Ha a minimális 20 év szolgálati idővel nem, de 15 évvel rendelkezik a nyugdíjkorhatárt elérő biztosított, akkor öregségi résznyugdíjra jogosult. Következzenek a részletek.
Közölték az idei valorizációs szorzószámokat, amelyek nyomán emelkedik az idén megállapított nyugdíjak összege. Következnek a részletek.
Ha a nyugellátás iránti igényt az eljárás megindításától számított négy hónap alatt nem bírálják el, az időközben beszerzett adatokra hivatkozva az igénylő kérheti a nyugdíjelőleg összegének módosítását.
Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltő, és emiatt nyugdíjba vonuló személy egészségügyi szolgálati jogviszonya közös megegyezéssel, a munkáltató általi felmondással, vagy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló fél által közölt felmondással szüntethető meg.
Lehetőség van hat hónapra visszamenőleg a nyugellátás igénybevételére, ha a jogosultsági feltételek már a korábbi időpontban is teljesültek. Ráadásul a nyugdíjat visszamenőlegesen is kifizetik.
Már az egészségügyben dolgozó nyugdíjasoknak sem kell szüneteltetniük nyugdíjuk folyósítását. Áttekintjük a szabályozás egészét.
2026-ban a nyugdíjba vonulás lehetősége a nyugdíjkorhatárt frissen betöltők számára, valamint a nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátásához szükséges jogosultsági időt ebben az évben megszerzők részére válik elérhetővé. Rajtuk kívül természetesen azok a személyek is élhetnek a 2026-os nyugdíjigényléssel, akik már korábban megszerezték a nyugdíjjogosultságot, de valamilyen oknál fogva eddig nem döntöttek a nyugdíjba vonulás mellett.
A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege számos esetben hatással van a társadalombiztosítási ellátásokra. Elmondjuk a részleteket.
A korhatár előtti ellátások folyósítása mellett meghatározott összeghatárig lehet keresőtevékenységet folytatni. Tisztázunk minden részletet.
A nyugellátások folyósításával kapcsolatban mind a leendő nyugdíjasok, mind a már nyugellátásban részesülők, vagy a hozzátartozók oldaláról hasznos áttekinteni a leglényegesebb tudnivalókat, akár öregségi nyugdíjról, akár hozzátartozói nyugellátásról legyen szó.