Az adathalász (phishing) linkek terjesztése már nem korlátozódik az e-mailre, mivel egyre gyakrabban találkozhatunk velük SMS-ben, közösségi médiában, üzenetküldő applikációkban, rosszindulatú hirdetésekben és alkalmazások értesítéseiben.
A jogosult hazai vállalkozások szeptember 30-ig igényelhetik vissza a külföldön megfizetett áfát; a határidő jogvesztő, a kérelmeknek eddig az időpontig be kell érkezniük a NAV-hoz. Aki elmulasztja, az már nem kaphatja vissza az áfát 2024-es számlái után, késedelmét pedig igazolási kérelemmel sem mentheti ki – figyelmeztet csütörtöki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az informatikai biztonság egyik állandó kihívása, hogy a védekező eszközök önmagukat is megvédjék az elnémítástól vagy megkerüléstől.
Előfordulhat, hogy az adózó adóbevallási kötelezettségének – a törvényben előírt határidőben – önhibáján kívül nem tud eleget tenni. Az igazolási kérelem az a jogintézmény, melynek keretében az adózó a határidő elmulasztásához kapcsolódó jogkövetkezmények alól mentesítheti magát. Ismertetjük a szabályozást és egy érdekes jogesetet.
Még mindig jelentős a rejtve maradó esetek száma, aminek sokféle oka van, többek között az, hogy az érintettek számára sem feltétlenül világos, milyen magatartásokat tarthatunk jogi értelemben munkahelyi szexuális zaklatásnak. Cikkünkben a szexuális zaklatás egyik kevésbé ismert, sokszor rejtve maradó formájáról lesz szó: az ún. „quid pro quo”, azaz a zsarolásos szexuális zaklatásról.
Szeptember közepén egy komplex, önreplikáló ellátólánc támadást – a kutatók által Shai-Hulud néven említett kampányt – dokumentálták az npm csomagtárban.
Kiberbiztonsági kutatók azonosították, hogy a kiberbűnözők számos AI-alapú fejlesztői platformot hamis CAPTCHA oldalak létrehozására használnak
A nemzeti konzultáció második kérdése: „Egyetért-e Ön azzal, hogy szűkíteni kell a családi adókedvezményeket?” – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán szerdán közzétett videójában.
A LastPass arra figyelmezteti a felhasználókat, hogy egy új kampány a macOS-felhasználókat célozza meg rosszindulatú szoftverekkel. Ezek a programok népszerű termékeket utánoznak, és csalárd GitHub repository-kon keresztül érhetők el.
Adott egy magánszemély, aki az ingatlan-nyilvántartásban „Kivett, beépítetlen terület” (lakótelek) megnevezéssel nyilvántartott ingatlant vásárolt, azzal a céllal, hogy azon a törvény által előírt 4 éves határidőn belül lakóházat épít. Az ingatlanon már áll egy olyan épület, amely „/A” jelzéssel kiemelésre került és önálló helyrajzi számmal látták el. A kérdés arra irányul, hogy a vagyonszerző alkalmazhatja-e az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, azaz a lakóház építésére alkalmas telektulajdon szerzéséhez kapcsolódó mentességi szabályt.