyi iparűzési adó esetében is. Ezek elszámolásáról és a gépjárműadó kötelezettségről, valamint a desk-auditról is szó esik a NAV-Figyelőben, amit az Accace Hungary adómenedzsere állított össze.

The post Körültekintésre int a NAV a K+F költségek kapcsán | NAV-Figyelő 10. hét appeared first on Adó Online.

Ellenőrzési terv 2023 és az év első adózási kérdései | NAV-Figyelő 9. hét

Az idei év első adózási kérdései kerülnek górcső alá a Pénzügyminisztériumi és NAV válaszokkal: fejlesztés alatt álló vállalkozás tulajdonában lévő ingatlan és az illeték; emelt összegű családi kedvezmény a tartós beteg/súlyosan fogyatékos gyermek után a 18. életév betöltését követően. A NAV-figyelőből megtudhatjuk azt is, hogy a NAV milyen adatelemzéseket végez, hogyan használja a google helyadatokat, fotókat és hol lehet ellenőrzésekre számítni. Az adózási híreket az Accace Hungary adómenedzsere állította össze.

The post Ellenőrzési terv 2023 és az év első adózási kérdései | NAV-Figyelő 9. hét appeared first on Adó Online.

A NAV 2023. évi ellenőrzési terve – akiknek figyelniük kell!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023-ra kockázatelemzésen alapuló módszerrel és a gazdasági trendekhez igazodva célzottan határozta meg az ellenőrzések irányait. A NAV az adókijátszásra specializálódott szektorokat és tevékenységi köröket a rendelkezésére álló adatvagyon és a nemzetközi információcserével érkező adatok folyamatos elemzésével azonosítja.

The post A NAV 2023. évi ellenőrzési terve – akiknek figyelniük kell! appeared first on Adó Online.

A transzferárazás nem egzakt tudomány – a NAV ellen döntött a Kúria

Kúria egyik nemrégiben hozott ítéletével kapcsolatban közlünk gyakorlati példát arra, hogy a joghatóság megállapítása szerint a NAV eljárása jogsértő volt egy transzferárazást érintő adóellenőrzés kapcsán.

The post A transzferárazás nem egzakt tudomány – a NAV ellen döntött a Kúria appeared first on Adó Online.

  • 1
  • 2