Barion Pixel

Az utalványok uniós áfaszabályozása (4. rész)

Az Európai Unió Bizottsága a közelmúltban jelentést készített az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az Irányelv 410b cikke alapján az utalványok fogalommeghatározása, forgalmazási láncai és a be nem váltott utalványok áfaszabályozásáról. E jelentés alapján megvizsgáljuk az utalványok témakörét az áfa-rendszerében.

Varga Mihály: az AI új korszakot hoz az adózásban

A magyar kormány a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét hozta létre az elmúlt évtizedben, amely a következő évek gazdasági növekedéséhez is alapot ad; a mesterséges intelligencia pedig új korszakot hoz az adózásban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós tagállamok adóigazgatási vezetőinek fórumán (Tax Administration European Union Summit) csütörtökön Budapesten.

Szerepjáték játszására irányuló rendezvény szervezése kapcsán felmerülő áfaalanyiság

Egy baráti társaság tagjai szerepjátékok játszása céljából összejöveteleket szerveznek és annak lebonyolításában közreműködnek. A rendezvényen részt venni kívánó vendégeknek a belépésért, részvételért hozzájárulást kell fizetniük. Kérdésként merül fel, hogy a szervezőknek a fenti tevékenység kapcsán keletkezik-e áfaalanyiságuk, illetve kötelesek-e az állami adó- és vámhatóságnál bejelentkezni és adószámot kérni.

Már látszik, hogyan duplázható meg a logisztika teljesítménye

A logisztika az árugazdaság vérkeringése, mely működésének logikájából adódóan, gyakran igen pontos képet ad egy ország vagy térség nemzetközi helyzetéről, szerepéről, gazdasági integrációjáról. Bár az elmúlt évek inflációs hullámai, a háború okozta korlátozások vagy az európai ipar visszaesése rajta hagyta nyomait a hazai logisztika teljesítményén, ugyanakkor a vasúti teherszállítást megcélzó fejlesztések vagy a nemrég hazai tulajdonba került repülőtér áruforgalmának meredek emelkedése már egy jövőbeli fordulat előjelei lehetnek – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legújabb sajtóbeszélgetésén, melyen a szektor helyzetét a bank és az Euroleasing szakértői értékelték.