Idén már a negyedik illegálisan működő szociális otthont zárta be az adóhatóság Hajdú-Bihar vármegyében; a bentlakókat méltó körülmények között helyezték el, a működtetővel szemben pedig feljelentést tett a hivatal – olvasható a NAV közleményében.
Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó – tudatta a NAV.
Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Pert nyert a NAV egy jelentős adótartozást görgető, játékautomatákat üzemeltető vállalkozással szemben, amelyet a Kúria ítéletében mintegy 74 millió forint kártérítés fizetésére kötelezett.
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A korábbi évek tapasztalata az, hogy a vállalkozások, ha teljesül az adatszolgáltatás, függetlenül attól mennyi figyelemfelhívó, úgynevezett warning hibajelzést is küld vissza a rendszer, nem foglalkoznak vele, nem javítják számlakiállítási folyamatukat, adatszolgáltatási rendszerüket. Tavaly 52 millió figyelmeztetést küldött a hivatal, ebből a számlaadatok tisztítása miatt a NAV tervei szerint 12 milliót érintene a szigorúbb elbírálás. […]
Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban összegszerűen, és nem a gyermekek száma szerint kérték a kedvezményt – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A pénteken életbe lépett adótörvény-módosítások értelmében az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, így már kétmillió forintos adótartozásig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóságtól (NAV) – közölte a NAV.
Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van – hívta fel a figyelmet az adóhivatal.
Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek – közölte Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke.