A kormány 4,5 százalékos inflációval számol, így novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
A cafeteria-juttatások szabályozása 2025-ben a munkavállalók és munkáltatók számára egyaránt számos új lehetőséget hozott. A lehetőségek a SZÉP Kártya lakásfelújítási opciótól az adómentes állatkerti belépőn át a távmunka-támogatásig számos megfontolásra érdemes opciót tartalmaznak.
Tavaly márciustól a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló új szabályozás szerint az „Ellátottak utazási utalványa” már nemcsak korlátozott számú kedvezményes utazásra jogosít, és a kedvezmény mértéke is növekedett.
Újabb, a kisgyermekes családokat segítő intézkedést tervez a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Társadalmi egyeztetésre bocsátja azt a jogszabálytervezetet, amely tovább erősíti a szülők szabad választási lehetőségét azzal, hogy a gyed extra mintájára lehetővé tenné, a csecsemőgondozási díjat (csed) munkavégzés mellett is igénybe lehessen venni – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
2025 októberétől a háromgyermekes anyák, majd fokozatosan a kétgyermekes anyák is adómentességet élvezhetnek munkabérük után. Egyes közösségi csoportokban azonban aggódó bejegyzések követik egymást, hogy a munkáltatók ezt kihasználva majd csökkenteni fogják a béreket. De vajon van ennek valós alapja? Milyen jogi garanciák védik az érintett munkavállalókat, és milyen lehetőségei vannak az édesanyáknak?
A súlyos egészségi problémával élő, fogyatékos emberek részére nagy segítséget jelentenek azok a kedvezmények, amelyek kiadásaikat csökkenthetik. A kedvezmények egy része független az esetleges keresőtevékenységtől, más részük a munkajövedelemhez kötődik.
Összesen 60 ezer új taggal bővült az OTP Egészségpénztár és Nyugdíjpénztár 2024-ben. A dinamikus növekedés azt mutatja, egyre több ember veszi komolyan az öngondoskodást, és tervez tudatosan a jelen és a jövő kihívásaival. A sikeres megtakarítás kulcsa, hogy nem lehet elég korán elkezdeni – hangzott el I. OTP Pénztári Konferencián. Példán keresztül mutatjuk, mit jelent ez a gyakorlatban.
A Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának folyamatosan bővülő szolgáltatásaival akár otthonról is intézhetők a nyugdíjjal kapcsolatos hivatali ügyek. Az elektronikus ügyintézéshez elegendő egy alkalommal regisztrálni bármelyik kormányablaknál, amely után a nyugdíjasok egy sor dokumentumot elektronikusan is elérhetnek – közölte a MÁK pénteken.
Az öregségi nyugdíj korhatárt betöltő, és emiatt munkáját befejező, nyugdíjba vonuló személy egészségügyi szolgálati jogviszonya közös megegyezéssel, a munkáltató általi felmondással, vagy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló általi felmondással szüntethető meg. Ismertetjük a részleteket.
Abban az esetben, ha 2025-ben mégis a korábbi évben, 2024-ben történő nyugdíj megállapítás mellett döntenénk, lehetőség van hat hónapra visszamenőleg a nyugellátás igénybevételére.