Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az Szja bevallás benyújtására a holnapi nap végéig (május 20.) van lehetőség – mint tudják már. Viszont milyen módosítás várható az exportadminisztrációban? Erre kophatunk választ a NAV-Figyelőből.
Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása – közölte a hivatal hétfőn.
A 2024. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallási határidő leteltéig még van lehetőség a súlyos egészségi probléma miatti személyi kedvezmény érvényesítésére.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai az szja-bevallás határidejének napján, május 20-án hosszabbított nyitvatartással, reggel 8 óra 30 perctől 18 óráig várják az ügyfeleket – közölte a hatóság szerdán.
Az szja bevallások benyújtásának határideje 2025. május 20. napja, így jövő héten keddig van lehetőség a NAV által előkészített bevallás tervezetet áttekinteni, elfogadni, vagy módosítani.
Az adóalanyok azon körében, akik egyéni vállalkozóként, őstermelőként, illetve adószámos magánszemélyként végzik a tevékenységüket, számos esetben van bizonytalanság, ami az Szja tv. és Áfa tv. eltérő szabályaiból adódik. Azon kívül, hogy a két adónem közti különbség már azok jellemzőiből adódik (az Szja tv. pénzforgalmi szemléletet követ, míg az Áfa tv. teljesítési elvű), számos eltérés fedezhető fel az adóalanyiság és az értékhatárok számítása során is, amik nem az adónemek elszámolási módjából, hanem az eltérő szabályozásokból, összekeverhető fogalmakból ered. Cikkünk ezen eltéréseket kívánja tisztázni a teljesség igénye nélkül.
Webshopos kereskedelemmel foglalkozó átalányadózó egyéni vállalkozó személyijövedelemadó-bevallásával kapcsolatosan merült fel a kérdés, hogy a bevallás 24SZJA13-06-os lapján a 120–121. sorait (nyitó készlet leltár szerinti értéke 2024. január 1-jén, záró készlet leltár szerinti értéke 2024. december 31-én) milyen esetben kell kitölteni?
Csalók küldenek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében hamis értesítéseket – közölte a hivatal kedden.
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezetét, amelyet 280 ezren már véglegesítettek is; május 20-a a bevallási határidő – hívta fel a figyelmet a NAV.