fbpx

Kedden másfélmillió nyugdíjas kap évközi emelést

A júliusban érkező pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak.
A nyugdíjasok több mint 60 százalékának átutalással érkezik júliusban a pénz. Mintegy 900 ezer nyugdíjas és más ellátásban részesülő választott postai kézbesítést, akiknek a szokásos naptári napon viszi a postás a kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjat vagy ellátást és a visszamenőlegesen járó korrekciót. Egyre többen választják az utalást, amelyben szerepet játszhat az is, hogy míg a bankszámlára július 12-én érkezik a nyugdíj és az azzal együtt érkező nyugdíjkiegészítés összege, addig a postai kézbesítés július 29-ig tart.
Aki postai úton kapja a nyugdíját, de át szeretne térni a bankszámlára utalásra, annak egyszerű dolga van: személyesen, írásban vagy legegyszerűbben az ügyfélkapun keresztül kérheti azt. Utóbbihoz mindössze “a címváltozás, számlaszám változás, utalási mód változásának bejelentése” elnevezésű űrlapot kell kitölteni.
Az államtitkár felidézte, hogy az évközi nyugdíjemelés összességében 184 milliárd forintot jelent csaknem 2,5 millió nyugdíjas számára. Az év elején 5 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Ha ennél nagyobb a pénzromlás, akkor a törvény előírása szerint az államnak novemberben januárra visszamenőleg, egy összegben kell kifizetnie a nyugdíjasoknak a kiegészítést.
(MTI)
The post Kedden másfélmillió nyugdíjas kap évközi emelést appeared first on Adó Online.