A helyi iparűzési adóról sokat írunk és sokat beszélünk, hiszen ez a legtöbb vállalkozás számára a legnagyobb helyi adóteher. Kevesebb szó esik azonban arról, hogy a helyi adók rendszere ennél jóval szélesebb: az önkormányzatok építményadót és telekadót is kivethetnek, és ezek az adótételek évente akár több százezer forintot is elérhetnek, miközben a vállalkozók és a könyvelőik sokszor egyáltalán nincsenek tisztában a pontos kötelezettséggel.
A Gen jelentése szerint 2026 első hat hónapjában a csalások a szervezet által észlelt fenyegetések közel 46 százalékát tették ki, míg a rosszindulatú hirdetések (malvertising) csaknem további 30 százalékért feleltek. A jelentés két, 2026 első felében feltárt támadási láncot emel ki. Az első egy banki kártevőt terjesztő kampány volt, amely kompromittált vállalati postafiókokból indult, majd […]
Egy korábban a Medusa zsarolóvírus hálózathoz köthető, feltehetően Kínából működő támadócsoport új, saját fejlesztésű zsarolóvírust vetett be, miután egy széles körben használt távoli felügyeleti (RMM) platform hitelesítési hibáját kihasználva jutott be áldozatai rendszereibe. A Storm-1175 nem új szereplő. A Microsoft korábban is nyomon követte, amint zero-day és n-day (már ismert, de még sok helyen nem […]
Egy újabb adathalász kampányban a Spotify nevével visszaélve próbálják megszerezni a felhasználók bejelentkezési, személyes és bankkártyaadatait. A támadók olyan e-maileket küldenek, amelyek szerint probléma merült fel az előfizetéshez kapcsolódó fizetés feldolgozásával, ezért a felhasználónak frissítenie kell fizetési adatait. Ehhez az üzenetben található „Fizetési mód frissítése” („Update payment method”) gombra kell kattintania. Az üzenetek valósághűen utánozzák […]
Az Országgyűlés döntése nyomán bizonyos ügyeket év végéig még el lehet intézni a régi, könyv formátumú személyi igazolványokkal, amelyek cseréje tovább folytatódik – közölte a Belügyminisztérium.
A munkaerő-kölcsönzés olyan atipikus foglalkoztatási forma, amelyben a munkáltatók igényeiknek megfelelően alakíthatják a szükséges munkavállalói létszámot, igazodhatnak a gazdasági élet alakulásához, míg a munkavállalók rugalmasabban juthatnak munkavégzési lehetőséghez. A munkaerő-kölcsönzés háromszereplős ügylet, amelyben a kölcsönbeadó, a kölcsönbevevő és a kölcsönzött munkavállaló vesz részt.
A lengyel CERT Polska nyilvánosságra hozott egy új jelentést egy 2025. december 29-i kibertámadásról, amely egy közepes méretű, mintegy 50 000 lakost kiszolgáló hő- és villamosenergia termelő erőművet ért. A támadást csak több mint három hónapos nyomozás után sikerült azonosítani, és a vizsgálat során a szakértők egy korábban sosem látott behatolási módszert tártak fel. December […]
Az FBI, a dél-koreai hatóságok, valamint a CISA (Cybersecurity and Infrastructure Security Agency) is arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gunra zsarolóvírus-csoport kritikus infrastruktúrát üzemeltető szervezetek rendszereit veszi célba, többek között a Fortinet tűzfaltermékeit érintő sérülékenységeinek kihasználásával. A CISA 2026. augusztus 10-én kiadott riasztásában foglalta össze a fenyegetéssel kapcsolatos legfontosabb információkat. A Gunra 2025 […]
A most elfogadott jogszabály szerint a kormány a költségvetési törvény javaslatát kizárólag október 1. és október 31. között nyújthatja be a parlamentnek. A Költségvetési Tanács a továbbiakban csak véleményezheti a törvényjavaslatot.
A kormány szerint az áfamentesség bevezetése sokak számára valódi segítség, az ellenzék inkább jelképes gesztust lát.