A program nem, vagy helytelenül semlegesíti azokat az elemeket a bemenetből, melyek módosíthatják a tervezett operációs rendszer parancsot, amikor azt a következő komponensnek küldi.
A termék megköveteli a hitelesítést, azonban az megkerülhető alternatív elérési útvonalon vagy csatornán keresztül.
Jelentést készített az utalványokra vonatkozó áfaszabályok érvényesüléséről az Európai Bizottság az Európai Parlament és az Európai Tanács számára. A továbbiakban ennek az értékelő jelentésnek a megállapításait tekintjük át.
A 2025-ös jogszabály-módosítás szerint a tizenharmadik havi nyugdíjra való jogosultsághoz a tárgyév február hónapjában kell nyugdíjas státuszban lennie az előző év legalább egy napján már nyugdíjban részesülő jogosultnak.
A Microsoft kijavított egy hibát, ami miatt egyes Windows Server 2022 rendszerek, amelyek két vagy több NUMA csomóponttal rendelkeztek, nem tudtak rendeltetésszerűen elindulni.
Új év – nagyobb spórolási lehetőség az egészségpénztárban. Egyes pénztári szolgáltatások keretösszege a minimálbérhez kötött, így a minimálbér emelkedésével az ezekre a szolgáltatásokra költhető pénztári összeg is nő, így a pénztártagok többet spórolhatnak. A BiztosDöntés.hu megnézte, melyek ezek a szolgáltatások, és mennyit lehet velük megtakarítani.
2025. január 1-jétől a Szocho törvény tartalmazza a munkaerőpiacra lépők utáni szochokedvezményre vonatkozó, 2024. augusztus 1-jétől hatályos veszélyhelyzeti rendelkezéseket
Magyarország is elnyerte az átmeneti QDMTT Safe Harbour státuszt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közzétett listán szereplő országok belföldi kiegészítő adói az előzetes elemzés alapján megfelelnek a globális minimumadó szabályainak, ezért a Magyarországon is működő multinacionális vállalatcsoportok a Magyarországon működő csoporttagjaik vonatkozásában mentesülnek a globális minimumadó megfizetésének kötelezettsége alól külföldön.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal két százmillió forintos luxusautót hirdetett meg árverésre. A Lamborghini Urust és a limitált példányszámban gyártott Ferrari F8 Tributo Keyvanyt egy két évvel ezelőtti adócsalási ügyben foglalták le.
Részletezzük a termőföld haszonbérbe adására és értékesítésére vonatkozó szja-szabályozást.