A kötelező legkisebb munkabér összege számos esetben hatással van a társadalombiztosítási ellátásokra. Írásunkban ezeket részletezzük.
Magánszemélyként egy 130 négyzetméteres alapterületű új családi házat kívánunk felépíttetni. Az építkezést bejelentettük az egyszerűsített bejelentés szabályai alapján. Az építési munkálatok elvégzésével egy generál-kivitelezőt bíztunk meg, aki szerkezetkész állapotig dolgozik, vagyis elkészíti az alapot, a határoló külső falakat, a födémeket és a tetőszerkezetet. A befejező munkálatokat, a gépészeti szerelést, a burkolást, a festést, valamint a belső válaszfalak építését saját magunk kívánjuk megszervezni. A generálkivitelezőnek a teljes összeg 70 százalékát előre elutaljuk, ebből vásárolja meg az anyagokat. A fennmaradó összeget három részletben fogjuk megfizetni az egyes részmunkák elkészülte után. Alkalmazandó-e az 5 százalékos kedvezményes áfamérték a generálkivitelező által a részünkre teljesített munkavégzés kapcsán, valamint jogosultak vagyunk-e a családi ház felépítéséhez szükséges építőanyagokat szintén 5 százalékos áfával terhelten beszerezni?
Az FBI, amerikai igazságügyi minisztérium illetve nemzetközi partnereik bejelentették, hogy több ezer számítógépről törölték a PlugX malware-t világszerte egy több hónapos bűnüldözési akció keretein belül.
Már elérhetők a friss szja-bevallási információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, Ügyfélkapu+ vagy DÁP-azonosítást követően március 15-étől bárki hozzáférhet saját bevallási tervezetéhez az eSZJA-oldalon – tájékoztatott az adóhatóság csütörtöki közleményében.
A minimálbér változásával 2025. január 1-jétől az egyszerűsített foglalkoztatásban változik a napi közteher mértéke, a filmipari statiszták napi jövedelmének maximuma és a nyugellátás számítási alapja is.
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2025. május 20-áig, az szja-bevallástól függetlenül is.
NAV felé lehetőség van kártyás fizetésre is cégnek és magánszemélynek – közvetlen fizetés, egyszerű és bankköltség sincsen.
Bemutatjuk az öregségi nyugdíj és a hozzátartozói nyugellátások folyósítási szabályait a teendőkre és a legfrissebb változásokra koncentrálva.
Az Őrség Határok Nélkül Egyesület tervezési területén található településeken (Alsószölnök, Apátistvánfalva, Bajánsenye, Csörötnek, Felsőjánosfa, Felsőszölnök,…
A OneBlood több mint 250 kórház számára szállít vért az Egyesült Államokban. A szervezet megerősítette, hogy a véradók személyes adatait tavaly nyáron egy ransomware támadásban ellopták.