fbpx

Tállai András: már 50 milliárd forintnál tart a családi adóvisszatérítés

A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy azok, akik 2022. február 14-éig nem kapták meg automatikusan az adó-visszatérítésüket, a bevallásukban igényelhetik azt. Mindez rendkívül egyszerű, hiszen csak ki kell egészíteni az adóhivatal által kitöltött bevallási tervezetet.

Tállai András emlékeztetett, hogy az első körös kiutalási szakasz már 2022. február 14-én lezárult. A családi kedvezményre jogosultak, így többek között a gyermekes családok, a rokkantsági járadékban részesülők, a várandós édesanyák összességében több mint 610 milliárd forint adót kaptak vissza.

A második körös kiutalási szakasz március 1-én kezdődött. Azóta sokan, már több mint 162 ezren éltek a lehetőséggel, és igényelték vissza szja-bevallásukban a családi adóvisszatérítést – mondta az államtitkár.

Az adóhivatal nemcsak az előre kitöltött bevallással, valamint a felmerülő kérdések gyors és szakszerű megválaszolásával, hanem a visszajáró adó kiutalási idejének lerövidítésével is segít. A Pénzügyminisztérium kérésére a NAV megfelezte a 30 napos pénzkiutalási folyamatot, így a bevallás beérkezését követően soron kívü…

The post Tállai András: már 50 milliárd forintnál tart a családi adóvisszatérítés appeared first on Adó Online.

Már elérhetők az szja-bevallási tervezetek

Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott. Az szja-bevallási tervezetek még soha nem készültek el ilyen korán, mint az idén. A NAV két héttel a törvényben előírt határidő előtt, március 1-én, elérhetővé tette az “szja-bevallási ajánlatot” – közölte Tállai András.

The post Már elérhetők az szja-bevallási tervezetek appeared first on Adó Online.

Tállai: ezermilliárd forint maradhat idén a családoknál adókedvezményekből

Az idén összességében csaknem ezermilliárd forint maradhat a családoknál adókedvezményekből. A családi adókedvezmény összegével például a gyermekes szülők “fizetése is több lehet”, mégis sokan felejtik el időben igénybe venni azt – közölte Tállai András.

The post Tállai: ezermilliárd forint maradhat idén a családoknál adókedvezményekből appeared first on Adó Online.

Már a januári fizetésben érvényesül az adókedvezmény

Az adókedvezmények összegével több lehet a januári fizetés is, mégis több mint százezren felejtenek el nyilatkozni róla. A legegyszerűbb – akár mobiltelefonon vagy tableten – online nyilatkozni az adókedvezményekről – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

The post Már a januári fizetésben érvényesül az adókedvezmény appeared first on Adó Online.

835 ezren kérték év végéig az adóvisszatérítést

A családi adóvisszatérítésre 835 ezer nyilatkozat érkezett tavaly, ennek 81 százalékát online töltötték ki és csak 132 ezer volt a papíralapú dokumentum. A személyes, papíralapú adóügyintézést felváltotta a digitális – jelentette ki Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki szerint ez nem változtatott azon, hogy még mindig sokan hagyták az utolsó hétre a családi adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat kitöltését. Az utolsó öt napban, december 27-e és 31-e között mintegy 140 ezer nyilatkozat érkezett.

The post 835 ezren kérték év végéig az adóvisszatérítést appeared first on Adó Online.

Családi adóvisszatérítés: közeleg a határidő

Még két napjuk van a nyilatkozat beküldésére a családi pótlékot nem kapó, gyermeket nevelő szülőknek. December 31-én ugyanis lejár a családi adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat benyújtásának a határideje, amelyből szerda reggelig 743 ezer érkezett az adóhivatalhoz – közölte Tállai András.

The post Családi adóvisszatérítés: közeleg a határidő appeared first on Adó Online.