Bűnszövetségben, üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által a hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Debreceni Törvényszéken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt felsővezetője és több társa ellen – közölte a főügyészség szerdán.
A vonatkozó jogszabályok bemutatásával és a bírósági gyakorlat ismertetésével elmondjuk, mik az adózó kötelezettségei az adóellenőrzés során.
A cikksorozat ezen részében az EUB további, az adócsaláshoz kapcsolódó megállapításairól lesz szó.
A Pénzügyminisztérium és a NAV közös tájékoztatót tett közzé az orosz-magyar kettős adóztatást elkerülő egyezmény részleges felfüggesztésének részleteiről.
A lakossági előtörlesztéseknél a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a fogyasztók széles körét érintő, jelentős hiányosságokat tárt fel négy banknál, ezért 27 millió forint bírságot szabott ki az érintett piaci szereplőkre – közölte a jegybank.
A Fitch Ratings pénteki szektorelemzése szerint jóllehet az idei deficitcél minap bejelentett emelése „kihívást jelent” a 3 százalék alatti hiány elérése szempontjából, de a következő két évben így is csökkenésnek indul és az időszak végére 3 százalék alatt lesz a magyar államháztartási deficit. A nemzetközi hitelminősítő a jövő évtől stabil növekedést vár a magyar gazdaságban, és várakozása szerint ez elősegíti az államadósság-ráta csökkenését. A Fitch az infláció meredek ívű lassulását is valószínűsíti.
Az e-kereskedelem uniós áfaszabályozása ismertetése után most tekintsük át az e-kereskedelem különös szabályozását. Ennek keretében vizsgálni fogjuk az uniós és nem uniós szabályozást, illetve a behozatali szabályozást.
Új szabályokhoz kell alkalmazkodniuk a bortermelőknek. A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) keretében bevezetésre került a borágazat számára egy egyszerűsített adminisztrációjú és alacsonyabb mértékű díjátalány, megjelent a kötelező csomagolóanyag-visszaváltási rendszer (DRS) új szabályozása és egyes borászati termékek 2023. november 15-től mentesülnek a reprezentációs adó megfizetése alól abban az esetben, ha a terméket közvetlenül az azt megtermelő borászattól vásárolják meg – sorolta pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Hamis autódiagnosztikai eszközöket és illegális szoftvereket találtak a pénzügyőrök egy magánszemélynél és egy szervizben Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Írásunkban áttekintjük, hogy az online felület alkalmazásával, közvetítő igénybevételével nyújtott szálláshely-szolgáltatás milyen áfa-vonzatokkal jár.