A Nemzeti Kutatási- Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), mint Program Operátor a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszak „Kutatás és innováció” tématerületén SM02-RES-PC3-B és SM02-RES-PC3-C jelű „Kutatási Infrastruktúrák együttműködésének támogatása” című pályázati felhívásokkal kapcsolatban közleményt ad közre.
A NAV megkezdi az adószámla-értesítők kiküldését, és szeptembertől elindul a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás.
A Reuters biztonsági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Oroszország jelentősen felerősítette dezinformációs tevékenységét Németországban, néhány héttel a szeptemberi tartományi választások előtt. A kampányok elsősorban a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) helyi politikai riválisait célozzák, és a cél a társadalmi megosztottság mélyítése, valamint a kormányzó pártok hitelének rombolása. A “Matrjoska” (az orosz egymásba rakható babákról elnevezett) […]
James Arnott biztonsági kutató és a Bay Area Labs kiberbiztonsági cég alapítója fedezte fel azt a mára már javított sebezhetőséget, amely a Nitro Software által fejlesztett digitális személyazonosság-hitelesítés kezelésére és jogilag kötelező érvényű elektronikus aláírások végrehajtására szolgáló szoftverét érintette. Belgium 10 legnagyobb bankja közül 8 és több mint 60 kormányzati szerv, így közel kétmillió ember […]
Júliusban 524,3 milliárd forint többlettel zárt az államháztatás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, ami 537,1 milliárd forint javulást jelent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
A Framework-öt és Tally-t érintő kibertámadás során a Metabase SQL egyik zero-day sérülékenységét használták ki. Az ügyfeleknek kiküldött, és a BleepingComputerrel megosztott adatvédelmi incidensről szóló értesítésben a Framework közölte, hogy az incidens következtében a támadók ügyféladatokat lophattak el. Az ellopott adatok között szerepelhetnek az ügyfelek teljes nevei, e-mail címeik, bejelentkezési IP-címek, számlázási és szállítási címadatok, […]
Pályázati felhívás a fiatalok MTMI pályára lépését ösztönző, meglévő és újonnan létrejövő kezdeményezések támogatására. A…
Vállalkozásból történő időleges kivonás hiányában az ingyenes ügylet után nem keletkezik áfakötelezettség.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzéssorozata első felében 1480 ellenőrzést végzett a turisztikailag frekventált területen a Balatonnál, ebből 316 esetben tárt fel szabálytalanságot, ami a tavalyihoz képest minimális emelkedést jelent – közölte az adóhatóság pénteken.
A nyári kötelező szakmai gyakorlat nemcsak a diákok számára jelent lehetőséget arra, hogy valódi munkatapasztalatot szerezzenek, hanem a fogadó cégeknek is alkalmat kínál arra, hogy fiatal, motivált munkaerőt vonjanak be működésükbe. A diákok foglalkoztatása azonban csak akkor jelent valódi előnyt, ha a munkáltatók pontosan ismerik a vonatkozó jogszabályi és adminisztrációs előírásokat. A Niveus összefoglalta, mire kell figyelni a szerződéskötéstől a bérszámfejtésen át egészen a NAV-adminisztrációig.