Hírek

Jogszabályi rendelkezések
Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art) 144. § rendelkezik egyrészt az utólagos adómegállapítás szabályairól.
(1) Az adóhatóság utólag, határozatban állapítja meg az adóellenőrzés során feltárt adókülönbözetet. Törvény az adóhatóságot más esetekben is kötelezheti az adó megállapítására. A határozat meghozatalára nyitva álló határidő utólagos adómegállapítás esetén hatvan nap, a hatósági eljárás kezdő időpontjának a jegyzőkönyv, kiegészítő jegyzőkönyv átadásának, kézbesítésének napját, adózói észrevétel esetén a jegyzőkönyvre tett észrevétel beérkezésének napját kell tekinteni.
(2) Nincs helye utólagos adómegállapításnak, ha az adót vagy a költségvetési támogatást önellenőrzéssel nem kell helyesbíteni.
Az utólagos adómegállapítás célja az esetleges adókülönbözet feltárása az önadózás során az adózó által megállapított és bevallott adóalap, adó utólagos ellenőrzésével. Az adóhatóság az adóellenőrzés során a jogszabályokban meghatározott kötelezettség teljesítését vagy teljesítésének megsértését állapítja meg. Az ellenőrzést követő hatósági eljárás hivatalból indul, célja az ellenőrzés által feltárt és bizonyított tényállás realizálása és a jogsérelem megszüntetése.
A megállapításokról minden esetben határozatot kell hozni. Az eljárás határideje 60 nap. Az általános 30 napos határidőtől való eltérést az indokolja, hogy az adóellenőrzések során feltárt tényállások jellemzően összetettek, értékelésük, elemzésük, minősítésük hosszabb időt vesz igénybe. A határidő a jegyzőkönyv átadásától, kézbesítésétől számítandó. Ha az adózó a jegyzőkönyv átvételét követően észrevétellel élt, és az észrevétel alapján kiegészítő ellenőrzés lefolytatása vált szükségessé, a határozat meghozatalára nyitva álló határidő a kiegészítő jegyzőkönyv kézbesítésének, átvételének napjával indul.
Az önadózás sajátossága, hogy az adózó bevallásában megállapított adóalapot, adót (költségvetési támogatást) az adóhatóság egy-egy időszakra terjedően utólag ellenőrzi, így az esetleges adókülönbözet feltárására, megállapítására is utólag kerül sor. Utólagos adómegállapításnak minősül az is, ha az adóhatóság még a kiutalás előtt elvégzett ellenőrzés alapján állapítja meg a bevallásban vagy az önellenőrzéssel helyesbített bevallásban visszaigényelt (visszatéríteni kért) adó (költségvetési támogatás) és a valós adókötelezettség különbözetét. Az ellenőrzés feladata ugyanis ebben az esetben is ugyanaz, mint amikor az ellenőrzést megelőzően – igénylés esetén – már kiutalta az adóhatóság az igényelt összeget; azt kell megállapítania, hogy a bevallásban (vagy az önellenőrzéssel helyesbített bevallásban) közölt adó helyes-e, vagy pedig a közölt és a valóságos kötelezettség között különbözet mutatkozik. Mondható, hogy hasonló a helyzet a kivetés útján megállapított helyi adóknál, ahol ugyan az adózó által bejelentett adatok alapján megállapítja az adóhatóság az adót, de ha később az ellenőrzés azt észleli, hogy a bejelentés nem felelt meg a valóságnak, az adókülönbözetet utólag kell megállapítani.
Az utólagos adómegállapítás lényege, hogy az adóhatóságnak azt kell megállapítania, hogy a bevallásban (vagy az önellenőrzéssel helyesbített bevallásban) közölt adó (költségvetési támogatás) helyes-e, vagy pedig a közölt és a valóságos kötelezettség, jogosultság között különbözet mutatkozik. Ha az ellenőrzést utólagos adómegállapítás követi, úgy az hivatalból indul. Az utólagos adómegállapítás célja az esetleges adókülönbözet feltárása az önadózás során az adózó által megállapított és bevallott adóalap, adó ellenőrzésével. Az adóhatóság az adóellenőrzés során a jogszabályokban meghatározott kötelezettség teljesítését vagy teljesítésének megsértését állapítja meg. Érdekesség, hogy míg az ellenőrzést az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) rendelkezései között találjuk meg, addig az utólagos adómegállapítás Art. szabály, annak döntése elleni jogorvoslat ismét az Air. rendelkezés.
Határozat az utólagos adómegállapításról
Az Art 146. § (1)-(2) bekezdései rendelkeznek az utólagos adómegállapítás során meghozandó határozatról.
A határozat az ellenőrzés megállapításai alapján állapítja meg az adózó kötelezettségeit, esetlegesen jogait. Az adóhatóság az utólagos adómegállapításról szóló határozatában adónként, költségvetési támogatásonként az egyes bevallási időszakokra elkülönítve állapítja meg a bevallott vagy bevallani elmulasztott és az ellenőrzés eredményeként különbözetként feltárt adó, illetve költségvetési támogatás alapját, az adókülönbözetet, a költségvetési támogatás különbözetet, valamint az adókötelezettséget érintő jogszabálysértés jogkövetkezményeit.
Az adóhatóság egy-egy időszak tekintetében megvizsgálja az egyes adók, költségvetési támogatások alapját, összegét és a tényleges adatokat összehasonlítja az adózó által a bevallásokban szerepletetettekkel, önellenőrzés során benyújtott bevallás adataival. Az eltérés képezi az adókülönbözetet. Abban az esetben, ha az adózó a bevallás benyújtásának kötelezettségét nem teljesítette, az eltérés akkor is adókülönbözetet képez. Az ellenőrzés során az adóhatóság egy-egy időszak tekintetében elkülönítve vizsgálja az egyes adók, költségvetési támogatások alapját, összegét, a tényleges adatokat összehasonlítva az adózó által az adott időszakra benyújtott bevallás vagy az önellenőrzéssel helyesbített bevallás adataival. Az eltérés képezi az adókülönbözetet abban az esetben is, ha az adózó bevallást egyáltalán nem nyújtott be.
Az adózót az adókülönbözet megfizetésére kell kötelezni. Az adókülönbözet megállapításával egyidejűleg az esetleges jogkövetkezményekről is (pl. adóbírság, késedelmi pótlék)) rendelkezni kell. Adókülönbözet minden esetben szerepel az adót megállapító határozatban, adóbírságot csak az adóhiány von maga után, tehát amikor a be nem vallott adó összege az eredeti esedékesség időpontjában sem került befizetésre. Az adóhatóság ellenőrzése során valamennyi adókötelezettség teljesítését vizsgál(hat)ja, és ha ezek körében szabálytalanságot észlel, a jogsértés megszüntetéséről és a szükséges szankciókról (mulasztási bírság) határozatban intézkedik.
Az Air. 117. § úgy rendelkezik, hogy
(1) Adóellenőrzés esetén az adóhatóság az ellenőrzés eredményétől függetlenül a megállapításokról határozatot hoz (utólagos adómegállapítás).
(2) Egyéb esetben határozatot csak akkor hoz az adóhatóság, ha valamilyen kötelezettség teljesítését írja elő, vagy jogkövetkezményt állapít meg.
Az adóhatóság az adóellenőrzés eredményétől függetlenül köteles a megállapításokról határozatot hozni. Adóigazgatási eljárásra csak akkor kerül sor, ha valamilyen kötelezettség teljesítésének előírása vagy jogkövetkezmény megállapítása történik. Adóellenőrzés esetén az adóhatóság az ellenőrzés eredményétől függetlenül a megállapításokról határozatot hoz, vagyis megindítja az adóigazgatási eljárást. A jogkövetési vizsgálatnál az adóigazgatási eljárást csak akkor szükséges megindítani, ha az adóhatóság valamilyen kötelezettség teljesítését írja elő vagy jogkövetkezményt állapít meg. A szabályozásnak garanciális jelentősége van, ugyanis abban az esetben, ha az adóhatóság nem tesz az adózó terhére vagy javára megállapítást, azaz az ellenőrzés során mindent rendben talált, erről is határozattal kell rendelkeznie. A határozat stabilitását biztosító jogintézmények, így az ellenőrzéssel lezárt időszakok tekintetében az adózók jogbiztonságát erősítik.
Feltételes adóbírság kedvezménye
Az Art 216. § úgy rendelkezik, hogy ha az adózó az utólagos adómegállapításról hozott elsőfokú határozat elleni fellebbezési jogáról lemond, és esedékességig a határozatban előírt adókülönbözetet megfizeti, mentesül a kiszabott adóbírság ötven százalékának megfizetése alól.
Azon ügyekben, ahol a határozatban adóhiány nem került megállapításra, kizárólag jogosulatlan visszaigénylés, ott a jogintézmény alkalmazhatóságának két, együttes feltétele közül kizárólag a fellebbezési jogról való lemondás teljesülhet, a határozattal előírt, az adózó terhére megállapított adókülönbözet megfizetése értelemszerűen kizárt. Figyelemmel arra, hogy a jogintézmény célja az időhúzásra irányuló fellebbezések visszaszorítása és a jogalkotó akarata vélhetően nem irányulhatott arra, hogy az utólagos adómegállapításról hozott, fizetendő adókülönbözet előírását nem tartalmazó elsőfokú határozat elleni fellebbezésről lemondó adózókat hátrányos helyzetbe hozza, az Art. 216. §-a azon ügyekben is alkalmazható, amelyekben az ellenőrzés megállapításait realizáló határozatban kizárólag jogosulatlan visszaigénylés és adóbírság került megállapításra. Ez esetben az adózó által megfizetendő adókülönbözet összege értelemszerűen nulla, így az együttes feltételek közül egy eleve nem vizsgálható, és önmagában a fellebbezési jogról való lemondással érvényesíthetővé válik a feltételes adóbírság kedvezménye.
Az Air. 126. § (7) bekezdése alapján a felterjesztést megelőzően az elsőfokú adóhatóság, azt követően a felettes szerv megszünteti az eljárást, ha valamennyi fellebbező a fellebbezési kérelmet visszavonta. A fellebbezési kérelmet visszavonó nyilatkozat nem vonható vissza.
A fellebbezés visszavonása nem tekinthető a fellebbezési jogról való lemondásnak, két, egymástól eltérő tartalmú jogintézményről van szó. Az adózó a határozatban a feltételes adóbírság kedvezmény alkalmazásának törvényi feltételeiről részletes és egyértelmű tájékoztatást kap, így amennyiben ennek ellenére fellebbezést nyújt be, úgy a határozatban foglalt tájékoztatás alapján tudatában kell lennie annak, hogy ezzel a kedvezményre való jogosultságát elveszíti.
Az Art. 72. §-a értelmében az adózó bevallásában rendelkezhet arról, hogy az igényelt költségvetési támogatást az adóhatóság az adózó által megjelölt adó vagy egyéb fizetési kötelezettség (tételes elszámolású fizetési kötelezettség esetében a konkrét fizetési kötelezettség) megfizetésére számolja el (átvezetés). A jogszerűen igényelt költségvetési támogatás beszámításával az adó vagy egyéb fizetési kötelezettség megfizetettnek, a költségvetési támogatás kiutaltnak minősül. A költségvetési támogatás kiutalása, illetve az adó vagy egyéb fizetési kötelezettség megfizetése időpontjának az igénylés (bevallás) beérkezése, de legkorábban a támogatás esedékessége napját kell tekinteni.
Az Art. 74. § (1) bekezdése szerint, ha az adott adónem tekintetében az adózónak vagy az 59. § (1) bekezdése és 60. § (1) bekezdése szerinti tartozás megfizetésére kötelezett személynek fizetési kötelezettségét meghaladó összeg áll az adószámlán a rendelkezésére (a továbbiakban: túlfizetés), az adóhatóság a túlfizetés összegét kérelemre az adózó, a tartozás megfizetésére kötelezett személy által megjelölt adónemre, fizetési kötelezettségre, tételes elszámolású fizetési kötelezettség esetében a konkrét fizetési kötelezettségre számolja el. A feltételes adóbírság kedvezmény alkalmazása szempontjából – a bevallásban kezdeményezett átvezetéshez hasonlóan – a túlfizetés átvezetésével történő adótartozás megfizetése napjának az átvezetési kérelem beérkezésének napját kell tekinteni. A fentiek alapján, ha az adózó az átvezetési kérelmet benyújtotta és az abban feltüntetett túlfizetéssel valóban rendelkezik, úgy – annak ellenére, hogy esetleg az esedékesség időpontjában a folyószámla adatok szerint az összeg még nem került átvezetésre, jóváírásra – a feltételes adóbírság alkalmazhatósága szempontjából az adókülönbözetet megfizetettnek kell tekinteni.
Jogeset
A következőkben egy jogesetet mutatunk be, ahol felperes adózó úgy nyilatkozott, hogy szerinte utólagos adómegállapításra csak akkor kerülhet sor, ha a fizetendő adó nem került megfizetésre (a megfizető személye nem releváns).
Az ügy tényállása a következő: adózó tevékenységéhez a 2018. október – 2019. júniusi időszakban munkaerőt kölcsönzött a N.D. UG (a továbbiakban: német társaság) német gazdasági társaságtól. A német társaság Magyarországon nem bejegyzett gazdasági társaság, magyar adószámmal nem rendelkezett. A kölcsönzött munkaerő foglalkoztatására Magyarországon adózó székhelyén került sor, javadalmazásuk is Magyarországon történt.
A munkaerő-kölcsönzésre a német társaság és adózó 2018. október 26-án – határozatlan időre – vállalkozói szerződést kötött, amelyet 2019. február 1-jén módosítottak. A szerződés szerint a kölcsönvevő (adózó) megbízza kölcsönbe adót, hogy számára munkaerő-kölcsönzési tevékenység végzésével munkaerőt biztosítson, a kölcsönbeadó pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy munkaerő-kölcsönzési tevékenységet végez adózó javára az általa előzetesen meghatározott mennyiségű és szakmai tudású munkavállaló kölcsönzésére. A szerződés szerint a kölcsönvevő (adózó) minősült munkáltatónak, a munkáltatói jogokat a munkavédelem, a munkavégzés, a munkaidő és a pihenőidő tekintetében is ő gyakorolta. A kölcsönbeadó részére adózó a kölcsönzött dolgozók után vállalkozói díjat volt köteles fizetni a szerződés szerint, a kölcsönbeadó pedig adózó felé tételesen jogosult volt kiszámlázni a munkavállalók részére kifizetett béren kívüli juttatásokat, jutalmakat, cafetériát, az állásidőre, felmondási időre kifizetett juttatásokat.
Az elsőfokú adóhatóság a adózónál 2018. október 1. és 2018. december 31. napja közötti időszakra, valamint 2019. évre vonatkozóan rendelt el több adónemben adóellenőrzést. Az ellenőrzés eredményeként az elsőfokú adóhatóság a határozatában adózó javára 20.000 Ft, a terhére mindösszesen 3.414.000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből adóhiánynak minősült 3.039.000 Ft, illetve adóbírságot szabott ki, késedelmi pótlékot számított fel, továbbá pótlék és bejelentési kötelezettség hibás teljesítése miatt 70.000 Ft mulasztási bírságot szabott ki.
Indokolásában a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 2. § b) pontja, 3. § (1a) bekezdése, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 215. § (1) bekezdése, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK Európai Parlamenti és Tanácsi rendelet (a továbbiakban: EK rendelet) 11. cikk (1) bekezdése és (3) bekezdés a) pontja, valamint a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj. tv.) 56/A. § (4) bekezdés b) pontja, továbbá az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 58. § (1) bekezdése, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 24. § (3) bekezdése alapján megállapította, hogy az adót az köteles megfizetni, akit arra jogszabály kötelez. Az Szja tv. rendelkezései szerint munkaerő-kölcsönzés útján történő foglalkoztatás esetén a kölcsönvevő az általa juttatott bevétel tekintetében dönthet úgy, hogy teljesíti az szja adóelőleg levonási, bevallási és befizetési kötelezettséget és a saját munkavállalók után teljesítendő adminisztrációhoz hasonlóan végzi el a kölcsönzött munkavállalók bérszámfejtését is. Az szja adóelőleg levonása és bevallása csak választható lehetőség az ilyen formában munkaerőt kölcsönző részére, nem pedig kötelezettség, ezért nem tekinthető adózó a kölcsönzött munkavállalók esetében az adóelőleg levonására kötelezett kifizetőnek. Adózó ezen választással nem élt a vizsgált időszakban, ezért adóelőleg levonási kötelezettsége nem volt.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével adózó keresetét elutasította. Leszögezte, hogy a jogkérdés megítéléséhez azt kellett figyelembe venni, hogy a kölcsönbeadó német társaság Magyarországon nem bejegyzett társaság és magyar adószámmal nem rendelkezik. A kölcsönzött munkavállalókat a magyarországi székhelyű, a német társaság magyarországi fióktelepe kölcsönzött munkavállalóiként jelentették le a TMUNK jelű nyomtatványon. A társaság fióktelepe jogi személyiséggel nem rendelkezik, de gazdálkodási önállósággal felruházott szervezeti egység. A bejegyzést követően jogosult vállalkozási tevékenység végzésére és ennek során a fióktelep jár el a hatóságokkal és harmadik személyekkel szemben fennálló jogviszonyokban. A fióktelep jogképessége alapján azonban a külföldi vállalkozás szerezhet jogot és vállalhat kötelezettséget, tekintettel arra, hogy a fióktelep jogalanyisága nem önálló. Ezért a külföldi társaság magyarországi fióktelepe nem tekinthető kölcsönbeadónak. Ez adózó és a szerződéses partnerek közötti vállalkozási szerződés alapján sem állapítható meg.
Az EK rendelet XI. cikk (1) bekezdése és (3) bekezdés a) pontja alapján adózó által kölcsönzött munkavállalóként foglalkoztatott személyek az adóhatósági vizsgálattal érintett 2018. és 2019. években egy államban minősülhettek biztosítottnak. A XI. cikk (3) bekezdése szerint a biztosítási tevékenység a keresőtevékenység helye szerinti tagállam jogszabályai szerint áll fenn. Amennyiben ezen főszabálytól eltérően valamely magánszemély mégis egy egyezményes államban marad biztosított, tehát nem a munkavégzés helye szerinti tagállamban, akkor ezen tényt az A1-es igazolás kiállításával kell igazolni. A jelen perbeli esetben azonban ilyen foglalkoztatási körülmény nem fordult elő, és nem került sor nem a munkavégzés helye szerinti tagállamban történő munkavégzés igazolására sem.
Az adóhatóság minden releváns körülményre kiterjedő megfelelő bizonyítási eljárást folytatott le, a tényállást teljeskörűen tisztázta és helytálló jogi következtetésre jutott. Az iratokra alapozottan állapította meg azt, hogy a munkavállalók Magyarország területén végeztek jövedelemszerző tevékenységet, ennek megfelelően a Tbj. rendelkezési alapján belföldön minősültek biztosítottnak. Főszabályként a munkavállaló ahhoz a szociális biztonsági rendszerhez tartozik, amelynek területén a munkavégzés folyik. A munkaerő-kölcsönzés keretében Magyarország területén munkavégzést folytató munkavállalók Magyarország jogszabályainak hatálya alá tartoztak. Ezért adózót, mint foglalkoztatót terhelő adókat a kölcsönbe vevőnek, adózónak kell megfizetnie.
A Kúria szerint az EK rendelet kimondja, hogy az rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. [XI. cikk (1) bekezdés]. A munkavállalóként, vagy önálló vállalkozóként egy tagállamban tevékenységet folytató személyek az adott tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak [XI. cikk (3) bekezdés a) pont]. Azon túl, hogy a munkavállaló ahhoz a szociális biztonsági rendszerhez tartozik főszabályként, amelynek területén a munkavégzés folyik, az is tény, hogy a magánszemély egy időben csak egy egyezményes államban minősülhet biztosítottnak, ellentétben a magánszemély által megszerzett jövedelmekkel, melyek egy időben akár több államban is adókötelesnek minősülhetnek. Az a szabály, hogy az Európai Unión belül mozgó munkavállalók csak egy tagállam szociális biztonsági rendszeréhez tartozzanak, azt a célt szolgálja, hogy el lehessen kerülni az alkalmazandó tagállami jogszabályok halmozódását.
Helytállóan fogadta el az elsőfokú bíróság az adóhatóság adók és járulékok tekintetében kifejtett és a jogszabályokból fakadó azon elhatárolását, miszerint, amíg adózókötelezett a kölcsönzött munkavállaló részére juttatott jövedelem után a járulékok levonására, bevallására és befizetésére, ez a személyi jövedelemadó magánszemélyektől levont adóra, adóelőlegre nem vonatkozik, mert a adózó dönthet úgy, hogy a külföldi kifizető és a magánszemély adminisztrációs terheit átvállalva maga teljesíti az szja adóelőleg levonási, bevallási és befizetési kötelezettségét és a saját munkavállalók után teljesítendő adminisztrációhoz hasonlóan végzi el a kölcsönzött munkavállalók bérszámfejtését is. Az szja adóelőleg levonása és bevallása ugyanakkor csak választható lehetőség a munkaerőt kölcsönző részére, nem pedig kötelezettség.
A munkaerőt kölcsönbe adó német cég magyarországi fióktelepe nem teljesíthette adózó helyett ebben a formában a járulékfizetési kötelezettségeket. Egyrészt az elsőfokú bíróság helyesen értelmezve a felek közötti megállapodást, okszerűen mutatott rá arra, hogy adózó és a szerződéses partnerek közötti vállalkozási szerződés alapján a német társaság, mint külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe nem tekinthető kölcsönbe adónak, mivel jogi személyiséggel nem rendelkezik, csak gazdálkodás önállósággal felruházott szervezeti egység. Nem helytálló az az álláspont, hogy a német társaság magyarországi fióktelepe azzal, hogy a kölcsönzött munkavállalók után járó adóbevallási és befizetési kötelezettségének eleget tett kölcsönbe adóvá vált. Ezt cáfolja a felek között létrejött szerződés, ahol egyértelműen a német társaság szerepel kölcsönbe adóként, és mindezt alátámasztják a számlák és a teljesítést alátámasztó egyéb dokumentumok is.
Abból, hogy adózó helyett más személy teljesítette a fizetési kötelezettséget, nem következik, hogy ezen másik személy az adott adójogviszony alanyává válna. Ez ellentétes lenne a magyar szabályozással is, amely szerint a foglalkoztatót terheli bejelentési, nyilvántartási, járulék-megállapítási és levonási, járulékfizetési, valamint bevallási kötelezettség. E kötelezettség kiterjed arra a külföldi foglalkoztatóra is, aki Magyarország területén biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony keretében foglalkoztat munkavállalót [Tbj. 2. § (5) bekezdés]. Ha a munkavállaló magyarországi foglalkoztatására munkaerő-kölcsönzés keretében kerül sor és a kölcsönbeadó külföldi vállalkozás a foglalkoztatással összefüggésben a bejelentés és nyilvántartás, valamint a járulék megállapításának, bevallásának és megfizetésének kötelezettsége, a belföldön bejegyzett kölcsönvevőt terheli [Tbj. 56/A. § (4) bekezdés b) pont]. Ez pedig a felek szerződése alapján az adózó. Másrészt a munkaerőt kölcsönbe adó német társaság fióktelepe a fizetési adókötelezettségeket nem adózó nevében és helyett teljesítette, ezért az adótartozás átvállalásáról sem beszélhetünk, különös tekintettel a jogszabály által megkövetelt, lejárt esedékességű tartozás hiányára is. Az Art. 61. § (1) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatók, mint ahogy a jelen speciális jogviszonyban a Ptk. tartozásátvállalásra vonatkozó szabályai sem.
Abból, hogy adózó helyett más személy teljesítette a járulékfizetési kötelezettséget, nem következik, hogy ezen másik személy az adott speciális jogviszony alanyává válna. A jogszabályok az adó, járulék fizetésére kötelezettet kijelölik, illetve az adózó számára számos, az adókötelezettség fogalmi elemeit jelentő kötelezettséget írnak elő (pl.: bejelentés, nyilvántartások vezetése, bizonylati rend, bevallás, befizetés, nyilatkozattételi, adóelőleg-fizetési, adatszolgáltatási kötelezettség stb.). Önmagában az adó, járulék megfizetettsége ezen kötelezettségek teljesítését nem váltja ki. A Kúria a kifejtett indokok alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Kúria Kfv. 35.323/2021/5.)
The post Ezt kell tudni az utólagos adómegállapításról appeared first on Adó Online.