Vélhetően az ázsiai térséghez köthető Lazarus APT csoport ismét új támadási módszert vezetett be: a ClickFix elnevezésű social engineering technikát.
Cél a szálláshely szolgáltatásokra vonatkozó foglalásoktól történő elállás és távolmaradás hazai jogértelmezésének hozzáigazítása az uniós ítélkezési gyakorlathoz, sorra véve, hogyan kezelendőek az alábbi esetek áfa szempontból, olyankor, amikor a felek között már megállapodás született a szolgáltatás igénybevételére, egyes esetekben előleg fizetés is történt, de a teljesítésre még nem (teljesen) került sor:
Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében.
A Tenable megerősítette, hogy egy adatlopási kampány során illetéktelenek hozzáfértek Salesforce-rendszeréhez, amelyben ügyfélkapcsolati adatok és ügyfélkapcsolati adatokhoz, és ügyfélszolgálati jegyekhez kapcsolódó információk kerültek veszélybe. A vállalat kiemelte, hogy termékei és azokban tárolt érzékeny adatok nem érintettek, és azonnali biztonsági intézkedésekkel reagált.
Az APT28 (más néven Fancy Bear) újabb támadási hulláma került napvilágra, amely során egy eddig ismeretlen, NotDoor névre keresztelt backdoort alkalmaztak.
Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Egy magyarországi székhelyű gazdasági társaság kiva-alanyisága alatt részesedést szerzett több, a belföldi jogszabályok alapján létrejött jogi személyben. Kérik annak megerősítését, hogy amennyiben a társaság kikerül a kiva hatálya alól és a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao tv.) alanyává válik, lehetősége nyílik a Tao tv. 4. § 5. pontjában foglalt bejelentést megtennie a társaságiadó-alannyá válást követő 75 napon belül, így amennyiben társaság a vonatkozó részesedést az eredeti szerzést követő 1 éven túl, de a tao-törvény szerinti adózóként megtett bejelentést követő 1 éven belül értékesíti, úgy élhet a Tao tv. 7. § (1) bekezdés dz) pontja szerinti kedvező szabállyal, vagyis az elszámolt nyereség összegével csökkentheti a társaságiadó-alapját.
Az Áfabizottság vizsgálta, hogy a héairányelv 135. cikk (1) bekezdése szerinti mentesség alkalmazható lehet-e akkor is, ha az átváltási szolgáltatás nyújtója közvetítőként jár el, nem a saját nevében.
A munkakörülmények fejlesztése című pályázat a KKV-k munkavédelmi fejlesztéseit és a munkakörülményeinek javítását szorgalmazza. A…
Megszületett a döntés a „Szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatása az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében” című és 2025-1.1.1-IPARJOG kódszámú pályázati felhívásra 2025. április 25. és 2025. május 9. között beérkezett támogatási kérelmek kapcsán, melynek célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatása.