Csak a 2024-es üzleti évben szükséges a vállalkozóknak a közhasznú tevékenységet végző civil szervezetnek ellentételezés nélkül az üzleti évben nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatásokat a kiegészítő mellékletében kimutatni.
2024. március 1-től a Budapest közigazgatási határain belül közlekedő összes állami vagy fővárosi üzemeltetésű járaton elfogadják a vármegye- és országbérleteket (így tehát a BKK járatain is). De hogyan kell adózni utána?
A NAV közleményében tájékoztatja az adózókat, hogy 2024. március 1-jén az Uniós Vámkódexben előírt elektronikus rendszerek kifejlesztésére és telepítésére vonatkozó munkaprogram újabb mérföldkőhöz érkezett, változik az alapkamat. További részletek a NAV-figyelő eheti számában.
Az adóhatóság emlékeztet arra, hogy február 1-jétől akár webes felületen, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható az áfabevallás. Ez az első időszak (a 2024. január hónapot tartalmazó), amikorra az új bevallási mód alkalmazható – ez azt is jelenti, hogy a negyedéves, illetve éves bevallók csak később „próbálhatják” ki az új módszert. További részletek az eheti NAV-Figyelőben.
Az adóhatóság kiemelt figyelmet fordítva az adózók tájékoztatására, folyamatosan aktualizálja a 2024-ben hatályban lévő szabályokkal az egyes információs füzeteit. A NAV Figyelő eheti számában az Accace Hungary adómenedzsere ezekre és a várható adótrafipaxokra hívja fel a figyelmet.
A Pénzügyminisztérium és az NAV kiadta az idei év első adózási kérdésére közös válaszát, amely a fogászati ügyletek adómentességéhez kapcsolódik.
2024-ben havi 11 300 forintot kell fizetniük azoknak, akik nem biztosítottak és más módon sem jogosultak az egészségügyi ellátásra. Pár kattintással elintézhető a befizetés online, bankkártyával a NAV Ügyfélportálján, illetve átutalással is kényelmesen rendezhető, ilyenkor a közlemény rovatban fel kell tüntetni annak az adóazonosító jelét, aki után a járulékot befizetik. További részletek az eheti NAV-Figyelőben.
Információban gazdag a NAV múlt heti hírkínálata.
2024. január 1-jétől kezdődően a munkaerőpiacra lépők utáni szociális hozzájárulási adókedvezmény már kizárólag a magyar állampolgárságú munkavállalók, illetve a Magyarországgal határos, nem EGT-államok (Szerbia, Ukrajna) állampolgárai után vehetők igénybe. A szochó kedvezmények változásairól, illetve más adóhivatali aktualitásokról számol be a NAV-Figyelő eheti száma.
Az adóhatóság honlapján tette közzé a tájékoztatást a 2024-től hatályos szja-szabályról, mely szerint nem számít bevételnek mostantól, ha a magánszemély induló vállalkozásban munkavállalóként, vezető tisztségviselőként tagsági jogot megtestesítő részesedést (üzletrészt, részvényt) szerez ingyenesen vagy kedvezményesen, ideértve azt is, ha a magánszemély a részesedést jog gyakorlása révén a jog alapításakor induló vállalkozásnak minősülő személyben szerezte.