Több mint 62 ezer adózó nem tette közzé határidőre éves számviteli beszámolóját

Az idén több mint 62 ezer adózó nem tette közzé határidőre éves számviteli beszámolóját, az adóhivatal eddig több mint 42 ezer mulasztónak küldött felhívást, aki még nem kapta meg az értesítését, a napokban számíthat rá – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

A beszámolót érintő szabályozási változások

A gyakorló számviteli szakemberek számára megszokott, hogy minden új év, új előírásokat is hoz. Cikkünkben röviden összefoglaljuk az Országgyűlés a 2022. november 22-i ülésnapján elfogadott, az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvény számviteli törvényt érintő változásait, amelyek – a Társaságiadó-információkat tartalmazó jelentés, vagyis a CBCR kivételével, amelyről jövő héten írunk – 2023. január 1-jén lépnek hatályba, azonban a 2022-es üzleti évre is alkalmazhatóak. (A módosítást a Magyar Közlöny 2022. évi 192. száma tartalmazza, amely 2022. november 23-án jelent meg.)

The post A beszámolót érintő szabályozási változások appeared first on Adó Online.