Régóta él II. András királyról az a kép, hogy gyenge kezű uralkodó volt, az Aranybullát kényszerűségből adta ki, országlása romlásba vitte a Magyarországot. Sőt, ez a katasztrofális működés előzménye és oka is volt a muhi csatában elszenvedett vereségnek. A történészeknek ma már egészen más a véleménye András három évtizedes uralkodásáról, ennek tulajdonképpen az ellenkezőjét bizonyítják.
The post 800 éves az Aranybulla – II. András uralkodása (3. rész) appeared first on Adó Online.
Kritikus sérülékenységet befoltozó patcheket adtak ki Android rendszerekhez, a frissítések a 10, 11, 12 és 12L verziókhoz érhetőek el.
The post Androidosok figyelem: fontos biztonsági frissítés érkezik! first appeared on Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
A CISA ismét frissítette az ismert módon kihasznált sérülékenységek listáját, amit érdemes figyelemmel követni.
The post Újabb 5, aktívan kihasznált sérülékenységre figyelmeztet a CISA first appeared on Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
Letartóztatását indítványozta az ügyészség egy férfinak, aki a gyanú szerint csaknem egymilliárd forintos költségvetési csalást követett bűnszervezet tagjaként, majd a nyomozás során Ugandába szökött – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.
The post Milliárdos adócsalásban működött közre, letartóztatták appeared first on Adó Online.
A kedvezmények elszámolásával kapcsolatban a Tao. tv. elvárásokat, feltételeket is megfogalmaz. Ilyen lehet például a fejlesztési tartalék elszámolásához kapcsolódó beruházási kötelezettség.
The post A társasági adó kedvezményei és a csekély összegű támogatások appeared first on Adó Online.
A cikksorozat második részében az időszakonkénti fizetés és a meghatározott időszakra megállapított ellenérték esetköreiről lesz szó.
The post Az Áfa tv. 58. § alá tartozó ügyletek kezelése (II. rész) appeared first on Adó Online.
A Linux hosszú ideig az egyik legkevésbé támadott platform volt az informatikában, azonban ez úgy tűnik változóban van.
The post Egyre inkább a kiberbűnözők célkeresztjébe kerül a Linux first appeared on Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
Az elmúlt 5 évben jellemzően a nyugdíjbiztosítással rendelkezők 80-88 százaléka igényelt adóvisszatérítést megtakarítására, 12-20 százaléka nem élt az állami támogatás lehetőségével – hívta fel a figyelmet szerdán a Bankmonitor.hu pénzügyi tanácsadó cég közleményében a NAV és a Magyar Biztosítók Szövetsége adatai alapján.
The post A nyugdíjbiztosításon keresztül megtakarítók 12-20 százaléka nem él az adóvisszatérítés lehetőségével appeared first on Adó Online.
Az elmúlt hetekben a BleepingComputer számos riportere kapott olyan adathalász e-mailt, ami látszólag a Twitter Verifiedtól – a Twitter fiók-hitelesítőtől – érkezett, és amelyben arra figyelmeztetik a címzettet, hogy probléma merült fel a fiókjával kapcsolatban, amit az üzentben megadott linkre kattintva ellenőriznie kell (lásd: 1. ábra), különben a fiók felfüggesztésre kerül.
The post Újabb adathalász kampánnyal vették célba a Twitter hitelesített felhasználóit first appeared on Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
Szakmai videósorozatunk új részében Dr. Kovács Attila, okleveles adószakértő ismerteti az építmény- és telekadó alóli mentesség szabályait.
The post Építmény- és telekadó alóli mentesség appeared first on Adó Online.