NAV: csaknem egymillióan már beadták az szja-bevallásukat

A május 20-i határidő előtt már egymillió adózó elintézte a bevallását. Pénteken a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálata 18 óráig lesz nyitva, az adótudatossági programok mellett a NAV szakértői segítenek az szja-bevallásokban is – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az adóhivatal.

Deloitte: figyeljünk az szja-bevallásnál a jogszabályi újdonságokra

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.

WHC Payroll: Startol a bevallási szezon

Március 15-én startol az szja bevallási szezon: a háromgyermekes anyák adómentessége és az új büntetési szabályok miatt idén a rutinellenőrzésnél többre lesz szükség. Bár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) milliók helyett készíti el a tervezetet, a WHC Payroll szakértői arra figyelmeztetnek, hogy az új kedvezményrendszer útvesztőiben egy apró hiba is súlyos bírságot vonhat maga után. Mutatjuk a legfontosabb határidőket és azt az új nyomtatványt, amely radikálisan egyszerűsítheti az édesanyák adminisztrációját.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2-a fontos időpont, ugyanis a magánszemélyek ebben az időszakban kapják meg az szja-bevalláshoz szükséges munkáltatói igazolásokat. Fontos, hogy ezeket nem kell beküldeni a NAV-hoz, de 5 évig meg kell őrizni őket – hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).