Barion Pixel

Milliárdos áfacsalást leplezett le a NAV

Távolról nézve jól prosperáló autóimportőr, hétköznapi emberek, átlagos életmód, közelebbről viszont már teljesen mást mutat. Jól elrejtett számlagyár működtetésével foglalatoskodott a hierarchikusan szervezett bűnözői kör. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által felderített bűnszervezet tagjai, 5 éves működésük alatt,összesen 2,7 milliárd forintnyi áfa befizetését mulasztották el.

Számlagyárat működtető bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten

Tizennyolc vállalkozást kiszolgáló bajai számlagyárat működtető bűnszervezet tagjai és a befogadó cégek ügyvezetői ellen emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség – tájékoztatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán.

Számlagyárat számolt föl a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága eredményesen zárta le a nyomozást 27 terhelttel szemben költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt. A pénzügyi nyomozók a bűnszervezet kiterjedt számlagyárával és a társaságok mögött álló személyekkel szemben vették fel sikerrel a küzdelmet – áll a NAV közleményében.