Hírek

Releváns jogszabályok:
– 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról
– 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

Az általános forgalmi adó rendszerének alappillére a gazdasági tevékenység és az ellenérték fogalma, hiszen az áfa a termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás ellenértéke után fizetendő forgalmi adó. Az ellenérték pontos és helyes meghatározása ezért kulcsfontosságú a vállalkozások számára az adókötelezettség pontos megállapításához és az adókockázatok minimalizálásához. Az adóalap pontos meghatározása során az ellenérték azért is fontos, mert erre az összegre számítódik az általános forgalmi adó összege, így az adóalap képezi a – megfelelő adómértékkel számított- fizetendő adó alapját is. Amennyiben a felek ellenértéket kötöttek ki a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás során, meg kell határozni, hogy a fizetett összeg ténylegesen ellenértéknek minősül-e az áfa szempontjából vagy nem. Számos tényezőt, jogszabályi rendelkezést figyelembe kell venni. Abban az esetben ugyanis, ha az összeg kifizetése nem egy konkrét termékért vagy szolgáltatásért történik, az nem tekinthető ellenértéknek, az adott ügylet nem tartozik az áfa hatálya alá, így forgalmi adóztatásról sem beszélhetünk, s a kifizetett összeg nem képezhet áfa-adóalapot sem.
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) az adóalap meghatározását számos jogszabályi rendelkezésen keresztül részletezi ( Áfa tv. 65-81. §), azonban az adóalap meghatározásnál nemcsak az Áfa tv. rendelkezéseit kell figyelembe venni, hanem – a közös hozzáadottérték-adó rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvet (továbbiakban: Héa-irányelv), valamint az ezt megelőző a tagállamok forgalmi adó szabályozásának harmonizációjáról- közös hozzáadottérték-adó rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló 77/388/EGK irányelvet (továbbiakban: Hatodik irányelv) is. A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló, a Tanács 2011. március 15-i 282/2011/EU végrehajtási rendelete (továbbiakban: Vhr.) adóalapot érintően néhány rendelkezése szintén irányadó. Az említett jogszabályi rendelkezések mellett tekintettel kell lenni az Európai Unió Bíróság (továbbiakban: EUB) döntéseire, ítélkezési gyakorlatára, a tagállamokra kötelező közösségi jog értelmezésére. Ezzel párhuzamosan a nemzeti bíróság joggyakorlatát is vizsgálni érdemes adójogi ügyekben, mert ma a nemzeti bíróságok nem biztos, hogy kellő mértékben figyelembe veszik az EUB ítéleteket, jogértelmezéseket, de az ítélkezési gyakorlatban a fejlődés – talán – látható. Az is előfordulhat, hogy az Áfa tv. az adott kérdésben vagy az adott ügylet tekintetében egyáltalán nem rendelkezik, ilyenkor az EUB ítélkezési gyakorlata, jogértelmezése segítséget nyújthat.
Az Áfa tv. szerint termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapja- ha e törvény másként nem rendelkezik- a pénzben kifejezett ellenérték, amelyet a jogosult kap vagy kapnia kell akár a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybe vevőjétől, akár harmadik féltől, ideértve a támogatások bármely olyan formáját is, amely a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának árát (díját) közvetlenül befolyásolja. (Áfa tv. 65. §)
Az ellenérték a fizetendő áfa alapja. Ellenérték = Adóalap: Az Áfa tv. szerint termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás esetén az adó alapja a pénzben kifejezett ellenérték. Erre az összegre kerül felszámításra a forgalmi adó. Gazdasági tevékenység: Az ellenérték elérésére irányultság a gazdasági tevékenység (és így az ÁFA-alanyiság) egyik alapvető ismérve. Az adókötelezettség akkor is fennáll, ha a tevékenység veszteséges, mivel az ellenérték elérésére való törekvés a fontos, nem a tényleges nyereség. Az Áfa tv. szerint mindegy, hogy mi a gazdasági tevékenység célja vagy eredménye, az mindenképpen áfaalanyiságot eredményez, így az áfa rendszerében nincs jelentősége annak, hogy a gazdasági tevékenység ténylegesen eredményes, illetve jövedelmező-e. Az áfa szempontjából tehát nem számít, hogy a ráfordítások milyen mértékűek, meghaladják-e a bevételeket vagy sem, az elért vagy elérni szándékozott ellenérték még veszteség esetén is megalapozhatja az adóalanyiságot, ezáltal áfaköteles lesz a tevékenység.
Az általános forgalmi adó adóalap kérdéskörének meghatározása során kulcsfontosságú az ellenérték fogalmának elemzése. Az Áfa tv. szerint ellenérték: bármely vagyoni előny, ideértve a meglévő követelés mérséklésére elismert vagyoni értéket is, de ide nem értve a kártérítést. A kártérítés az áfa rendszerében nem minősül ellenértéknek. (Áfa tv. 259. § 6. pont).
Kártérítés fizetésére általában jogellenes károkozás folytán kerül sor, így az ilyen kárt elszenvedő oldaláról a kártérítés ellenében végzett termékértékesítés szolgáltatásnyújtás nem értelmezhető. A fentiek alapján az ellenérték pénzben kifejezett összeg, azonban az ellenérték szolgáltatása nemcsak készpénz átadásával, illetve pénz átutalásával valósulhat meg, hanem akár termék átadásával vagy szolgáltatás teljesítésével is. Az ellenérték szerepe az Áfa tv. 2. §-ban is hangsúlyozásra kerül a termék importján kívül, mely szerint a belföldön teljesített termékértékesítések, szolgáltatásnyújtások, valamint a Közösségen belüli egyes, belföldön teljesített termékbeszerzések esetén feltétel, hogy az ellenérték fejében teljesüljön.
A kártérítés fogalmáról bővebben a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezik.
A Ptk. 6:142. §-a szerint, „aki szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy elhárítsa”. Utóbbi alapján tehát, ahhoz, hogy a szerződésszegéssel okozott kártérítési felelősség megállapítható legyen, az alábbi feltételeknek kell együttesen teljesülnie:
a) Szerződésszegésnek kell megvalósulnia
b) A szerződésszegésnek kárt kell okoznia.
A Ptk. 6:143. §-a a kártérítés mértékét az alábbiak szerint határozza meg:
6:143. § (1) Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt.
(2) A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt.
(3) Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni.
A Ptk. a teljes kártérítés elvéből indul ki a szerződésszegéssel okozott károk vonatkozásában, azaz a rendelkezés célja az, hogy a kártérítés olyan helyzetbe hozza a jogosultat, mint amilyenben ő szerződésszerű teljesítés esetén lett volna
c) A szerződésszegés és a felmerült kár között megfelelő okozati összefüggésnek kell fennállnia
A kártérítés fogalmi elemét képezi tehát, hogy az okozott (és megtérítendő kár) és a szerződésszegő magatartás megfelelően szoros és okozati kapcsolatban álljon egymással.
d) Nem teljesülnek olyan körülmények, melyek a kimentést lehetővé teszik.
Mindezek alapján a szerződésszegésért való felelősség alóli mentesülés érdekében a károkozónak azt kell bizonyítania, hogy a szerződésszegés az ellenőrzési körén kívül eső, továbbá objektíve előre nem látható körülmény okán következett be, amelynek elhárítása, elkerülése nem volt tőle elvárható.
A kártérítés lényegi fogalmi eleme a jogellenes magatartás. Abban az esetben, ha a károkozó a károsult felé fennálló kártérítési kötelezettségének egy adott pénzösszeg megfizetésével tesz eleget, akkor ez az összeg nem értékelhető az Áfa tv. előírásait figyelembe véve valamely termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás ellenértékének, vagyis ezen összeg átadása az Áfa tv. hatályán kívüli gazdasági eseményként kezelendő.
Kártalanítás az valamely jogszerű- a felek szerződéses akaratával egyező- károkozás ellentételezésére szolgál, mely általános forgalmi adó hatálya alá tartozik.
Kártalanítás
A Ptk. kimondja, hogy ha jogszabály a jogszerűen okozott kárért kártalanítási kötelezettséget ír elő, a kártalanítás módjára és mértékére a kártérítésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Kártalanításról tehát akkor beszélünk, amikor a károkozás jogszerű, azaz a kárt valamilyen jogilag megengedett magatartással okozzák. A Ptk. több helyen is rendelkezik a kártalanítás tényéről és körülményeiről. Kártalanítás fizetésére például kisajátításkor kerül sor. A Ptk. szerint kisajátítással ingatlan tulajdonjoga kivételesen, közérdekű célra, azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás ellenében szerezhető meg. A kártalanítás nyújtására az köteles, aki a kisajátítás alapján a tulajdont megszerzi.
A jogszerű magatartással okozott kár megtérítésekor a károkozó tulajdonképpen a jogszerű magatartás gyakorlásának jogát fizeti meg a károsultnak. A károsult pedig mint a jogszerű károkozó magatartást tűrni köteles fél magával a tűréssel az Áfa tv. 13. § (2) bekezdés b) pontja szerinti szolgáltatásnyújtást valósít meg, gyakorlatilag az általa tanúsítandó passzív magatartásnak az ellentételezésére szolgáló összeget kapja meg a károkozótól.
Tekintettel arra, hogy az Áfa tv. 259. § 6. pontja alapján az ellenérték fogalma alól csak a kártérítés jelent kivételt, a kártalanítás nem, a kártalanítás címén kifizetett összeg szolgáltatás ellenértékének tekinthető, feltéve, hogy a kártalanítás jogosultja az Áfa tv. általános szabályai alá tartozó adóalany, és a kártalanítás körülményei alapján egyébként az Áfa tv. hatálya alá tartozó ügylet valósul meg. A kártalanítás adómértékének megállapítására és az ügylet bizonylatolására az általános szabályok az irányadók. Ha pl egy önkormányzat kerékpárút építése miatt – élve a Ptk.-ban biztosított jogával – kisajátít egy több méteres sávot több, egymás mellett fekvő ingatlanból, akkor az ingatlanok tulajdonosai részére kártalanítást kell fizetnie. Ezek az ügyletek az Áfa tv. hatálya alá fognak tartozni.
Ugyanígy az Áfa tv. hatálya alá tartoznak azok a kifizetések is, amelyeket valamilyen betegség (például madárinfluenza, száj- és körömfájás) felmerülése miatt az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által elrendelt állat-járványügyi intézkedés keretében fizet az állam a járványügyi intézkedés következtében elhullott, illetve a járványügyi intézkedésként leölt bejelentett állat, megsemmisített termék, anyag, eszköz és tárgy tulajdonosa részére.
A kártalanításban részesülő adóalanyok a kártalanítás ellenében az Áfa tv. hatálya alá tartozó, főszabály szerint 27%-os adókulccsal adózó szolgáltatásnyújtást teljesítenek.
Kötbér
A Ptk. a szerződés megerősítésének egyik eszközeként említi a kötbért. A Ptk. rendelkezései alapján kötbért jogellenes magatartás esetére lehet kikötni, hiszen a kötelezett pénz fizetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést. Kötbér írásban köthető ki, és mivel a jogosult kötbérigényét attól függetlenül érvényesítheti, hogy a kötelezett szerződésszegéséből kára származott-e, a kötbér gyakorlatilag kárátalánynak tekintendő. A kötelezett akkor mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti.
A kötbérfizetésre vonatkozóan az Áfa tv. nem határoz meg konkrét rendelkezést. Tekintettel azonban arra, hogy a kötbérnek – a kártérítéshez hasonlóan – szankciós jellege van, ezért nem tekinthető ellenértéknek, ebből kifolyólag nem tartozik az áfa hatálya alá.
Bánatpénz ​
Egy szerződést a felek közös megegyezéssel vagy egyoldalúan, illetve a jövőre nézve vagy visszamenőleges hatállyal szüntethetnek meg. Az egyoldalú szerződésmódosítás egyik Ptk.-ban rögzített esete szerint az, aki jogszabálynál vagy a szerződésnél fogva felmondásra vagy elállásra jogosult, a másik félhez intézett jognyilatkozattal szüntetheti meg a szerződést. A szerződés felmondása esetén a szerződés megszüntetésének, elállás esetén a szerződés felbontásának a szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy elállásra a fél akkor jogosult, ha az általa kapott szolgáltatás egyidejű visszaadását felajánlja. A Ptk. lehetőséget biztosít a szerződő feleknek arra, hogy az elállás jogát meghatározott pénzösszeg, úgynevezett bánatpénz fizetéséhez kössék. Ennek a jogintézménynek az alkalmazása nem kötelező, de ha élnek vele a felek, akkor az összegét észszerű kereteken belül kell meghatározni, ugyanis – a foglalóhoz hasonlóan – a túlzott mértékű bánatpénz összegét a bíróság a kötelezett kérelmére mérsékelheti.
A szerződés egyoldalú megszüntetését jogszerűen gyakorló fél a bánatpénzzel gyakorlatilag megvásárolja a szerződés megszüntetésének lehetőségét. A másik félhez intézett nyilatkozattal a szerződésben vállalt kötelezettségtől szabadulhat úgy, hogy a szerződéses partnerét ért károsodást valamelyest mérsékelje a bánatpénz fizetésével. A szerződés ilyen jellegű megszűnése a felek megállapodásán alapul, nem minősül szerződésszegének. Tekintettel arra, hogy az Áfa tv. korábban már idézett 13. § (2) bekezdés b) pontja a szolgáltatásnyújtások körében külön nevesíti a kötelezettségvállalást valamely tevékenység egészbeni vagy részbeni abbahagyására, az annak végzésétől való tartózkodásra, illetve valamely helyzet tűrésére, figyelembe véve az ellenérték Áfa tv.-ben meghatározott definícióját, a bánatpénz egy szolgáltatásnyújtásnak – a szerződésmegszüntetés másik fél általi tűrésének – a pénzbeli ellentételezése, azaz gyakorlatilag a szerződéses kötelemből való szabadulásnak, illetve az ehhez való jognak az ellenértéke, és mint olyan, az áfa hatálya alá tartozó szolgáltatás ellenértéke. A fentieknek megfelelő tartalmú ügyletek áfarendszerbeli megítélését nem befolyásolja az, hogy a felek a fizetendő díjat bánatpénznek vagy másnak, például wash-out díjnak nevezik, a teljesítési hely megállapítására az Áfa tv. általános szabályai az alkalmazandók.