Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik legnépszerűbb nyomtatványa, a T1041-es jogviszonybejelentő dokumentum január 1-jétől 08E néven lesz elérhető, a névváltoztatás mellett számos könnyítés is életbe lép – hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
A multinacionális vállalatcsoport vagy a nagyméretű belföldi vállalatcsoport belföldi csoporttagjaira vonatkozó, elismert belföldi kiegészítő adó előlegét csütörtökig kell bevallani és megfizetni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Távolról nézve jól prosperáló autóimportőr, hétköznapi emberek, átlagos életmód, közelebbről viszont már teljesen mást mutat. Jól elrejtett számlagyár működtetésével foglalatoskodott a hierarchikusan szervezett bűnözői kör. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által felderített bűnszervezet tagjai, 5 éves működésük alatt,összesen 2,7 milliárd forintnyi áfa befizetését mulasztották el.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) április óta három etapban kezdeményezett adategyeztetést olyan a cégeknél, amelyek bejelentették ugyan az egyszerűsített foglalkoztatást, ám járulékbevallásukban nem szerepeltették a munkavállalót. Az eljárások mérlege pozitív: a vállalkozások 80 százaléka együttműködött – jelentette be pénteki közleményében az adóhatóság.
Használható-e a DÁP eAláírás céges dokumentumok aláírására? Bár a jogszabályi tiltás világos, egyes értelmezések szerint mégis lehetséges. A NAV válasza egyértelműen pontot tesz a vita végére.
A köztartozásmentesség egyszerűbben is igazolható, ha valaki kéri felvételét, és szerepel a NAV Köztartozásmentes Adózói Adatbázisában (KOMA) az a legtöbb esetben kiváltja a nullás igazolást – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
Egy főként Pest vármegyében működő bűnözői csoporton ütöttek rajta a pénzügyőrök, az elkövetők számlagyárként működtettek különböző strómanok ügyvezetése alatt álló vállalkozásokat; a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány megközelítőleg 900 millió forintra tehető – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Filmbe illő jelenetekkel indult, majd a rácsok mögött végződött annak a sofőrnek a hétvégéje, akit a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói egy teherautóval állítottak félre. A gépkocsi rakterében közel 12 millió szál illegális cigaretta lapult – olvasható a NAV közleményében.
A jogosult hazai vállalkozások szeptember 30-ig igényelhetik vissza a külföldön megfizetett áfát; a határidő jogvesztő, a kérelmeknek eddig az időpontig be kell érkezniük a NAV-hoz. Aki elmulasztja, az már nem kaphatja vissza az áfát 2024-es számlái után, késedelmét pedig igazolási kérelemmel sem mentheti ki – figyelmeztet csütörtöki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).