Barion Pixel

Transzferár-szabályok változása

Tavaly év végén változtak a transzferár-nyilvántartási kötelezettség szabályai. A sokakat érintő módosítás új adatszolgáltatást vezetett be. Dr. Kovács Ferenc, az Adó szaklap főszerkesztője beszél a változásokról.

The post Transzferár-szabályok változása appeared first on Adó Online.

Fontos határidő közeleg a cégeknek: május 31-ig el kell készíteni a transzferár dokumentációt

Magyarországon nagyságrendileg 15-20 ezer céget érint a transzferár dokumentációs kötelezettség, vagyis a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek nyilvántartására vonatkozó szabályok. A transzferár dokumentációk szakszerű elkészítése, valamint a NAV ellenőrzések réme eddig is nagy kihívások elé állította még a legtapasztaltabb adótanácsadókat is, a tavaly nyári adócsomag azonban számos újdonságot hozott. 2023 januárjától új elemként jelent meg, hogy az érintett adózók már az éves társasági adóbevallás benyújtása előtt kötelesek megállapítani a szokásos piaci árat ugyanis a kapcsolt tranzakciókra vonatkozó piaci árat befolyásoló információkat a bevallásban kell rögzíteni. Ezzel a transzferár dokumentáció a „fiókba tesszük, ha kell, elővesszük” kategóriából a sürgető adótanácsadási feladatok közé került, miközben a mulasztásokra vonatkozó büntetési tételek többszörösükre emelkedtek – hívja fel a figyelmet a legfontosabb törvényi változásokra Kiss Tamás, a Saldo Zrt. tanácsadó üzletágának igazgatója.

The post Fontos határidő közeleg a cégeknek: május 31-ig el kell készíteni a transzferár dokumentációt appeared first on Adó Online.

Baker McKenzie: egyre több ellenőrzéssel szembesülnek a multik a transzferárazásnál

Az adóhatóságok világszerte igyekeznek növelni az állami bevételeket, ebben pedig az adatelemzést és a mesterséges intelligenciát is igénybe veszik. Az egyik legvitatottabb terület az adózás területén a transzferárazás, ahol a multinacionális vállalatok Magyarországon is egyre több ellenőrzéssel szembesülnek – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie. 

The post Baker McKenzie: egyre több ellenőrzéssel szembesülnek a multik a transzferárazásnál appeared first on Adó Online.

A transzferárazás nem egzakt tudomány – a NAV ellen döntött a Kúria

Kúria egyik nemrégiben hozott ítéletével kapcsolatban közlünk gyakorlati példát arra, hogy a joghatóság megállapítása szerint a NAV eljárása jogsértő volt egy transzferárazást érintő adóellenőrzés kapcsán.

The post A transzferárazás nem egzakt tudomány – a NAV ellen döntött a Kúria appeared first on Adó Online.

A transzferárazás rejtelmei videós magyarázattal

A transzferárazással kapcsolatos 2022 nyarán, valamint második félévében bekövetkezett változásokról beszél dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője. Zárszóként pedig a mulasztási bírságról lesz szó.

The post A transzferárazás rejtelmei videós magyarázattal appeared first on Adó Online.

Transzferárazás angol rövidítéseken keresztül

A cikk a határon átnyúló ügyletek adóztatásához kapcsolódóan a transzferár-szabályozás legfontosabb fogalmainak angol nyelvű megfelelőit mutatja be, elsősorban a témában alkalmazott rövidítéseken keresztül. A cél az angol és a magyar nyelvű terminológia – terjedelmi okokból nem teljes körű – ismertetése, nem pedig a transzferárhoz kapcsolódó fogalmak és szabályok pontos definiálása és naprakész bemutatása.

The post Transzferárazás angol rövidítéseken keresztül appeared first on Adó Online.

Adó Online Podcast: jó tanácsok transzferárazáshoz

Hallgassa meg az Adó Online Podcast legújabb adását, melyben a transzferárazással foglalkozunk. Beszélgetésünk aktualitását a transzferár nyilvántartás elkészítésének közelgő határideje adja. Szakértőnk ez alkalommal dr. Fischer Ádám, a Niveus jogi üzletágának vezetője, és Girászin János, a cég transzferár-tanácsadásii üzletágának vezetője.

The post Adó Online Podcast: jó tanácsok transzferárazáshoz appeared first on Adó Online.

Menedzsmentszolgáltatások a transzferárazásban

A vállalatcsoportokon belüli központi támogató jellegű szolgáltatások (továbbiakban: menedzsmentszolgáltatások) örökzöld témát jelentenek a transzferárazás világában. Tapasztalatunk szerint ez szintén népszerű terület az adóhatósági vizsgálatok során.

The post Menedzsmentszolgáltatások a transzferárazásban appeared first on Adó Online.

Transzferár dokumentáció készítése – 3/1. rész

A transzferár dokumentáció elkészítése még napjainkban is kihívást jelentő feladat. Bár a transzferár szabályozás több évtizede létezik Magyarországon, a transzferár nyilvántartási rendszer az elmúlt években jelentősen átalakult. A megváltozott előírások mellett a hazai és nemzetközi szervezetek egyre több és komplexebb tartalmú iránymutatást készítettek elő és hoztak nyilvánosságra, melyek a különböző transzferárazási témakörökre igyekeznek eligazítást, támpontokat biztosítani. Az adóhatósági ellenőrzési gyakorlat és a bírósági esetek számos olyan valós helyzetre irányítják rá a figyelmet, melyekből folyamatosan lehet tanulni és újabb jogszabályokat alkotni. Cikksorozatunkban a transzferár dokumentáció elkészítéséhez biztosítunk gyakorlati tudnivalókat.

The post Transzferár dokumentáció készítése – 3/1. rész appeared first on Adó Online.

A transzferárazással kapcsolatos különös ismertetőjegyek a DAC6-szabályozásban: gyakorlati tapasztalat (2. rész)

Cikkünk első részében kielemeztük a nemzetközi hálózatunkban tapasztalt gyakorlati problémákat, amelyek az olyan adótervezési konstrukciók azonosításával kapcsolatosan merülnek fel, amelyeknek keretében egyoldalú minimum mentesítési szabályok alkalmazására kerül sor (a DAC6-szabályozás E1. ismertetőjegye). Az egyoldalú mentesítési szabályok alkalmazása viszonylag elterjedt világviszonylatban, így akár egy anyavállalattól felvett kölcsön kapcsán is az adatszolgáltatási kötelezettség alá eső ügyletbe futhat be egy vállalkozás. Az adatszolgáltatási kötelezettségnek nincs minimális értékhatára, továbbá, nincs jelentősége annak, hogy az adózónak szándékában állt-e az adóelőny kihasználása.

The post A transzferárazással kapcsolatos különös ismertetőjegyek a DAC6-szabályozásban: gyakorlati tapasztalat (2. rész) appeared first on Adó Online.