Hírek

Releváns jogszabály:

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról

A sorozat előző részét itt találja.
Az ingyenes ügyletek esetkörei (folyt.)
Ellenértékes termékértékesítésként kezelendő ingyenes ügyletek (folyt.)
Az Áfa tv. 11. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozó ingyenes ügyletek
Adólevonásra nem jogosító állapotban történő felhasználás (folyt.)
Az Áfa tv. 11. § (2) bekezdés a) pontjának uniós szintű hátterét a héairányelv 18. cikk a) pontja adja, mely szerint a tagállamok ellenérték fejében történő termékértékesítésnek minősíthetik az adóalany által vállalkozása keretében előállított, összeállított, kitermelt, feldolgozott, vásárolt vagy importált termékek saját vállalkozása céljaira történő felhasználását, amennyiben az ilyen terméknek egy másik adóalanytól történő beszerzése nem jogosítaná fel a héa teljes levonására. A 2006. december 31-ig hatályban volt hatodik irányelv 5. cikk (7) bekezdésének a) pontja ezzel szinte szó szerint megegyező rendelkezést tartalmazott.
Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint a kérdéses rendelkezés megengedi a tagállamoknak, hogy úgy alakítsák ki adószabályozásukat, hogy azok a vállalkozások, amelyek amiatt, hogy héamentes tevékenységet végeznek, és ezért nincs lehetőségük arra, hogy levonják azt a héát, amelyet a vállalkozási célú termékeik beszerzésekor megfizettek, ne szenvedjenek hátrányt azon versenytársaikkal szemben, akik ugyanezt a tevékenységet végzik olyan termékek révén, amelyeket héafizetés nélkül szereztek, miután maguk állították elő, vagy általánosabban a vállalkozásuk keretében szerezték őket. (Ld. pl. a C‑299/11. sz. Gemeente Vlaardingen ítélet 26. pontját és a C-128/14. sz. Het Oudeland Beheer ítélet 30. pontját.)
Ahhoz, hogy az ellenszolgáltatás fejében teljesített értékesítésnek minősítés lehetőségével oly módon lehessen élni, hogy a héa terén ténylegesen megszűnjön minden egyenlőtlenség azon adóalanyok között, amelyek termékeiket más adóalanytól, illetve vállalkozásuk keretében szerezték, a hatodik irányelv 5. cikke (7) bekezdésének a) pontja nemcsak a vállalkozás által előállított, összeállított, kitermelt, megmunkált termékeket, hanem azokat a termékeket is magában foglalja, amelyeket harmadik személy állított elő, állított össze, termelt ki vagy munkált meg olyan anyagokból, amelyeket az említett vállalkozás bocsátott a rendelkezésére, mivel ennek a minősítésnek mindazon termékre ki kell terjednie, amelyet harmadik személy készített el vagy alakított át. (Ld. pl. a C‑299/11. sz. Gemeente Vlaardingen ítélet 27-28. pontját, a C-92/13. sz. Gemeente ’s‑Hertogenbosch ítélet 28. pontját és a C-128/14. sz. Het Oudeland Beheer ítélet 32. pontját.)
A kérdéses – tartalmában az Áfa tv. 11. § (2) bekezdés b) pontjának megfelelő – irányelvi rendelkezést az EUB ítéleteiben tárgyi eszköz átalakítást követő héamentes hasznosítása esetén is alkalmazhatónak tekintette. (Ld. pl. a C‑299/11. sz. Gemeente Vlaardingen ítélet 24-29. pontjait és a C-92/13. sz. Gemeente ’s‑Hertogenbosch ítélet 27-33. pontjait.) A C‑299/11. sz. Gemeente Vlaardingen ítélet 10. és 27. pontja alapján egyértelmű, hogy az EUB álláspontja a héairányelv 18. cikk a) alpontjának alkalmazására vonatkozóan is irányadó, mivel maga az ítélet hangsúlyozza, hogy a héairányelv 18. cikke lényegében megegyezik a hatodik irányelv 5. cikkének (7) bekezdésével.
Habár az tűnne logikusnak, hogy az adóalany tárgyi eszközén végzett értéknövelő beruházás esetén a tárgyi eszközre vonatkozó levonási korrekciók előírásai legyenek irányadóak, következésképpen pótlólagos adófizetésre kizárólag akkor kerüljön sor, ha a hasznosítás módja megváltozik levonásra jogosítóról arra nem jogosítóra, az EUB említett ítélkezési gyakorlata alkalmazhatónak tartja a hatodik irányelv 5. cikk (7) bekezdésének a) pontját, illetve a hatályos szabályozásból a héairányelv 18. cikkét is e körben.
Ehhez kapcsolódóan említést érdemel, hogy az EUB a C-184/04. sz. Uudenkaupungin kaupunki ügyben hozott ítéletében kifejtette: tárgyi eszközök tekintetében az adólevonásokra vonatkozó módosítás eszköztára eltérő lehet attól függően, hogy az eszköz adólevonásra jogosító és adólevonásra nem jogosító tevékenységhez történő használata közül melyikre kerül sor előbb. Az ítélet 30. pontja szerint, jóllehet a hatodik irányelv rendelkezései közül mind az adólevonások utólagos módosítására vonatkozó 20. cikk, mind az 5. és a 6. cikk fő szabályként alkalmazható az olyan helyzetre, amelyben az eszközt az adólevonásra jogosító használatát követően adólevonásra nem jogosító tevékenységre használják, és jóllehet e két szabály működési mechanizmusának e helyzetben ugyanazok a gazdasági hatásai (lásd e tekintetben a C‑487/01. és C‑7/02. sz., Gemeente Leusden és Holin Groep egyesített ügyekben hozott ítélet 90. pontját), nem ez a helyzet abban az ellenkező és az alapügyben irányadó esetben, amikor az eszközt az adólevonásra nem jogosító használatát követően adólevonásra jogosító tevékenységre használják fel. Ezen második esetben az adóalany nem a hatodik irányelv 5. és 6. cikke, hanem kizárólag az irányelv 20. cikke alapján gyakorolhatja az adólevonások módosításának jogát. Ennek megfelelően e helyzetekben elengedhetetlen az irányelv 20. cikkének alkalmazása, függetlenül attól, hogy a nemzeti jogba átültették‑e az irányelv 5. és 6. cikkét.
Az EUB álláspontja szerint tehát tárgyi eszközök esetén, ha az eszközt eszközt az adólevonásra jogosító használatát követően adólevonásra nem jogosító tevékenységre használják, mind a levonási jog utólagos korrekciója, mind a speciális értékesítési tényállás alkalmazása szóba jöhet, míg a használat ellenkező irányú megváltozása esetén kizárólag az utólagos korrekció alkalmazható.