Az Egyiptomban hatályos áfa-rendszert bemutató sorozat utolsó részében többek között az áfa-visszatérítés és a számlázás szabályairól lesz szó.
Megmutatjuk, milyen kapcsolatban áll a diákmunka és a nyugdíj, mikor szerez szolgálati időt a diák a munkavégzéssel, és mikor nem.
Pályázat a fenntartható élelmiszer-termelés és -fogyasztás támogatására az élelmiszer-pazarlás megelőzésével és csökkentésével, többek között információmegosztás…
Az ösztöndíj programok célja, hogy támogassák a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a kiváló, fiatal kutatók és alkotók munkáját.
A GitHub felületén elérhető az eÁFA-rendszer gép-gép kapcsolatán benyújtható önellenőrzéshez készített fejlesztői dokumentáció, valamint a hozzá tartozó új XSD-sémát.
A költségvetés májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb májusi havi mutató – jelentette az államháztartás központi alrendszerének május végi állásáról hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM). Az adó- és járulékbevételek 9,9 százalékkal nőttek éves szinten.
A program nem, vagy helytelenül semlegesíti azokat az elemeket a bemenetből, melyek módosíthatják a tervezett operációs rendszer parancsot, amikor azt a következő komponensnek küldi.
Az NKFI Alapból meghirdetett 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG pályázati felhívás kitöltő programja 2024. június 10-től elérhető a www.palyazat.gov.hu oldalon a „Pályázati e-ügyintézés” felületen.
Az NKFI Alapból meghirdetett 2024-1.2.2-ERA_NET pályázati felhívás kitöltő programja 2024. június 10-től elérhető a www.palyazat.gov.hu oldalon a „Pályázati e-ügyintézés” felületen.
Az NKFI Alapból meghirdetett 2024-1.2.4-KDT pályázati felhívás kitöltő programja 2024. június 10-től elérhető a www.palyazat.gov.hu oldalon a „Pályázati e-ügyintézés” felületen.