Szeptember 1-től változnak a nyugta-adatszolgáltatási kötelezettségek, több tízezer vállalkozás lehet érintett – figyelmeztet a Számlázz.hu. Magyarország legnagyobb, több százezer vállalkozást segítő fintech cége többféle megoldást fejleszt azok számára, akik jelenleg kézi, vagy számítógéppel előállított nyugtát használnak. Őket érinti a változás.
A pénzügyőrök három kőbányai raktárat ellenőriztek, és feketén beszerzett árukat, illegális munkásokat, valamint fiktív számlákat találtak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
A NAV külön felhívja a figyelmet arra, hogy az első és legfontosabb teendő az adókedvezmények ellenőrzése, főként ha az adózó jogosult valamely kedvezményre. Nav-Figyelő eheti szám.
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Kutatók szerint manipuláció vádját is felvető hibák voltak a szegénységi statisztika mögött, a KSH most a vádat áltudományosnak nevezte és kiadott egy átszámolt verziót, amelyből kiderült, néhány évben tényleg alulbecsülték a szegények számát.
A NAV szeptember 15-től szigorítja a számlaadatok ellenőrzését: bizonyos hibák esetén figyelmeztetés helyett hibaüzenetet küld, így az adatokat nem fogadja be – figyelmeztet az Accace Advisory Team.
A NAV honlapján közzétette az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallással kapcsolatos leggyakrabban előforduló kérdésekkel kapcsolatos tájékoztató cikkét – figyelmeztet az Accace Advisory Team.
Cél a szálláshely szolgáltatásokra vonatkozó foglalásoktól történő elállás és távolmaradás hazai jogértelmezésének hozzáigazítása az uniós ítélkezési gyakorlathoz, sorra véve, hogyan kezelendőek az alábbi esetek áfa szempontból, olyankor, amikor a felek között már megállapodás született a szolgáltatás igénybevételére, egyes esetekben előleg fizetés is történt, de a teljesítésre még nem (teljesen) került sor:
A VPOP_KSZ17 nyomtatványt minden Pmt. (pénzmosási törvény) hatálya alá tartozó szolgáltatónak kötelező beküldenie a NAV felé.
2025 július 1-től bevezetésre kerül a foglalkoztatotti jogviszonyt tisztázó eljárás, amely a nem megfelelően bejelentett munkaviszonyok kiszűrését célozza. További részletek a Accace NAV-Figyelőjéből tudható meg.