Minden év elején a január 1-je és az év márciusában megjelenő valorizációs szorzószámok közötti időszakban benyújtott nyugdíjigények esetén nyugdíjelőleg megállapítása történik a nyugdíj összegének végleges kiszámításához szükséges valorizációs szorzószámok közzétételéig.
Változás az adóalap-kedvezmények érvényesítésének külföldiekre vonatkozó feltételeiben, illetve változik az alanyi adómentesség új határa is (18 millió forint) – február végéig még be lehet jelentkezni a mentesség alá. A NAV-figyelő eheti száma.
A 19-29 évesek anyagi helyzetét is vizsgáló K&H ifjúsági index szerint 2024 végére 234 ezer forintra nőtt a fiatalok átlagos havi nettó jövedelme, a tavalyi év harmadik negyedévében elért 225 ezer, valamint az egy évvel korábbi 200 ezer forintról – közölte a K&H Bank hétfőn.
Jelentést készített az utalványokra vonatkozó áfaszabályok érvényesüléséről az Európai Bizottság az Európai Parlament és az Európai Tanács számára. A továbbiakban ennek az értékelő jelentésnek a megállapításait tekintjük át.
Hónapokig követték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei egy importőr gyanús pénzügyi manővereit, akciójukkal megakadályozták az államkassza több százmillió forintos megkárosítását – közölte az adóhatóság hétfőn.
A korhatár előtti ellátásban részesülők nyugdíjkorhatáruk betöltésétől kezdve kérhetik nyugellátásuk összegének ismételt megállapítását meghatározott feltételek megléte esetén. Az ismételt megállapítás ma már időkorlát nélkül kérhető, megszűnt a korábbi, a korhatár betöltésétől számított hat hónapon belüli határidő.
Az egyéni vállalkozóként végzett tevékenység és az ingatlanbérbeadás eltérő áfakezelése a levonási jogra is kihatással van.
Ante Susnjar gazdasági miniszter a kabinet ülésén kifejtette: ez egy újabb módja annak, hogy megvédjék a polgárokat, és átláthatóvá, biztonságossá tegyék az alapvető szükségleti cikkek árát. Az állampolgárok könnyebben hozzájuthatnak egyes termékekhez, enyhül az inflációs nyomás – fogalmazott a tárcavezető. Az árucikkek listájára többek között olyan új termékek kerültek fel, mint a kenyér, a polenta, […]
Módosult a „Pályázat az ERA-NET COFUND, EJP COFUND és egyéb multilaterális programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására” című és 2024-1.2.2-ERA_NET kódszámú pályázati felhívás.
Módosult „A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása” című és 2024-1.2.11-TÉT-IPARI-TR kódszámú pályázati felhívás.