Barion Pixel

Fény az alagút végén? – USA-Magyar kettős adóztatási egyezmény „újjászületése”

Egy új amerikai-magyar adózási egyezmény jelentős hatással lenne mind a magánszemélyekre, mind a vállalkozásokra, akik a két ország között végeznek tevékenységeket. Az ilyen egyezmények célja általában az, hogy elkerüljék a kettős adóztatást, védelmet nyújtsanak a jövedelem kétszeri megadóztatása ellen, és elősegítsék a gazdasági együttműködést.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

Figyelem, nagyot emelkednek az adóbírságok

2024 augusztus 1-től duplájára emelkedik az adókötelezettségek nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén kiszabható mulasztási bírság általános mértéke. Magánszemélyek esetében ez négyszázezer, vállalkozások esetében pedig egymillió forintot jelent. A bejelentés nélküli foglalkoztatás – annak megállapítása esetén – ezután egymillió forint helyett kétmillió forintba kerül. Ez főleg a kereskedelmi, építőipari és vendéglőipari cégeket érintheti. A bírság növekedése a jelenleg működő cégek több, mint felét érintheti, illetve kb. 600 ezer egyéni vállalkozót és akár több tízmillió forintot is hozhat a költségvetés konyhájára. – tájékoztat a Niveus Consulting Group.

Akkor is tud róla a NAV, ha külföldről származik a bevétel

Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.

Adó(kedvezmény) átalakítások várhatóak a NIVEUS szerint

A kormány egy rendkívül szép jogtechnikai módosítással elérte, hogy a napokban bevezetett gyógyszergyártói extraprofitadó egyrészt ne az üzemi eredményt rontsa, másrészt a globális minimumadó számítása során is beszámítható adónak minősüljön. Ezzel összefüggésben elképzelhető, hogy itt még nem lesz megállás és egyéb adó(kedvezmények) átalakítása is megfontolásra kerülhet a globális minimumadónak való megfelelés miatt – a Niveus Consulting Group erre hívja fel a figyelmet.

Adó Online Podcast: sok vagy kevés adót fizetünk?

Darabszámra sok vagy kevés adót fizetünk? Igaz, hogy a kevés számú adót könnyebb – könnyebb volna – kezelni? Tényleg csökkent az adóadminisztráció? Az Adó Online Podcast legújabb adásában dr. Fischer Ádám ügyvéddel, a Niveus Consulting Group partnerével beszélgettünk.
  • 1
  • 2