Így érdemes a nyugdíjra készülni
Releváns jogszabályok:
– 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
– 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról
Nem ritka az az eset, amikor a nyugdíjkorhatár betöltésétől még évekre lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonuláshoz, összeszámíttatja az éveit. Ez az „összeszámítás” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból induló adategyeztetési eljárás során.
2024. július 1-jétől több ponton módosultak az ezzel kapcsolatos rendelkezések.
Hivatalból induló egyeztetési eljárás
Mára már közismertté vált a nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szervek által folytatott adategyeztetési eljárás célja és folyamata, vagyis a hivatalból induló adategyeztetés a biztosítottak, volt biztosítottak társadalombiztosítási szerv nyilvántartásában szereplő szolgálati idejéről.
Ez az eljárás a nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően három évvel indul.
Az egyeztetési eljárás során a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részletes kimutatást küld az általa nyilvántartott következő adatokról:
biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők, nők esetében a nők negyven év jogosultsági idővel igényelhető nyugellátásához elért jogosultsági idők,
a foglalkoztatók adatai,
az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem,
az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, és
azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés.
Az egyeztetésnél az érintett személy az esetleg hiányzó adatokra vonatkozóan észrevételt tehet.
A nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szerv az eltérés okait megvizsgálja, a vizsgálat keretében az érintett személyt nyilatkozattételre hívhatja fel.
A foglalkoztatótól vagy más adatszolgáltatásra kötelezettől, illetve az egykorú iratokat őrző más személytől vagy szervezettől adatot kérhet, helyszíni szemlét tarthat, más bizonyítási eljárást folytathat le, továbbá 2009. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan az állami adóhatóságnál adategyeztetést, illetve adóhatósági eljárást kezdeményezhet.
Így biztosítható, hogy a társadalombiztosítási nyilvántartásból igazolt időszakok kimutatása, igazolása valamennyi egyeztetett adatot tartalmazza.
Az adategyeztetési eljárás határozat kibocsátásával zárul.
Kérelemre induló eljárás
Gyakran előfordul azonban, hogy valakinek bármilyen oknál fogva a fenti időpont előtt van szüksége adatai ismeretére.
2024. július 1-jétől ez a következőképpen történhet.
Nem változott a kérelemre induló eljárás
Ezek a személyek kérelmet nyújthatnak be adategyeztetési eljárás lefolytatása iránt.
Új lehetőség azonban, hogy ez a kérelem a korábbi rendelkezéstől eltérően már nemcsak elektronikusan nyújtható be.
Az egyeztetési eljárás iránti, újabb, ismételt kérelem az egyeztetési eljárásban hozott határozat véglegessé válását követő egy év elteltével nyújtható be.
Változás: hatósági bizonyítvány már nem kérhető
Korábban a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 96/E. §-a szerint a biztosított, volt biztosított megszerzett szolgálati idejéről, a nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátásához szerzett szolgálati idejéről, és az adategyeztetési eljárás során közlésre kerülő további adatairól hatósági bizonyítvány kiállítását kérhette.
Ez a lehetőség azonban már nem választható, mert 2024. július 1-jétől a Tny. 96/E. §-a hatályon kívül helyezésre került a 2024. évi XV. törvény 10.§ b) pontja által.
Kivonatot is kérhetünk
További lehetőség a szolgálati idő megismerésére a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által vezetett nyilvántartásba történő betekintés, mely lehetőséggel az érintett személy vagy képviselője élhet.
Ha az adatokat leírt formában szeretnénk látni, az érintett személy vagy képviselője kérelmére a nyilvántartott adatokról a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kivonatot állít ki. Ezek a lehetőségek a Tny. 96.§ (8) bekezdésében szerepelnek.
A kivonat kiállításának ügyintézési ideje a korábbi tizenöt napról júliustól nyolc napra csökkent.
A kivonat kiállítása illeték- és költségmentes.
Fenti változásokkal kapcsolatos rendelkezések a Tny. végrehajtására kiadott 168/1997. (X.6.) Korm. rendeletben is megjelentek.