Hírek

Releváns jogszabály:

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról

A sorozat előző részét itt találja.
Az ingyenes ügyletek esetkörei (folyt.)
Ellenértékes szolgáltatásnyújtásként kezelendő ingyenes ügyletek
Az ellenértékesként kezelendő ingyenes ügyletek közé az eddig tárgyalt, ellenértékes termékértékesítésnek tekintendő tranzakciók mellett az ellenértékes szolgáltatásnyújtásként kezelendő ingyenes ügyletek tartoznak. Ezek esetköreit az Áfa tv. 14. § (1)-(2) bekezdései határozzák meg.
Az Áfa tv. 14. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozó ingyenes ügyletek
A 14. § (1) bekezdése értelmében a 2. § a) pontja szerinti ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásként kezelendő az is, ha az adóalany

a terméket vállalkozásából időlegesen kivonva,

azt

saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy általában, vállalkozásától idegen célok elérésére ingyenesen használja,

illetőleg azt másnak ingyenesen használatba adja,

feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg. ​ ​

Az ellenértékes ügyletkénti kezeléshez tehát egyidejűleg kell teljesülnie a termék vállalkozásból történő ideiglenes kivonására, az ingyenes használatra vagy használatba adásra és az előzetes levonási jogra vonatkozó feltételeknek.
Ezen jogszabályhelyhez kapcsolódóan az adóhatóság több adózási kérdésben is megfogalmazott hivatalos álláspontot.
A vállalkozásidegen cél mint kritérium
A 2014/57. Adózási kérdés II. pontja szerint az ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek [11. §], illetve szolgáltatásnyújtásnak [14. § (1)–(2) bekezdés] minősülő ügyletekre vonatkozó előírások felépítése némileg eltér. Az Áfa tv. 14. § (1) bekezdése szerinti feltételrendszer vonatkozásában, illetve a vállalkozásidegen cél fennállása szükségességét illetően az Adózási kérdés I. pontjában, a 11. § (1) bekezdésére vonatkozóan kifejtett szempontok alkalmazhatók. Eltérés mutatkozik abban, hogy míg a 11. § (1) bekezdés a termék végleges kivonását említi, a 14. § (1) bekezdése a terméknek a vállalkozásból történő időleges kivonására vonatkozik.
Az Adózási kérdés I. pontjában kifejtett szempontok a termék időleges kivonására alkalmazva az alábbiak.
A szolgáltatásnyújtásként kezelendő, termék ingyenes használatával vagy használatba adásával kapcsolatos ingyenes ügyletek két nagy csoportba sorolhatóak.

Az egyik kategóriába azok az esetek tartoznak, amikor a termék nem kerül ugyan át az adóalanytól más használatába, de azt az adóalany időlegesen kivonva a vállalkozásából, saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy egyéb vállalkozásidegen célokra kezdi felhasználni.

A másik csoportba azok az esetek sorolhatóak, amikor az adóalany más használatába engedi át ingyenesen a terméket. A termék más használatába történő ingyenes átengedése önálló, adókötelezettséget keletkeztető tényállás, amelynél nem feltétel, hogy az vállalkozásidegen célra történjen.

A fentiekből következően az Áfa tv. 14. § (1) bekezdése szerinti tényállás esetében is igaz az, hogy vállalkozásidegen cél hiányában is felmerülhet áfafizetési kötelezettség az ingyenes ügylet után, amennyiben a többi konjunktív feltétel fennáll.
Megjegyzést érdemel, hogy az Áfa tv. 14. § (1) bekezdése a héairányelv 26. cikk (1) bekezdés a) pontját ültette át a magyar jogba, célja Magyarország jogharmonizációs kötelezettségének teljesítése.
A héairányelv 26. cikk (1) bekezdés a) pontja értelmében ellenérték fejében nyújtott szolgáltatásnak minősül a vállalkozás vagyonát képező termék használata, felhasználása

az adóalany saját, illetve

alkalmazottai szükségleteinek kielégítésére vagy

általában vállalkozásidegen célokra,

amennyiben az ilyen termékek héa-ja teljesen vagy részben levonható volt;
Jól látható, hogy a héairányelv 26. cikke a jelen cikksorozat V. részében tárgyalt 16. cikktől eltérően nem tartalmazza önálló adóztatási tényállásként az ingyenes juttatást (amelynél a vállalkozásidegen cél nem szempont): az uniós rendelkezések alapján mindazon ingyenes használat, felhasználás, amely nem az adóalany saját, illetve alkalmazottai szükségleteinek kielégítését szolgálja, kizárólag abban az esetben minősül ellenérték fejében nyújtott szolgáltatásnak, ha vállalkozásidegen célú. A magyar szabályozás tehát szigorúbb az uniósnál.
Az ellentmondást az adóhatóság által egyedi ügyekben kiadott tájékoztatások alapján a gyakorlatban az oldja fel, hogy a NAV a vállalkozás célját szolgáló ingyenes használatba adás esetén jellemzően úgy ítéli meg, hogy a terméknek az adóalany vállalkozásából történő kivonása nem valósult meg, ezért az ügylet nem kezelendő ellenértékes szolgáltatásnyújtásként.