Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni – mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője.

Megvannak a NAV új vezetői: Tamásné Czinege Csilla és Czöndör Szabolcs személyében

A kormány döntése alapján Tamásné Czinege Csilla lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új elnöke, míg az adószakmai elnökhelyettesi feladatokat Czöndör Szabolcs látja el. A pénzügyminiszter szerint mindkét szakember jelentős tapasztalattal rendelkezik, és hozzájárulhat egy hatékony, digitális és ügyfélközpontú adóhatóság működéséhez.

A közbeszerzési bírságok kiterjesztése a gazdasági szereplőkre – mit jelentenek a gyakorlatban az új szabályok?

Fontos, minden szektort érintő változást jelent az, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottságnak (KDB) a közbeszerzési jogsértésekért való felelősség megállapításakor, illetve a bírságok kiszabásakor figyelembe kell vennie a gazdasági szereplő magatartását is. A Kbt.-t érintő további módosítások elsősorban az átláthatósággal, valamint a korrupció visszaszorításával kapcsolatosak.

Az Európai Bizottság éves jelentése az unió adózási helyzetéről (34. rész)

Az Európai Unió Bizottsága minden évben jelentést tesz közzé a tagállamok adózásáról. Sorozatunkban a közelmúltban kiadott 2025-ös jelentés legfontosabb megállapításait ismertetjük. A következő részekben a legutóbbi adóreformokat ismertetjük.

Kiberfenyegetések az androidos banki kártevőktől az ellátási láncig – heti összefoglaló

Rokarolla: banki kártevő androidos készülékek teljes átvételéreA Rokarolla egy új, Androidot célzó banki kártevő, amely több mint 200 banki és kriptovaluta-alkalmazást céloz. Hamis alkalmazásoldalakon terjed, majd Google Play Protect-nek álcázott dropper komponenssel éri el, hogy a felhasználó engedélyezze számára a kisegítő lehetőségek használatát. Hamis képernyőrétegekkel, zárolási képernyős trükkökkel, billentyűleütés-naplózással, képernyőfigyeléssel, SMS- és értesítéslopással, valamint vágólap-eltérítéssel […]