Barion Pixel

A 30 év alatti édesanyák szja-mentességénél megszűnik a felső összeghatár

Európa legnagyobb adócsökkentési programja keretében 2026 január 1-től a 30 év alatti édesanyák szja-mentessége esetén megszűnik az átlagbérhez kötött felső összeghatár, tehát ők is a teljes összegre megkaphatják az szja mentességet – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebookra hétfőn feltöltött videónyilatkozatában.

Számlagyárat számolt föl a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága eredményesen zárta le a nyomozást 27 terhelttel szemben költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt. A pénzügyi nyomozók a bűnszervezet kiterjedt számlagyárával és a társaságok mögött álló személyekkel szemben vették fel sikerrel a küzdelmet – áll a NAV közleményében.

Áfa a digitális korban kezdeményezés aktualitásai (3. rész)

A ViDA angol mozaikszó a VAT in Digital Age nyomán, magyarra az áfa a digitális korban meghatározásként fordítható. A kezdeményezés célja, hogy az áfát a modern kor legújabb lehetőségeihez és kihívásaihoz igazítsák. Három pilléren nyugszik, az egyablakos ügyintézésen, a platformgazdaság szabályozásán, illetve a digitális információáramláson (elektronikus számlázáson).

Bizalmi vagyonkezelés újra a porondon, avagy a törvény betűje alulmarad?

Többször megfordult már a világ a bizalmi vagyonkezelés adózása körül. A jelenlegi állóvizet a Nemzetgazdasági Minisztérium és a NAV közelmúltban közzétett állásfoglalása (2025/2. adózási kérdés) kavarta fel, mely a törvény betűjét, azaz a jogszabályszöveg egyértelmű nyelvtani értelmezését igyekszik felülírni az ún. osztalék követelések bizalmi vagyonkezelésbe adása megítélésében. A részleteket és az értelmezést dr. Szarvák Jenő, a HÍD Consulting szakértője ismerteti.

Már nem halogatható: közeleg a globális minimumadóval összefüggő fontos határidő

Az érintett gazdasági társaságoknak a május végéig készítendő beszámolóikban a társasági adó mellett már az esetlegesen fizetendő globális minimumadót is szerepeltetniük kell. Eddig kell elvégezniük a globális minimumadó alóli mentességi lehetőségek vizsgálatát is. Az új közteher bevezetése jelentős változásokat hoz a multinacionális vállalatcsoportok és azok hazai tagvállalatainak életében is. A részletszabályok pontos alkalmazása tapasztalt adózási szakértő közreműködését igényli.