Az Anthropic bejelentette, hogy hosszabb távon nyilvánosan is elérhetővé kívánja tenni a Mythos sérülékenységkutató MI teljesítményével vetekedő egyéb modelljeit
Súlyos visszaélések és gyanús készpénzhasználat miatt házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő és a minisztérium irodáiban – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Komoly összeggel fizetett strómanokkal, precízen vezetett „fekete” könyveléssel és egykori élsportoló irányításával működött az a bűnszervezet, amely egy országos kiterjedésű NAV-akcióban bukott meg. A hálózat több mint egymilliárd forint áfa befizetését igyekezett kijátszani, de a hatóságok pontot tettek a történet végére.
A globális minimumadó rendszeréhez kapcsolódó kiegészítő adók elszámoló bevallását főszabály szerint az érintett adóév utolsó napjától számított 15 hónapon belül kell benyújtani és megfizetni. Erről, a TAO-ról és az új üzenanyagárakról olvashatnak a NAV-Figyelő eheti számában.
Nemzetközi ügyletekben, továbbá a hazai társaságok egymás közötti tranzakciói során számos esetben az ellenértéket forinttól eltérő külföldi fizetőeszközben állapítják meg az ügyletben részvevő felek és a kapcsolódó számlát is ennek megfelelően állítják ki. Ezen ügylettípusok gyakoribb előfordulása miatt érdemes áttekinteni a rájuk vonatkozó sajátos adóalap-meghatározási és számlakiállítási szabályokat. Sorozatunk második, befejező része.
A CISA elrendelte, hogy az amerikai kormányzati szerveknek legkésőbb szerdáig frissíteniük kell rendszereiket a Drupal tartalomkezelő rendszer (CMS) egy aktívan kihasznált SQL injection sérülékenység miatt. A Drupal-t jellemzően olyan nagy szervezetek használják, amelyek hatalmas adatstruktúrákat és több telephelyes telepítéseket kezelnek. Ilyenek például a kormányzati szervek, oktatási szervezetek, nagyobb kutatóegyetemek és magas rangú vállalatok és médiaszervezetek. […]
A cikksorozat mostani része azt tárgyalja, hogy alakul a megszűnéshez kapcsolódó áfafizetési kötelezettség egyéni vállalkozó, mezőgazdasági termelő halála vagy cselekvőképességének elvesztése, cégek közötti külföldi jogszabályok szerinti beolvadás, illetve végelszámolás esetén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) június 1-ig mintegy 400 ezer cégtől vár bevallást a társasági adóról (tao), és több mint 100 ezer társaságtól a kisvállalati adóról (kiva) – hívta fel a figyelmet kedden a hivatal.
A Ghost tartalomkezelő rendszer (CMS) egy néhány hónappal ezelőtt javított sebezhetőségét kihasználva több száz weboldalt feltörtek, köztük olyan nagyobb szervezetek weboldalait is, mint a Harvard, az Oxford és a DuckDuckGo. A Ghost egy széles körben használt, nyílt forráskódú CMS (content management system), amelyet kifejezetten blogoláshoz, hírlevelekhez és publikáláshoz terveztek, továbbá beépített lehetőségeket kínál a részvételi […]
A részletekre is kiterjedő adóhatósági ellenőrzések miatt egyre több magyar vállalat jelentős adókockázatnak van kitéve, mivel sok esetben hiányos dokumentációval vagy későn megkezdett előkészítéssel próbálják érvényesíteni az adókedvezményeket – hívta fel a figyelmet a Niveus.