Az egyéni vállalkozó biztosítással járó jogviszonyának azon időtartamát lehet szolgálati időként elfogadni, mely alatt a vállalkozó a jogviszony fennállása alatt hatályos jogszabályokban meghatározott bevallást eszközölt, abban megjelölt és adott év hatályos jogszabályai alapján meghatározott mértékű járulékot fizetett, valamint egyéb bejelentkezési kötelezettségeinek is eleget tett. Járulék bevallás nélkül a befizetések jogcím nélküliek, túlfizetésről, hiányról csak bevallás ismeretében lehet beszélni, és a befizetést is csak bevallás megléte esetén lehet járuléknak tekinteni. Sok esetben azonban egy-egy feltétel hiányzik, melyek együttes teljesítéséről a nyugdíjat igénylők sokszor nem is tudnak. Jogeset.
The post Szolgálati idő és túlfizetés – jogeset appeared first on Adó Online.
Szerdától már utalják és kézbesítik az első idei, öt százalékkal emelt nyugdíjat – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár.
The post Elindult a magasabb nyugdíjak utalása appeared first on Adó Online.
A 2021. július 1-jétől hatályos jogszabály-módosítás rendezi azt a helyzetet, amikor az egyeztetési eljárás során kiadott, véglegessé vált határozatban elismert szolgálati idő, jogosultsági idő utólagos módosítása válik indokolttá.
The post Mikor változtatható meg az adategyeztetési eljárásban megállapított szolgálati idő tartama? appeared first on Adó Online.
A beteg, tartós ápolást igénylő hozzátartozó személyes ápolását vállaló személy a szociális ellátások körében ápolási díjra, vagy gyermekek otthongondozási díjára lehet jogosult.
The post Ezt kell tudni a gyermekek otthongondozási díjáról 2022-ben appeared first on Adó Online.
Szakmai videósorozatunk jelen részében dr. Radics Zsuzsanna Gabriella közgazdasági szakokleveles jogász a nagyszülői gyedet és gyest hasonlítja össze.
The post Nagyszülői gyed és gyes azonosságai és különbségei appeared first on Adó Online.
Kinek és mikor jár a gyet? Milyen keresőtevékenységet lehet folytatni a gyet mellett? Minden kérdése válaszol szakmai videósorozatunk új részében dr. Radics Zsuzsanna Gabriella közgazdasági szakokleveles jogász.
The post Röviden a gyermeknevelési támogatásokról appeared first on Adó Online.
A Magyar Közlöny 2022. december 9-i 225. számában kihirdetésre került a 692/2021. (XII. 9.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. január havi emeléséről. A jogszabály 2022. január 1-jén lép hatályba.
The post A nyugdíjak és egyes más ellátások 2022. januári emelése appeared first on Adó Online.
A Magyar Közlöny 2021. évi 223.. számában megjelentek a tizenharmadik havi nyugdíj és a tizenharmadik havi ellátás 2022. évi teljes visszaépítésével összefüggő szabályok.
The post 2022-ben már teljes összegben jár a tizenharmadik havi nyugdíj appeared first on Adó Online.
A munkáltatónak 2021 decemberében sem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a SZÉP-kártyára utalt béren kívüli juttatások, valamint a reprezentáció és üzleti ajándék után.
The post NAV: év végéig kedvezményesen adhatók a SZÉP-kártya-juttatások appeared first on Adó Online.
A nyugellátások pontos, időben történő megállapíthatósága érdekében szigorú előírások biztosítják, hogy az ehhez szükséges bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettséget megfelelően teljesítsék az érintettek, közöttük a munkáltatók is. Jó tudni, milyen következményei vannak a hibáknak, vagyis annak, ha nem megfelelően, esetleg egyáltalán nem, vagy késedelmesen történik meg az előírt adatszolgáltatás, a bejelentési, nyilvántartási kötelezettség teljesítése.
The post Nyugdíj: ne hibázzunk, a mulasztási bírság nem kis összeg! appeared first on Adó Online.