Az idén nyugdíjba vonulók járandóságának megállapításakor az aktív évek havi kereseteit a 2024-es keresetek szintjéhez igazítják a valorizációs szorzószámok segítségével. A kormány most közölte a legfrissebb valorizációs szorzókat, amelyek nyomán elmondhatjuk: a 2025-ben kezdődő nyugellátások összege magasabb lesz, mint a megelőző évben megállapítottaké.
Kedden hatályba lépett az e-pénztárgépekről szóló rendelet, amely véget vethet a papírnyugtakorszaknak. Most a fejlesztőké a főszerep, idén júliustól pedig már üzembe is helyezhetők a NAV által engedélyezett e-pénztárgépek. A kisvállalkozásoknak érdemes megfontolni az átállást a nyugtatömbről, mert az e-pénztárgép a papírmentes nyugtaadás mellett kisebb adminisztrációt, egyszerűbb használatot és költségcsökkentést hoz az eladóknak és a vásárlóknak egyaránt – hívta fel a figyelmet legfrissebb közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Illegális növényvédőszereket és csempészcigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy nyírségi családi házban – tájékoztatott az adóhatóság kedden.
A termék olyan funkciókat tartalmaz, amelyek nincsenek dokumentálva, nem részei a specifikációnak, és nem érhetőek el a termék felhasználói vagy rendszergazdái számára nyilvánvaló interfészen vagy parancssorozaton keresztül.
Az Európai Unióban székhellyel rendelkező adóalanyok 2025. január 1. napját követően meghatározott feltételek mellett a letelepedésüktől eltérő tagállamban is választhatnak alanyi adómentességet. A lehetőség igénybevételéhez szükséges regisztrációval rendelkezni a Kisvállalkozások Közösségi Alanyi Adómentességi Rendszerébe (SME-rendszer). További részletek a NAV-figyelőben.
A CloudSEK XVigil kutatói felfedezték, hogy egy felhasználó 6 millió, állítólag az Oracle Cloud rendszeréből kiszivárgott rekordot árul egy darkweb fórumon.
Benyújtották a kétgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek a kormánypárti képviselők hétfőn.
A kkv-kra 2025. január 1-jétől új áfaszabályok alkalmazandók, amelynek kapcsán az Európai Bizottság Adóügyi és Vámuniós Főigazgatósága magyarázó megjegyzéseket tett közzé. Sorozatunkban ezek segítségével tekintjük át az új szabályozást.
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról legkésőbb 2025. május 20-ig lehet rendelkezni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében.
Adott identitás igénylés esetén, a program nem vagy nem megfelelően igazolja vissza az igény valódiságát.